St. Louis és Vidéke, 1963 (51. évfolyam, 3-18. szám)

1963-08-16 / 16. szám

HireK FRÖEHLICH JÓZSEF és kedves neje, közismert kedves honfitársaink vendégszerető otthonában igen kedves ven­dégek voltak. A Los Angeles közelében levő Laundale, Ca­­liforniában lakó nevelt fiuk, Melvin Charles Lobin töltött itt igen kellemes két hetet fe­leségvei és aranyos négy kis gyermekével. Mr. Lobin, akit 17 éven keresztül nevelt, mint saját édes gyermekét a Fröeh­­lich házaspár és akit 11 év óta nem láttak, tervező mérnöke a Litton Industries nevű ottani cégnek. Bizonyára sokan fog­nak visszaemlékezni olvasóink közül Melvin Charles Lobinra, akinek édesanyja Mrs. Oscar Lobin, szül. Kornish Ilona volt. BAKAY SÁNDOR ujameri­­kás kedves honfitársunk, akit a város magyarsága ismer és mint igen szorgalmas, igyekvő, becsületes embert családjával együtt nagy megbecsülésben tart, súlyos műtéten esett át. Mr. Bakay már otthonában van és tiszta szivből kivánjuk, hogy a jó Isten adja vissza mi­nél előbb régi jó egészségét, hogy továbbra is szorgalmasan dolgozhasson szerető családja körében. HEGEDŰS PÁLNÉ tisztele­tére, születésnapja alkalmából kedves, szép családi ünnepség volt augusztus 5-én Mary Ann leánya, férjezett Mrs. James Faeth otthonában. FÉDL ANDRÁS igen komoly műtéten esett át a múlt hé­ten a St. Anthony kórházban. Kivánunk mielőbbi jó egészsé­get Mr. Fédlnek. IGNÁC KÁLMÁN közismert kedves Granite City-i honfi­társunk otthonában igen ked­ves vendég volt. Iglói Mihály, a világhírű magyar atléta lá­togatta meg nagybácsiját és nagynénijét, akiknek igen bol­dog találkozása volt ez az al­kalom. Iglói Mihály a los-an­­igelesi Tract Club kapitánya és csapatát hozta el ide St. Lou­­isba, ahol résztvettek egy itt rendezett nagy nemzetközi at­létikai versenyen. GAUBEK REZSŐNÉ, közis­mert kedves honfitársnőnkön súlyos műtétet hajtott végre Dr. Clyne Arthur bellevilei magyar orvos, az ottani St. Elizabeth kórházban. A műtét nagyon jól sikerült és a beteg, hála Istennek igen jól van és reméljük, hogy rövidesen el­hagyhatja a kórházat. Kivá nunk teljes gyógyulást és mi­előbbi jó egészséget Mrs. Gau­­beknek. IFJ. SZÁD AI ISTVÁNNÉ aranyos kislánykának adott életet agusztus 10-én, a Gra­nite City St. Erzsébet kórház­ban. Egyben itt adunk hirt arról, hoigy id. Szadai István, Magyar események naptára AUGUSZTUS 18-án, vasár­nap a Szent István római ka­tolikus Magyar Egyházköz­ség ISTVÁN KIRÁLY NAGY BÚCSÚJA a templom udvarán és a szép termekben. (744 South 3rd Street.) OKTÓBER 26-án, a Magyar Újság és Rádió szokásos nagy bálja a Magyar Házban. Chi­cago legismertebb kombinált cigány- és jazz-zenekara, a Diószeghy zenekar muzsikál. Mikor lesz újság? A ST. LOUIS ÉS VIDÉKE leg­közelebbi számai a következő sor­rendben jelennek meg: AUGUSZTUS 30. SZEPTEMBER 13. SZEPTEMBER 27. Lapzárta a megjelenés előtt VASÁRNAP van. Minden kézira­tot kérünk akkorra beküldeni. Lapunk legközelebbi száma pénteken, aug. 30-án jelenik meg. melyre kéziratokat legké­sőbb aug. 24-ig fogadunk el. 51. ÉVFOLYAM. ST. LOUIS, MISSOURI. 1963 AUGUSZTUS 16. NUMBER 16. SZÁM. Alameda, Calif.-ba utazott fiá­hoz, aki most szerel le négy évi katonai szolgálat után a US Marine-ből és akivel együtt fog hazajönni Granite Citybe. FISHER ISTVÁN és kedves feleségének igen kedves ven­dégei voltak. Califomiából volt itthon szülei meglátogatására Lajos fiuk feleségével és fiuk­kal, ifj. Fisher Lajossal. Ifj. Fisher Lajosnak szeptember­ben lesz az esküvője, melyre nagy örömmel készülnek úgy a szülők, mint a boldog nagy­szülők. CHARAPÓN GYÖRGY, Glen Carbon, Ill.-ban lakó is­mert honfitársunk, 55 évi tá­voliét után jet repülőgépen ha­za r e p ü 11 Magyarországra. Meglátogatja felesége rokonait a borsodmegyei Miskolcon és Alacskán, úgyszintén Buda­pesten. Nem látogathatja meg Varkócsa Bereg megyében la­kó rokonait, mert nem kapott beutazási engedélyt. Ugyan­csak meglátogatja a nemrég elhunyt Soltész Pálnak, leg­jobb barátjának Tiszadada községben lakó unokaöccsét és családját. ÖRÖMMEL VETTÜK a St. Lcuisi Első Magyar Női Se­gélyegylet vezetőségétől ka­pott azt a jó hirt, hogy a höl­gyek a Magyar Nap során 413 dollár 36 cent tiszta hasznot csináltak, melyet teljes égé~ szében átadtak a Nagybizott­­ságnak. Köszönet és tisztelet a Női Segélyegylet minden egyes tagjának. Itt hívjuk fel azok figyelmét, akiknek birtokában van egy zöld szinü 053370 szá­mú és egy sárga szinü 059449 számú szelvény, legyenek szí­vesek azonnal jelentkezni a Női Segélyegyletnél, vagy új­ság u n k szerkesztőségében, mert ellenkező esetben az azokra kitűzött dijakat elvesz­tik. VINCENC MIHÁLY régi ked­ves honfitársunk egy hónapos európai körútjáról múlt héten szerencsésen és élményekben gazdagon hazaérkezett. Volt Romániában, Csehszlovákiá­ban, Magyarországon, ahol meglátogatta rég nem látott rokonait. Igen régi vágya vált valóra Mr. Vincencnek és bol­dog, hogy ily felejthetetlen él­ményekben volt része. Idehaza nagy öröm várta, mert fiának és menyének, Dr. Vincenc F. Mihálynak és feleségének idő­közben, augusztus 5-én, kis­­lánykájuk született, akit Mary Ann névre fognak keresztelni. A kis újszülött Mr és Mrs. Vin­cenc Mihályék 28-ik unokája. Gratulálunk. A BLITZ WORLD WIDE TRAVEL SERVICE, INC.-el megállapodást kötöttünk, mely szerint elvállaltuk mindenne­mű utazási ügyben való teljes jogi képviseletüket. Ha Ameri­ka bármely részébe, az óhazá­ba, vagy bárhova akarnak utazni olvasóink, ha óhazában lakó rokonaikat akarják kiho­zatni letelepedésre, vagy láto­gatóba, forduljanak hozzánk bizalommal, a leolcsóbbb elér­hető áron biztosítjuk repülő-, hajó-, vonat-, autóbusz-jegy szükségleteiket, szállodafogla­lást, autókölcsönzést. Az iroda hivatalos képviselője a ma­gyarországi IBUSZ-nak és minden külön költség felszá­mítása nélkül biztosit teljes utazással kapcsolatos szolgála­tot. Képviseljük valamennyi repülő-, hajó-, vasút-, autóbusz­társaságot. Az iroda Clayton szivében, 101 South Meramec Avenuen van, telefon: PA 1-7800 és PA 1-5800, a mi tele­fonszámunk pedig MI 7-6582. Keressék olvasóink Mrs. Dé­nesi, ki mindenben segítségük­re lesz. DR. KHEIM TEOFIL, a helybeli Washington egyetem orvosi karának tudományos kutatója neje és ifjabbik fia társaságában, augusztus ele­jén Európába utazott. Dr. Kheim Koppenhágában egy orvosi kongresszuson, a Wash­­inton egyetem öregségi beteg­ségeket kutató intézetében végzett vizsgálatainak ered­ményeiről fog előadás kereté­ben beszámolni. DR. OLÁH LÁSZLÓ, a Southern Illinois University (Carbondale, 111.) magyar bio­lógia professzora szintén Eu­rópában tartózkodik, ő az Amsterdamban (Hollandia) tartandó örökléstani kongresz­­szuson tart előadást kutatásai­nak eredményeiről s ugyanott kiállítást is rendez. Dr. Oláh az orosz megszállás előtt a budapesti műegyetemnek volt nyilvános, rendes tanára, s több mint 5 év előtt jött az Egyesült Államokba, miután megelőzőleg Brazíliában és In­donéziában volt egyetemi ta­nár, végzett kutató munkát, s vezetett expedíciókat. mi. itteni Washington egyetem könyvtárának volt tisztviselő­je, Laci fia társaságában folyó hó elsején végleg elhagyta St. Louist s férjéhez költözött, aki a Monsantonál viselt tudomá­nyos kutatói állását már két hónap előtt feladta, s New Brunswickban helyezkedett el hasonló munkakörben. NT. KALLÓS ÁRPÁD, a St. Louis-i protestáns magyarok köztiszteletben álló lelkipász­tora f. hó 19-én a Barnes kór­házban operációnak veti ma­gát alá. St. Louis egész ma­gyarsága, felekezeti különbség nékül, őszintén kívánja, hogy az operáció sikerüljön, s visz­­szaadja Nt. Kallós Árpád egészségét. A FOREST PARKBAN lévő szabadtéri színház Gipsy cimü darabjának egyik főszereplő­je Alfred SÁNDOR volt. Ma­gyar fülnek ez a név azonnal gyanús, s tényleg, Sándor mű­vész ur Budapesten született 1918-ban. Édesanyja leányko­rában a hires Barnum-cirkusz­­ban szerepelt, mint a világ legerősebb nője, s későbbi fér­jével a cirkusz egyik budapesti szereplése alkalmával ismerke­dett meg. Májusban 336 ezer csecsemő született A Public Health Service hoz­za Washingtonból nyilvános­ságra, hogy május havában 336 ezer csecsemő született. Ez az első emelkedés 14 hónap óta, mikor a születések szá­ma 333 ezer volt, 1962 máju­sában. A születések száma az el­múlt 12 hónapban 4,132,000 volt, 100,000-el kevesebb, mint 1962 májusáig. A házasságok 5.6 százalék­kal emelkedtek május hóban, mig 1962 májusában a házas­ságok száma 131,000 volt. A válóperek szintén emel­kedtek és pedig 16.1 százalék­kal, 20,887-ről 24,252-re. Nagyszabású rádió és sajtóbálra készül újra a St. Louisi Magyar Újság és Rádió Meghalt President és Mrs. Kennedy újszülött fiacskája Ismét öregebbek lettünk egy esztendővel és mivel köze­ledik a Magyar Újság és Rádió jubileuma, az eddigi gyakor­lathoz híven, most is felkészü­lünk a nagy jubileumra. Az 51 éves magyar újság és édestest­vére a 10 éves magyar rádió, október 26-án, október utolsó szombatján tartja a nagy év­fordulót ünnepi rádió és sajtó­bál keretében. Már jó előre biztosítottuk a kitűnő cigány és jazz zenét Chicagóból, meg­szereztük az értékes, szép di­jakat, dolgozunk a tálalásra kerülő finom magyar ételek és sütemények kiválasztásán, iga­zi magyar palackozott borok biztosításán, hogy minden együtt legyen egy igazi jó ma­gyar mulatsághoz. Kérjük olvasóinkat, kisérjék figyelemmel újságszámainkat és rádióadásainkat, ahol bő­vebb felvilágosítással fogunk szolgálni. Harminckilenc órás élet-ha­lál harc után, a lehető leg­gyorsabb orvosi kezelés dacára is meghalt a Kennedy házas­pár újszülött kisfia, aki a ke­­resztségben Patrick Bouvier nevet kapta. A kis újszülött 5 héttel korábban született és olyfoku légzési zavarokkal küz­dött, hogy nem birták meg-1 menteni az életnek. Nemcsak Amerika népe, hanem az egész szabad világ mély együttérzés­sel osztozik a Kennedy-család gyászában és nagy tisztelettel adózik Mrs. Kennedynek, aki négy Ízben vetette magát alá császárvágásnak, hogy életet adjon gyermekeinek. A Ken­nedy házaspárnak 2 élő gyer- 1 meke van. Rekordtörő a forgalmi balesetek száma Katasztrofális földrengés Jugoszláviában Belgrádi jelentések szerint a macedóniai tartomány főváro­sa, Skopje romokban hever. A heves földrengések a magas házakat és templomokat, po­­lotákat, otthonokat úgy rom­bolta széjjel, mint valami kár­tya-várakat. A Tanjug ujságügynökség híradása szerint a metropolis 270 ezer lakosa közül 2000 éle­tét vesztette és a megsebesül­tek száma meghaladja a 3 ezret. Tito örökös elnök a rémhír hallatára nyomban megjelent a katasztrófa helyén és részt­­vett a mentési munkálatok­ban, azoknak irányításában. A hírek szerint az amerikai látogatók, Belgrádban, 210 mérföldre Skopjétól, bizton­ságban vannak. Hogy ragály ne szedhesse ál­dozatait, a halottakat nyom­ban elhan tolják. Mindenki segít. Autók, truc­­kok, kocsik, autóbuszok, vas­utak és repülőgépek segítenek enyhíteni a nyomort, viszik a halottakat, hordják a gyógy­szert és élelmet. Ezideig több mint 50 ezer lelket kilakoltattak Skopj e-ból más városokba. Párisból egy 8 tagú mentő­­csoport érkezett oly érzékeny készülékekkel, melyekkel köny­­hyen me^fulätiTcTfjaic' az' élüket“ a romok között. Még az alig hallható sóhajtásokat is felve­szik a készülékek. A National Safety Council Chicagóból hozza nyilvános­ságra, hogy junius hónapban uj rekordtörő volt a közúti halálos balestek száma. 18,930 személy vesztette éle­tét a közúti autó-balesetekben ezév junius 30-ig, 5 százalék­kal több, mint az elmúlt év első felében, mikor a halálese­tek száma 18,010 volt. Junius hónapban a közúti balesetek halottainak száma 3,740, 1962-ben ebben a hó­napban 3,700 volt. 1961-től 18 hónapon át emel­kedett a közlekedési halálese­tek száma. Kivétel 1962 de­cember hónapja és 1963 janu­árja, amikor csekély vissza­esést jelentettek. Az elmúlt hét eseményei: PHOENIXVILLE, Pa.-i la­kos, Mrs. Margaret Webb, 103- ik születésnapi évfordulóját ünnepelte. ~ SCHNACKENBURG, Német­országból tudatják, hogy 3 egyenruhás keletnémetországi katona szabad Németországba menekült. tummal emelni fogják 3-tól 12 százalékosan. Az államnak ez egy évben 7.1 millió dollárjába kerül. * :js * CORPUS CHRISTI, Tex.­­ban, Arnold O. Morgan olaj­mágnás otthonából félmillió értékű ékszert loptak el, mig a család a városon kívül időzött. * * * HALÁLOZÁS t KOMLÓSY ÉVA, férjezett Mrs. Joseph Abranovich, a mindnyájunk által ismert és szeretett Gera Pálné húga, jú­lius hó 28-án, hosszas beteges­kedés után a St. Anthony kór­házban, 53 éves korában meg­halt. Holtteste a Kriegshauser halottaskápolnában volt felra­vatalozva, ahol igen sok barát és ismerős vette körül a virá­gokkal elhalmozott ravatalt. Julius 31-én temették a St. Cecilia róm. kát. templomban tartott gyászszertartás után a Resurrection temetőbe. Gyá­szolja férje, húga Gera Pálné és családja. t ADAM KONRÁD, Seper S. Jó­zsef, közismert magyar nyom­dászunk apósa, augusztus hó 1-én, három hónapos beteges­kedés után, 67 éves korában, 44 évi boldog házasság után, kínzó gyomor rákban elhunyt. A John Stygar & Sons halot­tas kápolnában ravatalozták fel és innen temették igen nagy részvét mellett a Nativity róm. kát. templomban tartott gyászmise után a Calvary te­metőbe. Gyászolja özvegye, le­ányai: Sister Mary Boniface, Dayton, Ohioban és Sophie férj. Mrs. Joseph S. Seper és 4 unokája. t HEGEDŰS RUDOLF, Gra­nite City egyik legrégibb ma­gyar lakosa, aki a hevesmegyei Kápolna községből vándorolt ki az Egyesült Államokba, au­gusztus hó 5-én, hosszas bete­geskedés után, 77 éves korá­ban elhunyt az ottani St. Eli­zabeth kórházban. Holttestét a Pieper halottas kápolnában ravatalozták fel, ahová a ro­konok és régi jóbarátok nagy tömege jött el, hogy végső bú­csút vegyenek az elhunyttól. Augusztus 8-án temették igen nagy részvét mellett a St. Jo­seph róm. kát. templomban tartott gyászszertartás után az Edwardsville, Ill.-i Calvary Sunset temetőbe. Gyászolja özvegye: Hegedűs Rudolfné, született Magyar Irén, Sacra­mento, Calif.-ban lakó fia Ru­dolf, aki onnan jött el édesap­ja temetésére, St. Louisban lakó Sándor és Árpád, menyei, 4 unokája és 2 dédunokája. Tagja volt a William Penn 187-ik fiókjának, melynek tag­jai voltak a halottvivők. őszinte részvétünket küld­jük valamennyi elhunyt hon­fitársunk családjának és roko­nainak. Rettenetes Ivánt exhumálták Moszkvából jelentik, hogy a szovjet antropológisták exhu­málták rettenetes Iván orosz cár koponyáját és csontvázát, a Kremlin’s Archangel Ca­thedral sirtömbjéből. Iván cár 1584-ben halt meg. A moszkvai Pravda jelentése szerint Iván cár nem volt szép ember, amint a maradványok mutatják. 6 láb és 3 inch ma­gas volt. Arab repülő­szerencsétlenség Bombay, Indiából küldik a hirt, hogy az Egyesült Arab Légi járat egy repülőgépe sze­les, esős időben lezuhant a tengerbe és 63 utasa életét vesztette. Az utasok között 26 phili­­pin cserkész is volt. * sjs * BYRON DE LA BECK­­WITHET, akit Medgar Evers néger vezér meggyilkolásával vádolnak, a bíróság elmebeli vizsgálat alá rendelte. Beck­­withnek mind a három védő­ügyvédje ezt ellenezte. * * * VÖRÖS NÉMETORSZÁGBÓL egy 20 éves vasúti munkás, akire a határőrség 20 lövést adott le, sértetlenül érkezett a szabad németek hazájába. PENNSYLVANIA kormány­zója William W. Scranton, aki komoly jelölt a U.S. elnökség­re, most ünnepelte 46-ik szü­letésnapját Harrisburgban. LANSING, Mich.-ből tudat­ják, hogy az állami munkások fizetését augusztus 8-iki dá-Érdekes statisztika Waynesburg, Pa.-ban, julius 29-én, 87 év alatt 77-szer esett az eső. Egy ügyvéd 1940-től minden évben fogad egy kalapba, hogy esni fog az eső és ezideig minden évben nyert egy kala­pot. Óriási postarablás Angliában Nemcsak Anglia, hanem az egész világ történetében leg­nagyobb postarablás zajlott le augusztus 8-án Angliában. Egy 9 kocsiból álló postavonatot (utasok nélküli), mely Lon­don és Glasgow között közle­kedik, feltartóztatott 20 főből álló rablóbanda és elrabolták csak nem az egész postai kül­deményt. A rablás becslések szerint körülbelül 7 millió dol­lárra rúg. HOLLANDIA 70 millió oly adósságát fizette meg a U.S.­­nek, amely még le sem járt — a U. S. Treasury Department jelentése szerint. * ífc * PATRICK McCURDY, Mack­inaw City, Mich.-i lakos azzal ünnepelte meg 80-ik születés­napját, hogy 54 mérföldet gya­logolt. * * * LOGAN, O.-ban a a törvény­telen kakasviadal alkalmával, a megyei sheriffek 54 személyt letartóztattak, akik rendezői voltak e tiltott sportnak. * * * A CONGRESS OF RACIAL Equality által fenntartott hegymászókat kiképző inté­zet, Maryville, Tenn.-ben le­égett. RADIO-HIREK MINDEN VASÁRNAP DÉLUTÁN magyar rádióelőadás van a KSTL rádóállomásról, 690 hullamhosz­­szon, délután 1 órától 1:30 óráig. NÓTÁSKÖSZÖNTÖK ÁRA $5.00. Előjegyzéseket elfogad: a rádió szerkesztősége. 1016 MOORLANDS DRIVE, St. Louis 17, Mo. — MI 7-6582. Bemondó: Dr. Dénes B. Lajos. Köszöntőjét leadhatja: Mrs. Vord­­triednél, a rádió képviselőjénél is. Telefonszáma: FLanders 1-7217. Listen to the ‘ ‘Hungarian Melodies ’ ’ Radio Station KSTL 690 on Your Dial EVERY SUNDAY 1:00 -1:30 P.M. Tel. Mission 7-6582.

Next

/
Thumbnails
Contents