St. Louis és Vidéke, 1967 (55. évfolyam, 1-26. szám)

1967-12-01 / 24. szám

1967. DECEMBER 1'. ST. LOUIS ÉS VIDÉKE MIKSZÁTH KÁLMÁN NOVELLÁJA Egy éj az Arany Bogárban II. folytatás — Várjon még anyuska, várjon még. Hisz nem végeztem be. Mert hiába beszél nekem, azt a kis pénzt megérte a mulatság. Azaz, megérte volna. De tudja, mi tör­tént velem az ősszel, Krakkóban vagyok, cirkuszt látok hirdetve a plakátokon, megnézem este s ime, itt is kijön egy muzsikáló sertés. Hivatom a direktort, egy fiatal em­bert, a páholyomba. „Hol vette ön ezt a sertést?” Elbeszéli, hogy Csi­­kágóban vásárolta az öreg Smith direktortól. „No hát, az Isten ver­je meg a pemahajdert!” kiáltok fel dühre lobbanva. Kíváncsian néz rám: hogy miért haragszom. Hát azért haragszom, mert már én ezt az ön sertését egyszer megettem. Hogy-hogy? Elbeszéltem néki az egész izét, mire nevetett és így szólt: „Mr. Smith okos ember, egy közönséges, laikus sertést vásárolt hirtelen s azt küldé önnek”. Ah anyuska, milyen az élet, mennyi keserű csalódáson megy az ember keresztül! Ásított s a krakkói asszonyokról kezdett „povedálni”, de már azt Huszákné nem várta be, kisietett rendet csinálni odakünn. Megtöm­­ték-e a ludakat, kaptak-e a serté­sek enni, megfejték-e a teheneket a szolgálók és mennyit adtak? Reg­gelre kenyérsütés lesz, rendben van-e a tészta? Van-e idehaza élesztő? Jő lesz egy üveg kékítőt is hozatni. Hadd menjen a kis An­csa, de jól kösse be a füleit nagy kendövei és a botost húzza fel a lábaira, mert elviszi az ördög út­közben. Te pedig, fiam Matykó, ne légyeskedj itt a tűzhelynél, a fe­hér néppel, hanem eredj becsukni ti kaput éjszakára. — Hátha még vendéget kapunk, nemzete« asszonyka. — Nem jár most jő keresztény *z országúton. — Hát a szegény katonák! — sóhajtott az Erzsa szolgáló. — Erzsa, Erzsa, mindég kato­nákon jár az eszed! Erzsa elpirult erre, Matykó pe­dig fülére húzta a bámyábör-sap­­kát s engedelmesen kisántikált a mankóján. Kisvártatva nagy csi­korgással zárult be az „Arany bo­gár” szögekkel kivert kapuja. Matykó visszajött kukoricát mor­­jesolni s közben vidáman hancuro­­jBott a lányokkal, kik, míg ö a székbe vert késpenge életlen vé­gén gépiesen húzogatta végig a ku­koricacsöveket, mind foglalatos­kodtak valamivel; a Borcsa elmo­sogatta az edényeket, az Erzsa kö­­pült, míg a szakácsnő, az özvegy Klacsákné, mákot tört. Nemsokára aztán hallani lehe­tett lábcsoszogásokat a lépcsőkön; tip-top, az urak mennek fel a szo­báikba lefeküdni. A nemzetes asz­­szonyka még egyszer bekukkant, kiosztván szigorú hangon a felada­tokat a hajnali órákra, aztán visz­­szavonult szobájába és hallgatván ágyában a máktörő buzogány tom­pa döngetéseit, ennél a zenénél el­­szenderedett. Erre tört ki aztán az igazi sza­badság. Az idegen kocsisok oda­­somfordálnak a cselédszoba abla­kai alá s az ablakon által folynak az incselkedések, selymaságok és purparlék. Eresszetek be melegedni, lányok! — A farkasok is így kéredzked­­nek a bárányokhoz. — Istállóban a kendtek helye. — Csak valamit szeretnék kér­dezni, húgom. — Hallom, ha bekiáltja kend. — De az csak súgni való. — Inkáb kinyitom az ablakot és odateszem a fülemet a szájához. De nehogy valami bolondot mond­jon kend! Becses ilyenkor, háború idején, a férfiember, a hangját is jól esik hallani. Még a Matykó is figyelem­reméltó perszóna most, mert a vaczkor se rossz, ha nincs szeren­­csika-alma; éli világát a sánta lá­ba dacára. Hanem ha épkézláb em­ber van, ha kívül az ablaknál is, mindjárt rohamosan hanyatlik az értéke. Észreveszi az ilyet Matykó, de különben is feljebb húzza a szí­ve s felsántikál az emeletre, lehoz­ni megtisztítás végett a vendégek cipőit és csizmáit. Útközben egy kis kárpótlást szerez. A Zsuzsi szo­baleány kis fülkéjében még ég a gyertya. Lehajlik leselkedni a kulcslyukon, szeme kidülled, szé­les szája széthúzódik, szeretné be­* nyelni az egész látványt. Zsuzska moja, dúsa moja! Hogy veszi ki ha­jából a tűket s hogy esnek le vállá­ra hollószámyak. Aztán kikapcsol­ja a mellénykéjét, egy kapocs, má­sik kapocs, harmadik kapocs s ... aztán megoldja a sorban a szok­nyákat s hull le az egyik, hull le a másik... Óh, az irigy kutya! El­­fujja a gyertyát, éppen mikor a legérdekesebb lett volna. Ezalatt minden elcsendesedett köröskörül, csak a kutyák ugattak és a szél rázogatta a fagallyakat. Matykó eloltotta az egyetlen lám­pát, mely a lépcső alján világított. S ehol ni. No, hogy az Isten ver­je meg! Megszólal élesen a csen­gettyű a kapu alatt. — Hej hop! Ki van odakünn? — Utas. Nyissák ki! Matykó ledobta a czipőket, csiz­mákat és kinyitotta a kaput. Közönséges parasztszekeret lá­tott; a kocsis, egy halinás tót, kö­rültáncolta bocskorában a lovakat, hogy meg ne fagyjon; nagy haja, szemöldöke csupa zúzmara volt. A kocsi hátuljában, közönséges szal­maülésen, egy kendőbe, viklerekbe burkolt alak ült. — Nem látok semmit, — mon­­dá a tót paraszt — nem tudok be­hajtani. Nincs valami lámpátok, te sánta kutya? Az ördög ismeri a lyukatokat. — De iszen jól lát kend — felel­te Matykó — ha az én sántaságo­mat is észreveszi. Csak szólongas­­sa meg a lovakat. S ezzel maga Matykó fogván meg a nyerges ló kantárát, beirá­­nyítá a szekeret a boltozatos ka­pu alatt. — Szobát az asszonyságnak! Van-e szoba? — Még éppen egy szoba van. — Tehát egy, kettő, három. Ezer öreganyád! Matykó az előbb kioltott lámpát igyekezett meggyujtani, mialatt le­­kászmolódék az asszonyság a ko­csiról és egy ezüst tallért csúszta­tott a markába. Mintha lelket ön­töttek volna bele, egyszeribe für­ge lett, megrántotta a szobaleány­hoz vezető csengettyűt, aztán be­rohant az ivóba, ahol a Nr. 2. kul­csa függött a szögön. — A szobalány már lefeküdt, kérem alásan. Majd fölvezetem. Már csengettem rá, de most nin­csen úgy, hogy egy szoknyát ma­gára ránt, aztán leszalad, most egé­szen fel kell öltöznie és az soká tart. Hát csak tessék utánam fel­fáradni. A perui fővárosban, Limában néhány esztendővel ezelőtt kerül­tek a kutatók kezébe egy eddig teljesen ismeretlen precolumbiá­­nus kultúra nyomai. Elsősorban sajátos formájú, a maguk nemé­ben páratlan kerámiák (edények, dísztárgyak, szobrocskák) keltet­ték fel a szakemberek figyelmét. A kerámiákat a Cordillerák elő­hegységében, a 472 méter magas Cerro Vircus tövében találták meg egy építkezésnél. 1962-ben sírokat Nincs magánélet A lehallgatókészülékek orgiájá­ról készített tanulmányt az ameri­kai Columbia Egyetem egyik pro­fesszora. Mint írja: manapság egy gyufaskatulyányi szerkezettel va­lóságos rádió adó-vevő készülékké lehet átalakítani egy embert, és ez­zel nagyon sokan visszaélnek. A titkosrendőrség, a kémek és féltékeny házastársak legnagyobb örömére már készül egy olyan elektronikus berendezés, amely há­rom kilométerről is tudósít egy zárt lakásban lezajló bármilyen eseményről. Az őrséget elvezették Bonn rendőrfőnöke sajtóértekez­letet adott, hogy bejelentse: a rhöndorfi Adenauer-villa elől vég­érvényesen el vezénylik azt a ren­dőrőrszemet, aki 15 évig posztolt ott. A kegyeletesnek szánt aktusra Elől ment a lámpával Matykó, de miután a vendéghölgy néhány kérdést tett útközben, vissza-visz­­szatekintett rá, a lámpát féloldalt tartva. Magas, termetes hölgy volt, fekete szoknyában, szürke boto­sokban, felső testét rőkagalléros zöld vikler födte. Hogy idős-e, fia­tal-e, nem igen lehetett meghatá­rozni, mert a feje kendőkbe volt bebugyolázva, csak a szemei lát­szottak és azoknak némi környé­ke, de a hideg által fölmarva. — Meleg a szoba? — kérdezte rekedtes hangon. — Mindjárt befűtök. — Hát valami harapnivalót kap­hatnék-e? — Azt majd a Zsuzsa mondja meg. — Ki az a Zsuzsa? — A szobalány. No már öltöz­ködik is. A szobalány fülkéjéből világos­ság áradt ki az ajtó üvegrészén át. Matykó megkopogtatta az ajtót. — Vendég van, Zsuzska. Ezzel kettőt vagy hármat előre­lépett s kinyitotta a Nr. 2-őt. — Ez az, kérem alásan. Csinos, tágas szoba volt, két ággyal, két szekrénnyel, két mos­dóasztalkával. Matykó meggyuj­­totta a gyertyát, mely az asztalon állt. — Parancsol még valamit a ténsasszony a befűtésen kívül? — Hozza fel a táskámat a ko­csiból, a szobaleány pedig hozzon valami ennivalót. Az ágyat majd felbontom magam is. S ezzel az ablak melletti ágyhoz lépett, levonva róla a takarót. Hó­tiszta fehér ágynemű volt, úgy látszott, meg volt elégedve vele. — Nincs az ágyban poloska? — kérdé. — Nem tudom. Én még nem aludtam benne — felelte a Maty­kó ostobául. Aztán felhozta a táskákat, toko­kat; sok retyerutyával utazott az asszonyság. Türelmetlenül járt fel s alá, még mindig azon módon beburkolózva, még a keztyűit se vetette le, még a muff is a nyakában volt a zsinó­ron. — Jobb most a pokolban, — dünnyögte — mert ott legalább bi­zonyosan fűtenek. Csak siessen, siessen! — Mindjárt olyan meleg lesz itt is, mint a fürdőben. A szoba kívülről fült és a kály­ha mindég előre meg van rakva, csak egyszerűen alá kell gyújtani nyomaira bukkantak bontottak fel ezen a környéken, azóta több száz, 2000 évesnél ré­gibb temetkezési helyre bukkan­tak és mindegyikben gazdag régé­szeti zsákmányra leltek. A kerámi­ák mellett fém-, réz- és arannyal bevont tárgyakat is találtak. A leletek értékét növeli, hogy ebből az időből úgyszólván egyál­talában nincs délamerikai írásos emlék. A most feltárt ősi kultúrát lelőhelyéről Vicus-kultúrának ne­vezték el a tudósok. a rendőrfőnök személyesen vonult ki, s közölte Adenauer ott élő fiá­val: a rendőrség mindig csak jót mondott az Adenauer-családra, és a legnagyobb ragaszkodással adó­zott nekik. Kis idő múlva vígan ropogott a tűz és Zsuzsi is hozta tálcán a hideg pulykát és a sajtot. Matykó a kályhánál guggolva és a tüzet piszkálva várta, míg Zsuzs­ka kijön. Szeretett volna vele tré­­cselni egy kicsit. Szegény Maty­kó huszonöt éves volt. Ez az a kor, amikor még a felhőt is szqknyá­­nak nézi az ember s amikor egy igazi szoknya minden felhőt else­per. A szikrázó, zümmögő lángo­kon elmerengve hasalt ott, amikor végre kijött Zsuzska. No, ugyan so­ká volt odabent. De hát persze, ha két fehérszemély találkozik, min­dig akad beszélni valójuk. — Hát te még itt vagy, Maty­kó? — Mért nem fekszel le, csacsi? — Téged vártalak — ugrott fel Matykó és a lefelé siető leányhoz csatlakozott. Vigyorogva húzta ki petykés mellénye zsebéből a ka­pott tallért. — Nos, te is kapál egy ilyen fehér lovacskát az asszony­ságtól? — Nem mondhatnám — felelte a leány nevetve — nekem csak az jutott tőle, amiben rendesen a fér­fi-vendégek részesítenek. — No, ugyan mi? — Megcsípte a váltamat. Hát azt lehetetlen is meg nem csípni, — és megcsípte Matykó is. — Ugyan eredj, mert a körmöd­re ütök — durcáskodott Zsuzska s egyszerre három lépcsőt ugrott. Csinos volt, igazán kívánatos volt a hanyagul nyakába vetett kendőben, vállára esett hajával, hajladozó derekával. — Hova futsz? — kiáltott utá­na a legény. — Bort hozok fel. — Kinek? Csak nem az asszony­ságnak? — De bizony — felelte kedves, ennivaló grimaszt csinálva az arcá­val. A legalsó lépcsőről visszafor­dult: — Várj meg a cselédszobában, Matykó- csak a bort viszem fel ne­ki, aztán én is lejövök. — Nem fekszel le? — Nem még. Mondd meg a ma­mának, hogy tegyen föl vizet. Matykó tehát a cselédszobába ment, ahol már akkor nagy társa­ság volt. Az idegen kocsisok beju­tottak azóta s nagyban flörtöltek a lányokkal. A losonci kocsis egy da­rab jeget hozott be a markában s beeresztette lopva az Erzsi ingvál­lába. Ijedten kapott a melléhez. Si­koltozott, ordított, hiába intette Klacskáné: — Ej Erzsa, legyen eszed! Még fel találod kelteni a nemzetes asz­­szonykát. A lengyel urak kocsisa ellenben fölkapta a Garam nevű fehér sze­lindeket a vállára s az egyik kezé­vel az első lábait összefogva, jár­ta vele a szoba közepén a kalamaj­kát, vadul énekelve „Cservena csa­­picka — moja kochanicka”. A kutya ugatott, a fogait vicsor­­gatta, (de persze, a szájkosár mi­att nem tehetett semmit), a leá­nyok röhögtek. Szóval, fölséges mulatság volt odabent. (Folytatjuk) 59 évi temetkezési szolgálat East St. Louisban és a környéki városokban KASSLY FUNERAL HOME 1101 N. 9th STREET EAST ST. LOUIS, ILL. Telefon: UPton 5-1234 Ambulance szolgálat — W CAHOKIA, ILL. — 1201 Camp Jackson Road Telefon: ED 7-3333 MRS. HENRY J. PIEPER PIEPER FUNERAL HOME TULAJDONOSA 1929 CLEVELAND BLVD. — TR 6-0032 — GRANITE CITY, ELL. Oxigénnel ellátott mentőkocsi Ambulance szolgálat bárhová, bármikor Esy ősi perui kultúra TEMETKEZÉSI VP" < "' KÖZÖK KALAUZA: COMPLETE FUNERAL Acél koporsó — Külső koporsó foglalat — Választékos Sírhely, vagy saját sírhelyre való eltemetés. Bronz névtábla és minden, a temetéssel együttjáró költégek $995.00 NO EXTRAS Gyönyörű modern kápolna — vallásfelekezetre való tekintet nélkül GUARDIAN MORTUARY St. Charles Road at Lindbergh —- PE 9-1133 Előre befizetett összegek Truszton vannak kezelve KRIEGSHAUSER’S MORTUARY FUNERAL HOMES BEAUTIFUL WEST, 9450 OLIVE BOULEVARD — WY 4-3322 SOUTH, 4228 SO. KINGSHIGHWAY BOULEVARD — FL 1-4320 ST. LOUIS, MO. WM. C. M0YDELL FUNERAL HOME — TEMETKEZÉSI INTÉZET GEORGE J. SVOBODA, TULAJDONOS 1926 ALLEN AVENUE, ST. LOUIS 4, MO. PHONE: PRospect 2-0401 MATH HERMANN & SON, INC. FUNERAL DIRECTORS — TEMETKEZÉSI INTÉZET 100 éves lelkiismeretes kiszolgálás 2161 E. FAIR FAIR AND WEST FLORISSANT AVENUES ST. LOUIS 15, MO — TELEFON: Evergreen 1-4880 Mindenre kiterjedő lelkiismeretes kiszolgálás Modern és léghűtéses. Nagy porkolőhely. Ambulance Service 2906 Gravois - PR 2-3000 - St Louis, Mo. Emil (Bud) Wacker ül, President — Mrs. Frank E. Frederick, Sec’y Emil Wacker, Jr., Vice President — Clarence Wacker, Treas. WACKER-HELDERLE FUNERAL HOME Szép modem léghűtéses termek 3634 GRAVOIS AVENUE, ST. LOUIS 16, MO. TELEFON: PRospect 2-3634 Always there... with your help YOUR RED CROSS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents