St. Louis és Vidéke, 1967 (55. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-05 / 9. szám
T ST. LOUIS ÉS VIDÉKE 1967. MA TUS 5. +3 ADENAUER KONRAD az „ahogy lehet” nagy kancellárja BONNI LEVELEZŐNKTŐL; mezte, hogy Németországban sokáig voltak királyok, császárok, akiket a „felséges cím” illetett, de valamennyi között csak Adenauer volt az igazi — Majestät! Halálos ágyán utolsó kívánságaként intézte a felszólítást utódjához, George Kiesinger kancellárhoz: Soha, de soha ne hagyja félbe a Németország újraegyesítéséért folytatott harcot, mert ez jelenti Európa újraegyesítését is. Sokat imádkozott Németországért s amikor haldoklott egész Németország érette imádkozott. Kilencvenegy éves korban Németország 12 legjobb orvosa sem tehetett csodát. Franco generálisnál tett húsvéti látogatása során a klímaváltozás beléoltotta a vírusos influenzát S Nyugat-Németország és Európa nagy öregembere 1967. április 19-én déli 13 óra 32 perckor örök álomra hajtotta fejét. A halál révületében bizonyára megjelent előtte a Nagy Álom: az örök Európa, amelynek fanatikus hűségű munkása, úttörője, Gráll lovagja volt. Európa aetema, amelyet nem tudott megvalósítani. Sokan szerették Bismarckhoz, a „vaskancellárhoz” hasonlítani. És a hasonlat rossz volt, mert Adenauer Konrád csak jellemében, meggyőződésében volt vaskancellár, politikájában azonban az „ahogy lehet” kancellárja volt KI HITTE VŐLNA? Az előző kancellár, Hitler Adolf elvesztette a második világháborút. Amit Konrad Adenauer a második világháború befejező napján örökölt az a lebombázott, kiéheztetett Harmadik Birodalom üszkös maradéka volt. Öt-hat milliónyi hősi halott, 1,900.000 légitámadás által elpusztított polgári áldozat, három millió hadifogoly, akiknek a fele elpusztult a szibériai fagyban és hóban, közel tízmilliónyi kelet német, akiket a szovjet-hordák és a potsdami egyezmény űztek Prágától, Bonyhádiéi, a Visztula-kanyartól a kiéhezett, maradék-Németországba. Ki hitte volna akkor, hogy huszonkét év alatt Nyugat-Németország a földkerekség harmadik legnagyobb iparji hatalma lesz? Ki hitte volna, hogy a német munkás, aki 1945-ben két csomag amerikai cigaretta fekete piaci áráért dolgozott a rom eltakarításon, ma saját Volkswagenjén utazik háromheti fizetett szabadságra Spanyolországba, vagy Törökországba? És ki hitte volna az igazi csodát — hogy Li. Adenauer a gyűlölet propagandájának kénköves gőzéből ismét a szabad levegőre, a napfényre vezeti népét? Ki tudta volna elképzelni huszonkét év előtt, hogy a német kancellár koporsója körül egykor ott állanak Johnson amerikai és De Gaulle francia államelnök, hogy Adenauer Németországának szívesen látott vendégei voltak a brit királynő Őfelsége és John F. Kennedy amerikai elnök. MOSZKVÁBAN Adenauer johb meggyőződése ellenére ment a Canossát járók jelképes szörcsuhájában, megalkuvások zsoltárát zokogva. Ment úgy „ahogy lehet” — mint a nagy magyar költő írta volna. Ő, aki Hitler ellen küzdve sem szűnt meg élete utolsó pillanatáig antibolsevistának lenni, mégis elzarándokolt Moszkvába. Nem azért, hogy ott mai, ko-egzisztencialista módra Bulganinnak és Hruscsovnak udvaroljon, hanem hogy kiváltsa a szovjet fogságból a Szibériában senyvedő német hadifoglyokat és polgári elhurcoltakat. Súlyos megalázó tárgyalás volt ez, mert a szovjet vezérek a demokratikus német köztársaság kancellárjával szemben, óriási tirádákban és goromba formában a hitleri hadsereg „bűneit” emlegették és a németeket akarták felelőssé tenni az egész hitlerizmus miatt. Adenauer óvatosan csak annyit kérdezett Bulganintől: „Nem mondaná meg, miért engedték a szövetségesek oly nagyra nőni Hitlert?” És Bulganin hallgatott. Tudta, hogy a kancellár a Ribbentropp— Sztalin-paktumra céloz, de nem szólt, mert tudta, hogy akkor végleg felborul a konferencia. Adenauer viszont tisztában volt azzal, hogy a szovjeték semmi mást nem kívánnak jobban, mint a diplomáciai kapcsolatot Nyugat-Németországgal, amit ő kínált cserébe a hadifoglyokért. A konferencia már nagyon az élen állott, amikor Adenauer, kíséretének tagjai közül megbízott valakit, hogy azonnal hívja fel a frankfurti repülőteret s rendelje meg a Lufthansánál a hazautazáshoz szükséges repülőgépet. Tudta, hogy a kommunisták le fogják hallgatni a beszélgetést. Az adenaueri trükk ragyogóan bevált. A lehallgatás megtörtént és az esti konferencián megenyhült, szélesmosolyú szovjet arcok fogadták Adenauert. „Becsületszavamat adom — mondotta Bulganin, — hogy szabadon bocsájtjuk a német hadifoglyokat” — „És a polgári deportáltakat is?” — kérdezte Adenauer. — Mindet! Valamennyit — mondotta Bulganin. — Önnek csak egy levelet kell írni, hogy Nyugat- Németország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetúnióval.” A levél egy-kettőre elkészült. Adenauer félmillió életet mentett meg. Az oroszok arra már nem voltak hajlandók, hogy Németország újraegyesítéséről szóba bocsátkozzanak. S a nagy temetésen a koporsó után haladt, sok-sok kiszabadított hadifogoly mellett Moszkva bonni követe is. A FRANCIA CSODA Talán ennél is nagyobb adenaueri csoda-tétel volt a francianémet ellenségeskedés megszüntetése. Előzőleg hiába járt a negyedik köztársaság minisztereinél a kibékülés érdekében. Mikor De Gaulle lépett hatalomra a két nagy öreg ember egyszerre megértette egymást. Mirevaló négyévszázad keserűségein rágódni? És megértette ezt a francia nép és ifjúság ugyanúgy mint a német. A francia rádió és hírszolgálat, míg Adenauer haldoklóit — sokkal több jelentést adott ki az öreg úr egészségi állapotáról, mint a német. TEKINTELYI DEMOKRÁCIA És ugyanolyan csoda volt az is, hogy Adenauer nemcsak a gazdasági jólétet, hanem a demokráciát is meg tudta teremteni Németországban. Államférfiúi és történelmi nagysága talán éppen abban nyilatkozott meg leginkább, hogy ismerte népét, amelynek mindig is elöbbrevaló volt a tekintély, a határozott iránymutatás, mint az úgynevezett demokrácia. Lenin mondotta, hogy Németországban soha sem lesz forradalom, mert akkor — rá kell lépni a fűre. „A fűre lépni tilos” — volt kiírva a parkokra. Adenauer ezt a népi tulajdonságot zseniálisan használta fel. A népi jelleget összekeverte kissé a korszerű szükséggel és megteremtette a német demokráciát, amely — legalább is amíg ö élt — tekintély demokrácia volt, amely egyedül és kizárólag az ő autoritásán alapult. Mikor 1963-ban lemondott a hatalomról, egy zártkörű búcsúestén vettek részt, — vele együtt az öszszes lemondott és le nem mondott miniszterek, akik valaha is alatta szolgáltak. Az alkalmi zenekart egy Oberregirungsrat vezette, aki a búcsúesten talán legkitűnőbben jellemezte Adenauer politikáját. 1949 óta — mondotta humorosan — ő volt a karmester és Önök miniszterurak úgy táncoltak, ahogyan ö fütyült.” FELAKASZTJUK, DE TELJES TISZTELETTEL Demokrácia volt, de voltak kérdé|gl^amelyekben senki nem mert ellentmondani az öreg úrnak. Egyszer valami fontos szociális javaslat megszavazásáról volt szó, amihez természetesen pénz kellett. Schäfer, Adenauer pénzügyminisztere, a szigorúan spórolós kincstárnok, — egyébként Adenauer egyik legjobb barátja — a Bundestag gyűlésén mérgesen kiáltott közbe: „Ehhez nincs pénzem”. Mire Adenauer áthajolt a mögötte lévő miniszteri padba ülő Schäferhez és mosolyogva azt mondotta: Nézze Herr Schäfer! Nekem tökéletesen mindegy, hogy honnan veszi a pénzt. Az sem baj, ha lopja valahonnan. És Schäfer előteremtette a pénzt. Heves csatái voltak Max Reinmannal a nyugat-német kommunista vezérrel addig, amíg a kommunista pártot be nem tiltották. Egyik Bundestag ülésen Adenauer azt kérdezte a kommunista vezértől: — Herr Reinmann! Ha ön hatalomra kerülne, akkor — ugye — engem felakasztana? —- Egészen bizonyosan! — felelte Reinmann — De a legnagyobb tisztelettel! S ez a kommunista jellemezte leginkább az Adenauer egyéniségét. Még a kommunisták is elismerték emberi nagyságát, páratlan autoritását. Egyetlen ember, aki az által tette magát világhírűvé, hogy kételkedett Adenauer tehetségében, 1947-ben a kölni angol megszálló hadsereg egyik tábornoka volt. 1947-ben egyetlen paranccsal kihajózta Adenauert a kölni főpolgármesteri székből, azon a címen, hogy tehetetlen és alkalmatlan hivatala ellátására. Ez az angol tábornok nagyon szégyellte magát később, de legalább bevallotta — az „alkalmatlanság” csupán ürügy volt A MAGYAROK BARÁTJA Talán azért lett belőle minden idők legnagyobb államférfia, mert felül tudott emelkedni a korunkat jellemző szennyes gyűlöleten. Soha nem szidta az előző kancellárt és követőit, de közel ötven milliárdos kártalanítást biztosított a zsidók számára. Ahogy lehet! — mondotta és próbálta megvásárolni a német nép számára, — ha nem is az üldözöttek szimpátiáját, de legalább megértését S szinte csodálatos, hogy John Forster Dulles mellett De Gaulle és Ben Gurion voltak legszemélyesebb barátai. Életének nagy műve és legnagyobb csodája az volt, amit talán még egyetlen államférfiúnak sem sikerült: népe oldalára tudta állítani azokat is, akik népének ellenségei és gyűlölői voltak. Mi magyarok tudjuk, hogy mindezen túl dr. Konrad Adenauer a magyar nép és a magyar hazátlanok igazi barátja volt s érzelmeit tettekkel is kimutatta a régi DP-ik kivándorlása és befogadása majd a szabadságharc idején. Az ő személyes műve, hogy a hazátlan magyarok helyz^e ma Nyugat-Németországban a legjobb, a honvéd tisztikar . egkapja nyugdíját, épp úgy mint a menekült magyar tisztviselő. Élete nagy müvét a német újraegyesítést nem valósíthatta meg s befejezetlenül maradtak emlékiratai is s egyik ellenfele úgy jelle-Mint népének és Európának legnagyobb fia így vonult be a Wallhallába dr. Konrad Adenauer. Hungaricus. Béky püspök gyásza Hosszas szenvedés után 88 éves korában elhúnyt az Ó-hazában id. Béky Sándorné szül. Szabó Jolán, Ft. Dr. Béky Zoltán tb. püspök, az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökének az édesanyja. Az elhúnyt temetési szertartását Ft Ráski Sándor a tiszáninneni egyházkerület püspöke végezte Miskolcon, ahonnan az elhunytat a hernádszentandrási családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A trentoni egyházban, amelynek Béky püspök 37 évig volt a lelkipásztora, Nt. Kovács István gyászistentisztelet keretében emlékezett meg az elmúlt vasárnap az elhunytról. Béky püspök gyászában részvéttel osztozik az egész amerikai magyarság. Meghalt Vadnai László Kedden a kora esti órákban adta az MTI a váratlan hírt Vadnai László Budapesten, 63 éves korában meghalt. Alig két hete érkezett Amerikából látogatóba. Vadnai László három évtizede a budapesti humor egyik jellegzetes képviselője volt. Ő teremtette meg Hacsek és Sajó alakját, ezt a két kispolgárt, mondhatni Kávéházi Honrádot, aki a maga módján szólt hozzá a politika, a sport, a közélet kis és nagy kérdéseihez. Harsány nevetésre ingerlő humora volt, sok poénja ma is él, még a fiatalabb nemzedékben is. Budapesten halt meg, ahogy humora is igazi pesti volt, a magyar kabaré múltjának elválaszthatatlan részese. DR. MIKÓFALVI LAJOS LETARTÓZTATÁSA (MSZTI) Különböző forrásból származó hírek szerint dr. Mikófalvi Lajos volt clevelandi lakost, aki 1967-ben a szabadságharc menekültjeként hagyta el Magyarországot és 1966-ban véglegesen hazatért, a budapesti kommunista rendőrség néhány nappal ezelőtt letartóztatta. Hitelesnek tekinthető információk szerint dr. Mikófalvit heteken át kihallgatásra rendelték be, amelyek némelyike napokon át tartott anélkül, hogy éjszakára hazaengedték volna Ismerősei körében eltűnése, majd lakásán való újramegjelenése megszokottá vált, s ez volt az oka, hogy letartóztatására nem derült fény, — mondotta el egy nemrégen szabadföldre érkezett utas. Dr. Mikófalvy letartóztatását a budapesti hatóságok jelentése ezideig még nem erősítette meg, de emlékezetes, hogy az ugyancsak Clevelandból hazalátogató Csala András ügyéről is csak azután jelent meg közlemény, amidőn Csala örizetbevételéröl magánértesülések alapján a Szabadságharcos Tájékoztató Iroda informál-Saving & Loan Association Home Office 14th & Cass Ave. Branch: Grand & Chippewa (Formerly Franklin S.&L. Ass’n) 12 DIFFERENT TYPES OF SAVINGS ACCOUNTS TO MEET YOUR NEEDS 5%% on Savings Certificates $10,000 and over 5% on Savings Certificates Min. $5000 to $9999 4(4% on Passbook Accounts Accounts Insured by F.S.L.I.C. JEFFERS0NGRAV0IS BANK OF ST. LOUIS 2604 S. Jefferson PR 1-8833 FULL BANKING SERVICE MEMBER F. D. I. C. SOUTH SIDE NATIONAL BANK IN ST. LOUIS • Drive-Up bankszolgálat. • Egy megállással minden banki dolgát elintézi. • Keressen fel bennünket minden banki ügyében. 5606 Gravois Ave. (Grand és Gravois sarkán) MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE COUP. Minden betét $15.000 erejéig államilag biztosítva van. North St. Louis Trust Company Grand al Florissant GA 14070 Olcsó autó kölcsön $4.00 egy évre minden 100 dollár után Safe Deposit Box Teljes bankszolgálat Member F. D. I. C. kamatot fizetünk 12 hónapos Savings Certificate-re minimális betét 1,000 dollár Minden betét államilag biztosítva van $15,000 erejéig. Drive-in banking daily from 8:15 to 6 p.m. WEBSTER GROVES TRUST COMPANY 75 W. LOCKWOOD Webster Groves, Mo. 63119 WO 1-2400 F.D.I.C. A MEGENGEDETT LEGMAGASABB KAMATOT FIZETJÜK BETÉTJÉRE Hat hónaponként küldjük Önnek a kamat csekkeket 152 LEMAY FERRY ROAD (Mindenféle bankügyben) 9001 SO. BROADWAY (Walk-Up és Drive-Up) MElrose 1-5500 Member F.D.I.C. ALAPÍTVA 1884-BAN BOHEMIAN Savings & Loan Association 5(4% on 6 months savings certificates with a $5.000 minimum deposit 4%% on regular passbook savings Gravois és Morganford St. Louis 16, Mo. - VE 2-6300 BETETJE $15,000-IG ÁLLAMILAG BIZTOSÍTVA VAN UNITED SAVINGS and Loan Association (ezelőtt SLOVAN SAVINGS) Betétje $15.000 erejéig államilag biztosítva OSZTALÉK 4(4 SZÁZALÉK 5% On Certificates of Deposit with Minimum of $5.000 Main Office: 470 N. Kirkwood Rd. YO 4-9044 Branch Office: 1809 Gravois Ave. PR 6-8041 NOW EARN 4.75% on Passbook Savings Missouri Savings Association SOUTH AT 5006 Hampton Ave. VE. 2-6600 L IN CLAYTON 10 No. Hanley Rd. VO. 2-3300 5% ANTICIPATED DIVIDEND CURRENT DIVIDEND loJJs COUNTY FEDERAL SAVINGS & LOAN ASSOCIATION OF PINE LAWN 6125 Natural Bridge St. Louis 20, Mo. • • , vT .. L: : -■ .. J.-.,. EV 5-8072 f t