St. Louis és Vidéke, 1955 (43. évfolyam, 1-26. szám)

1955-07-29 / 15. szám

1955 julius 29. •=äT. LOUIS ÉS VIDÉKE’’ 3-IK OLDAL Ai utolsó magyar betyár 119 FOLYTATÁS Semmi felelet! Az asszony állapota ugyanolyan volt, mint amikor először lát­ta, az Elme Kórház orvosi szobájában. Kornády Miklóst tépte, mar­cangolta a fájdalom. Nagy müve: ennek az asszonynak a meggyógyitása, pillanatok alatt semmibe veszett. Az alatt a pár pillanat alatt, amig könnyel­műen magára hagyta. Mi történt? — nem tudta, csak érezte, hogy megint valami nagy lelki megpróbáltatás vehette elő Zsuzsikat, es az sújtotta le annyira, hogy visszaesett a régi betegségébe, amely­ből hónapok kínzó, fáradtságos és odaadó munkájával gyógyított ki. És most minden megsemmisült! Kornády Miklós elkeseredésében és fájdalmában sírni szeretett 'volna. És amig lehajolt s vizsgálgatta, Bartolomeo Roggi felkiáltott: — Hogy került ide a virágkirálynő? Hiszen amikor utoljára láttuk, a tömegben táncolt! — Igen! Mi is láttuk! — mondták körülötte. — Kivel táncolt utoljára? — Egy tiroli paraszt lárvájával álcázott emberrel! — TJgy van — szólalt meg most a közeben egy fekete selyem­­lárváju álarcos —, én is láttam, egy tiroli maszkba öltözött ember­rel táncolt... Ladányi Gerson volt. Még arra is merészkedett, hogy ott, legyen Zsuzsika közelében. Meg akarta tudni, hogy ki a kísérője és — most megtudta. Az első pillantásra felismerte Kornády Miklós doktort. Tehát az orvosa! — gondolta magában megelégedetten, mert ez megnyugvás volt a számára azzal a képzelődéssel szemben,, hogy Bonyhádi Andrást fogja a velencei Szent Márkus téren találni, — legalább egy ideig most megint elvesződhetik a gyógyítással... Kornády Miklós közben befejezte a vizsgálatot. Az árkádok alatt megtartott felületes vizsgálat is meggyőzte arról, hogy Zsu­zsikát csakugyan a régi betegsége fogta el megint. Nem ismerte a kisérő körülményeket, amelyek a betegség kiu­­julását kiváltották, de tudta, bogy most sokkal súlyosabb lesz a helyzet, mint eddig volt. És vége szakad a szép útnak is, amelyet terveztek. A hat hónapnak már az első napjaiban ilyen borzalmas, rettentő meglepetés érte. Zsuzsika újra beteg lett, betegebb, mint valaha! Bartolomeo Roggihoz fordult segítségért és az olasz ifjú mind­járt intézkedett, hogy valahonnan hordagyat kerítsenek. Erre fek­tették az eszméletlen Zsuzsikát, igy vitték le a gondolához, amely azután a szállásukra sikott vele. Odahaza Kornády Miklós mindent elkövetett, ho'Ä eszméletre térítse, de minden kísérlete kudarcot----------— lt> , . Az orvosi tudomány is véges. Nem tud csodákat művelni, nem tudja talpraállitani azt, aki­nek meggyógyulásához esetleg hónapok szükségesek. A virágünnepély vig mulatságának vége volt. A mulatozók sorában valóságos pánik tört ki arra a hírre, hogy a virágkirálynőt tragikus szerencsétlenség érte. Az emberek lassan-lassan szétoszlottak és a tömegen keserű hangulat lett úrrá. Soha nem indult olyan jól a virágünnepély, mint ezen az estén és soha nem végződött olyan rosszul... Kornády Miklósra nem lehetett ráismerni, az utóbbi órák ese­ményei annyira megviselték. Már'odahaza volt a szállodában, min­dent elkövetett, hogy Zsuzsikát magához térítse, de minden kísér­lete kudarcot vallott. És most nemcsak az orvost bántotta a siker­telenség, hanem az embert is gyötörte a fájdalom. S talán ez az utóbbi keserűbb, kellemetlenebb volt. Az egész éjszakát ott virrasztotta át Zsuzsika ágya mellett, íts fájó szívvel kellett tapasztalni, hogy a fiatal asszony állapota még sokkal rosszabb, mint amikor annakidején a pesti Elme Kór­házba behozták. Két vagy három órája volt már mellette, amikor Zsuzsikából újra kitört a roham. Vadul kiáltozott: — Engedjenek haza ... Meg kell csinálnom, hogy napraforgó ne forduljon a nap irányában és el kel] oszlatnom a fekete fellege­ket ... Ne akadáyozzanak meg, mert minden akadáyon keresztül átgázolok és a napraforgók csak úgy fognak virítani, ahogy én akarom ... Kornády Miklós csüggedten ült mellette. Látta a heyzetet: újra élőiről kell kezdeni mindent. Más orvos talán megtorpant volna, eszébe jutott vona az a sok kínlódás, amellyel az első gyógyítás járt, de Kornády Miklós nem­csak orvos volt, hanem szerelmes férfi, aki nemcsak orvosi bravúr­ból akarta meggyógyítani Zsuzsikát, hanem azért is, hogy vele meg­találja a boldogságát, és ez a gondolat csak tovább fokozta az aka­ratát ... A szerelmes férfi ösztökélte a férfit: meg kell gyógyítanod .. . Átvirrasztotta az egész éjszakát, de Zsuzsika állapota reggel­re sem javult. Kornády Miklós látta, hogy itt hiába minden. Elől ről kell kezdeni a hosszadalmas, lelkiismeretes kezelést és ehhez nem hosszú utazás kell, hanem a pesti Elme Kórház nyugodt világa. Most már nem törődött azzal, amit annak idején a polgármesternek mondott ,nem törődött a hat hónapi szabadságidővel sem, hanem el­határozta, hogy az első vonattal visszatér Pestre és viszi magával Zsuzsikát is, hogy meggyógyítsa ... Az elhatározást tett követte. A virágünnepélyt követő délben a Pestre induló vonattal eluta­zott Kornády Miklós is, aki a gondtalan jókedvű mulatozásból visz­­szaváltozott az Elmo Kórház komor orvosává és vitte magával Zsu­zsikát, aki ebben a pillanatban újra nem Zsuzsika a hóditó, gyönyö­rű asszony volt, hanem aki régen Kornády Miklós kis betege ... I 120 FOLTATAS SZAZTJZEDIK FEJEZET A Cirkusz Kranz díszelőadása A Cirkusz Kranz megérkezett első olaszországi vendégszereplési helyére: Velencébe. Egyetlen nagy térség volt, a Mestre és Velence közötti Galilei tér. Itt ütötték fel a tanyájukat és a kellemes időjárás­ra való tekintettel ezúttal már nem falemezből építették meg a cir­kuszt, hanem ponyvasátort húztak. Ez még gyorsabban és egyszerűb­ben elkészült, mint a fabódá. Pár óra alatt készen állt és a cirkusz bohócai, amint ilyenkor szokásos, bejárták a várost és hangos zene­szó mellett invitálták a közönséget a nem mindenapi attrakció meg­tekintésére. Bécstől Velencéig tartó hosszú ut folyamán János meg András, illetve Rya és Lya Robelli között még meghittebbé vált a baráti viszony. A jó pajtásságot egyformán ápolták mind a négyen és a Robelli lányok nem feledkeztek meg arról, sem, amit a nővérük: Mya bizott rájuk, hogy Velencébe érve keressék fel Dengeleghy András grófot, aki Mya nagy tisztelője volt Becsben . . . De nemcsak a Robbeli lányok gondoltak erre, hanem András és János is szem előtt tartotta. És alig értek Velencébe, András meg is sürgette: — Azt hiszem — mondotta, — jó lesz, he eleget tesznek Mya kí­vánságának, felkeresik a grófot és meghívják a díszelőadásunkra . . . — Még ma felkeresem s felkérem, hogy este legyen ott a dísze­lőadásunkon ... — mondotta Lya. A diszeőadást Kranz Hermann nagy reménységekkel hirdette. — Nagyon fontos — mondotta —, hogy az első előadásunk jól sikerüljön, mert akkor nyert ügyünk van Olaszországban . . . És meg is tett mindent a siker érdekében. Nem elégedett meg azzal, hogy a szokásos cirkuszi menetet vé­gigjáratta a városban . . . hanem készíttetett nagy plakátokat is, amelyeket minden uccasarkon kiragasztatott. Nagyon ügyes kezek helyezték cl ezeket a plakátokat, mert Velencében amerre ment az ember, mindenütt ott látta. És a mister X ügyes beharangozása ezúttal sem tévesztett hatást. Az emberek mindenfelé lázasan érdeklődtek: — Ki lehet ez a Mister X? A kétkedésre és a találgatásra csak egy válasz lehetett: elmenni az előadásra, hátha felismerik! Az első nap délelőttjét a cirkuszban a próbák foglalták le, délu­tán azonban a cirkusz minden tagja szabadon mozoghatott. Rya és Lya ezt az alkalmat használták fel arra, hogy felkeressék a Myától megadott címet: Dengeleghy András grófot, az előkelő Danieli szállodában . . . — Két fiatal hölgy keresi a gróf urat! — jelentették Gersonnak. A következő percben már előtte s volt a két hölgy.: Lya és Rya. Gerson csettintett a nyelvével, amikor a két gyönyörű látogató­ját meglátta: — Szép hölgyeim mivel szolgálhatni^ *'■'l'" \A*;éier/ftlr..Ko Gerson elégedetten bólintott: ^ — Lya és Rya! Gyönyörű nevek és emlékeztetnek engem egy nagyon kedves névre: Myára! — Nemde, Mya Robellire, a bécsi Opera első táncsönőjére? — kérdezte Rya. — Úgy van! — felelte Gerso m.neglepetten. — De honnan tud­ják ilyen jól, hölgyeim ? — Oh, nagyon egyszerű a dolog! jfi Mya Robelli húgai vagyunk s ő figyelmeztetett bennünket arra, hogy a gróf urat okvetlenül ke­ressük fel. ' ■ : I . I ' . ( . J ; \j , j Gerson a homlokára ütött. — Milyen ostoba is vagyok! Hiszen, ha alaposabban szén? ügyre veszem önöket, kedves látogatóim, akkor rá kellett volna jönnöm, hogy rokonai Myának . . . Ugyanazok a kedves, Csillogó szemek, ugyanolyan színű haj és az alakjuk is szinte mértani pontossággal egyezik . . . Mya Robellinak nagy tisztelője vagyok és örülök, hogy a húgaival is megismerkedhettem . Részünkről a szerencse gróf ur! Mya, általunk a legszivélye­­sebb üdvözletét küldi önnek! — Hogyan kerültek Velencébe? — Ma este kezdődik meg a vendégszereplésünk! — Szintén táncosnők? Nem épppen! Mi a Cirkusz Kranzban lépünk fel, amelynek érkezeséről a gróf ur bizonyosan hallott már . . . Nos, a Cirkusz Kranz szerényebb attrakciói közé számítunk mi is . . . De minket nem áldott meg az Isten olyan különleges tehetséggel, mint Myát, vagy legaább is ez a tehetség még nem bontakozott ki bennünk, de ha a gróf ur kellemes szórakozásra vágyik, akkor az a kérésünk, hogy a mai megnyitó díszelőadáson okvetlenül jelenjen meg . . . Gerson bodog volt, hogy két szép fiatal leány ilyen kéréssel já­rul eléje és mindjárt kész is volt a felelettel: : — A legnagyobb örömei szép hölgyeim! Myának igazán nagy fisztelője voltam, ameddig Bécsben tartózkodtam, minden olyan este megjelentem az opera nézőterén, amikor őt táncolni láttam, ezekután kiváncsi vagyok a hires táncosnő húgainak produkciójára is . . . A Robelli lányok megelégedetten távoztak-a gróf lakosztályá­ból s lenn a Campanille tövében már várt rájuk András és János. A lányok arca már messziről mosolygott. — Találkoztak vele? — kérdezte János. — Mostanáig nála voltunk . . . Nagyon kedvesen fogadott, na­gyon megörült, hogy megismerhetett bennünket ős megígérte, hogy estére feltétlenül ott lesz a megnyitó díszelőadáson! — Milyen ember? — érdeklődött András. Rya válaszolt: —! Igazán, csak jót lehet rá mondani . . Nagyon kellemes, na­gyon finom, nagyon udvarias . . . András kétkedve nézett Jánosra. A tekintete mintha azt mondta volna: ez nem illik Ladányi Gersonra! — És, hogy néz ki’/ — ■ fordult azután újra Ryához, aki kedves szolgálatkészséggel aduit további felvilágosítást: — Nagyon vonzó külsejű ember . . . Rendkívül elegánsan öltö­zött, látszott a ruháján, hogy nem sajnálta élte a pénzt . . . Fekete ápolt körszakálla van, amely egybe olvad a bajusszal . . . Bizonyos, hogy szakáll és bajusz nélkül sokkal fiatalosabb lenne az arca, igy azonban határozottan érdekes . . Ez ovan komollyá teszi . . . Iga­zán nagyon k.-’lemes ember, igen jól éreztük magunkat nála. (Folytatjuk) RÉGI TÖRVÉNYGYAKORLAT Nem hiszem, hogy akadna ember,akinek érdekesebb élet­pályája volna, mint nekem. Ez a pálya úgy kezdődött, hogy szinleg semmit sem Ígért. Örö­költem egy kis házat Budán s bevonultam abba két kutyával és négy macskával, melyeket hosszú fáradozás után sikerült jóbarátokká nevelnem. Ugyan­is akkor célom volt az állatvi­lág ellenséges fajait egymással kibékíteni, csúfjára az embe­riségnek, mely örökösen verek­szik. Ebben a kis hegyi há­zacskában nem tettem egyebet, mint a törvényt tiszteltem és aszerint éltem. E mellett ráér­tem esténkint kijárni a Duna­­partra és katonazenét hallgat­ni. Nem vétettem a világon senkinek és nekem se vétett senki. Azt hittem, hogy biztos révpartba érkeztem s azt hit­tem, hogy én hozzám képest a rengetegbe lakó remete viharos életet folytat. Egy este az a szerencsétlen­ség ért, hogy szemtanúja vol­tam egy katonatiszt utcai ga­rázdálkodásának. A rendőr föl­jegyezte a tisztet is, meg a szemtanút is. Harmadnapra rendőr jelent meg a lakásomon s a bíróságra idézett. Át kellett jönnöm Pestre, ott is a Ferenc­város legvégére. Persze nem végeztünk semmit s a tárgya­lást elhalasztották. Nemsoká­ra újra megjelent a r'endőr az idézéssel. Ekkor lakóim már suttogni kezdtek s egy pince­lakó, aki örökké adós volt a házbérrel, nem habozott este a kapu előtt ama nézetének ki­fejezést adni, hogy port akasz­tottak a vén uzsorás nyakába. Ez a vén uzsorás én voltam. A második tárgyalásra nem je­lentem meg. Újra rendőr lá­togatott el hozzám s minden lakómnak elmondta, hogy “különbeni elővezetés” terhe mellett int a megjelenésre. Én azt hiszem, hogy a ható­ságnak jobban meg kellene l^csülnie egy tanút. No, de a harmadik tárgya­láson már reggel nyolc órakor ott voltam a Ferencvárosban. Meg is esküdtem rá, hogy a ka­tonatiszt garázdálkodott. A dolgok menetében az a változás állt be, hogy a rendőr helyett egy baka látogatott el hozzám fenyegető levelekkel, melyek utján a katonai bíró­ság citált maga elé. A tiszt ugyanis mindenáron tisztázni akarta magát s folytatta az el­járást saját hatósága előtt. Majdnem az lett a vége, hogy besoroztak katonának. Pincé­ben lakó adósom ezúttal azt beszélte, hogy szökött katona vagyok s a lakosságot annyira demoralizálta, hogy ketten föl­mondták. Tudom Istenem, hogy én többet katonatisztet garázdál­kodni nem látok. Valahányszor Budán vere­kedés, népcsődület, ablakból való lezuhanási szerelmi drá­ma, vagy dinnyehéjon kitört láb előfordult, én voltam az első, aki a helyszínén megjelen­tem s könyörögtem az embe­reknek, hogy hunyják be a szemüket, vagy távozzanak minél gyorsabban. Ebből azt hitték, hogy titkos rendőr va­gyok. Pedig csak emberbarát voltam s a tanuzás kellemetlen következményeitől akartam őket megmenteni. A törvény szigorúan sújtja azokat, akik valamilyen le­endő bűnügynél való szives jelenlétükkel szolgálják az igazságszolgáltatás érdekeit. Ezt tudva, szinte megörültem, mikor legközelebbi bűneseteim­ben mint tettes s nem mint ta­nú szerepeltem. Egy téli éjszakán barátaim­mal egy pesti kocsmában iddo­­gáltunk s úgy tizenegy óra táj­ban rászántuk magunkat a ha­zamenetelre. A kocsma ajtaja előtt egy hatalmas feekte ku­tya várakozott, s mikor társa­ságunkat meglátta, engedel­mesen hozzánk szegődött. Hiá­ba kergettük, nem tágitott. Végre elhatároztuk, hogy hol­nap jelentést teszünk a rend­őrségnél, addig pedig én ve­szem az állatot pártfogásomba. Azonnal zsineget kötöttem a nyakára s cimboráimtól elbú­csúzva, elindultam Budára. De a kutya annyira megbicsakol­­ta magát a lánchidnál, hogy a rendőrnek azonnal feltűnt. — Kié ez a kutya? — Az enyém. — Hát miért nem akar át­menni? — A Margithidhoz van szok­va. — Szólítsa a nevén. Erre oly óriási zavarba jöt­tem, hogy a rendőr azonnal, habozás nélkül letrtóztatott s én kárörömmel láttam, hogy egy mitsem sejtő jegyszedőt is fölirt tanúnak. Bekísért a ka­pitányságra. A kutyám any­­nyira megtetszett az inspekci­­ós rendőrnek, hogy vacsorát hozatott neki. Nekem nem. Én nem tetszettem meg neki. Mi­velhogy a lánchidi rendőr sze­rint a kutyát loptam, betettek a tolvaj-osztályba, ahol a többi tolvajok nagyságos uraztak. Vagy nagy toljavt, vagy ártat­lan embert sejtettek bennem. Másnap üzentem barátaim­nak, akik eljöttek tanúskodni, hogy becsületes szándékból cipeltem a kutyát. A kutyatu­lajdonos is előkerült, örömében tiz forintot adott az állatvédő­egyesületnek. Kivételesen az eljárást meggyorsították s már harmadnapra szabadlábamon mentem haza Budára, hol ez­alatt a fűszeres, borkereskedő fölmondta a hitelt s a mészá­ros se adott többet könyvre. Erkölcsileg teljesen leha­nyatlottam a budaiak előtt. Lakóim nem köszöntek s a ház­mester tőlem is követelt kapu­pénzt. Két hónap múlva kaptam egy főkapitányi végzést, mely a kutyaügy miatt ötven forint jjgnzbirságot rótt rám. Ebből sejtettem Hogy ’milyen kokat fizethe- az ember olyankor, mikor nem alaptalanul nézik kutyatolvajnak. Volt még egy harmadik bűn­esetem is a törvénnyel, mely rpiatt nem csekély aggodalmat állottam ki. Egy előkelő or­szággyűlési képviselőt (beval­lom, mámoros állapotban) úgy vágtam a kávéházi márvány­­asztalhoz, hogy nem a képvi­selő, hanem az asztal ment kétfelé. A rendőrök f ölj egyez­ték a nevünket. Meg voltam győződve, hogy ezzel a kép­A VÁROS SZIVÉBEN, kellemes, fasoros utcában, elsőrendű szomszédságban van a Káldor család szállo­dája, hol átutazók is kaphat­nak kényelmes, tágas, úri kényelemmel berendezett szobákat, — napi $2 árban. PARKHURST HOTEL 228 NORTH TAYLOR AVE. ST. LOUIS 8, Mo. Telephone: FRanklin 1-8081 A szálloda a város legismer­tebb utcájától, a Lindell Blvd.-tól egy pár lépésnyire van, — egy blocknyira a Cathedrálistól, két blocknyi­ra a Forest Parktól és, a Lindell Bus az utca sarkán áll meg. Szobák hétszámra már $8.00 árban kaphatók. viselői sérthetetlenség ellen vé­tettem s biztosra vettem két esztendei fogságot. Huzamos idő telt el és a rendőrök nem jöttek el engem elhurcolni. Azt hittem nem akadtak rám s önként jelent­keztem a Rendőrségnél. Kine­vettek s azt mondták, hogy ál­modom. Hiába hivatkoztam az összeabroncsolt márványasz­talra mely még látható volt a kávéházban. Akkor aztán a rendőrtiszt félrehivott és igy szólt: — Önt vágták az asztalhoz? — Nem. Én vágtam mást. — Akkor hallgasson és örül­jön, hogy egy olyan hires em­berrel cselekedte, aki nem te­heti ki a nevét nyilvános bot­ránynak. Iszonyú gyorsasággal robog­tam haza s azóta gondolkozom afölött, hogy hát tulajdonkép mi is az a törvény? Mint tanút megkínzott, mint ártatlant el­itéit, mint bűnöst békén ha­gyott. Csodálatos egy talál­mány! LAWRENCE D. BELL repü­lőgépgyáros, Buffalo, New Yorkban kijelentette, hogy rö­videsen 7,000-től 14,000 mér­földet fognak megtenni a re­pülőgépek. Betétje biztosítva van Hallgassa rádió programunkat a “Polish Polka Hour” programon vasárnap d.u. 1 órakor a WTMV állomáson. EGYLETEINKRŐL ST. LOUISI ELSŐ MAGYAR NŐI SEGÉLY EGYLET. — Gyűléseit a hó első vasárnapján délután 3 órakor tartja a Magyar Házban. Elnök; Spitzer Mihályné (Tel: HU. 1-5126), titkár: Mrs. Stephen Seper, 4219 Chouteau Ave. St. Louis 10, Mo. Tel: FRanklin 1-6543. ST. LOUISI MAGYAR HÄZ EGYESÜLET. — Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján a Ma­gyar Házban. Elnök: Soltész Pál; titkár: Könnyű László, 3420 Magnó­im Ave. St. Louis 18, Mo. (Tel.: PRospect 2-2857.) A VERHOVAY ÉLETBIZTOSÍTÓ ÉS BETEGSEGÉLYZŐ GRANITE CITY-I 187-ik OSZTÁLY. Gyűléseit tartja minden hó második vasárnap­ján délután 2 órakor a Granite City Magyar házban. Elnök: Elek Dezső, 1737 Spruce St., Granite City, HL, ügykezelő és gyermek-ügykezelő: Csömör Mózes, 1025 Washington St., Madison, 111. Tel: TRiangle 6-5854. A GRANITE CITY-I MAGYAR HÁZ BIZOTTSÁG. Gyűléseit tartja minden hó harmadik vasárnapján, es­te 7 órakor a Magyar Házban. Elnök: Orosz István, titkár: Kozér János, pénztárnok. Veres József, 1801 Spruce St., Granite City, 111. Gond­nok: Kurucz Sándorné. Telefon: TRi­­angle 6-9529. ^^ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY St. Louis és Vidéke 228 North Taylor Ave. St. Louis 8, Mo. Mellékelten küldök..............Dollárt a ST. LOUIS ÉS VIDÉKE előfizetésére és kérem azt pontosan küldeni (megindítani) az alanti címre: Név ......................................................................................... Cim ......................................................................................... Város................-...................................................................... Ugyancsak kérem az 1954. évre szóló NAPTÁR meg­küldését is, melyért mellékelek egy dollárt.

Next

/
Thumbnails
Contents