Sportkiadás, 1936/1-1

1936-2-14

G-armi sch-Partenkirc-hen, február 14. Pénteken este kilenc óra után kezdődött a közönség nagy­érdeklődése mellett a jégstadionban a jégkorong-döntő első mérkőzése, az angol-cseh találkozóval. A csapatok összeállítása a következő volt.: Anglia: Fos ter-yDailley,•Erhardt-Davey, Chappell-Coward. Csere: Archer, Brenchley, Stmchcombe. ' Csehország: Peka.-Eohács 7 Pusbauer-Tozicka, Malecek-Kutsera. Csere: Trojak, Cetkowski^ Jirotka. Játékvezetők: Kreisel, Németország és Pauplimont Belgium. Az első harmadban.angol.fölény volt. Az első g°lt Davey ütötte a kilencedik percben, majd Ealeőekegyéni áttöréssel veszélyeztetett, de Foster angol kapus pompásan védett. A részidő befeíezése előtt, az utolsó percben Goward ferde szögből leadott lövése lepattant Peka cseh • kapusról és a résenállő Chappell bevágta. " - ­A második harmadban a mérkőzés Anglia jegyében állott. 7 j A csehek inkább csak messziről küldött lövésekkel kisérieteztek és csak egyizben került az angol kapu komolyabb veszélybe amikor a kitörő Jirotká­val szemben 2 Foster angol kapus egyedül állott. Íz angol kapus kitűnő védése^után Davey beütötte Anglia harmadik gólját, majd Brenchley szer­zett gólt és a harmad végén Davey,az-angol csatárok legjobbja, pompás kigyózás után védhetetlen gólt ütött. A részidő angol támadások közben ért véget. Az utolsó harmadban Anglia volt fölényben. A csatárok pom­pás: .-, összjátékot mutattak, de annak ellenére, hogy állandóan a csehek télfelén tanyáztak, gól már nem esett. • - • • Végeredmény: Anglia-Csehország 5:ö. -Harmadak: 2~:0, 3:0, 0:0. Anglia ezzel a győzelmével megfosztotta Csehországot, az európabajnoki cimtől. Az^angol csapat pompás' játékával legyőzheti az USAT is es ezzel neracsupán Európábajnokságot, hanem olympiai bajnokságot is nyerhet, mert Kanadával szemben Angliának a középdöntőből áthozott két pontnyi előnye van. Az olympiai jégkorong-torna fő eseménye tehát az Angiia-USA mérkőzés lesz, amelyet szombaton este 9 órakor játszanak, ­• - - • - - j. ­Garmi s ch-Par^te nk i rchen, február 14, A pénteki katonai sijárőrverseny időeredménye a követ­k ező: ' •. : . -• •' 1. Olaszország 2 óra 28 p 35 mp, 2. Finnország 2 óra 28 p 49 mp, 3. "Svédország 2 óra 35 p 24 mg, 4. Ausztria 2 óra 36 p 19 mp, • 5. Nemetország 2 óra 36 p 24 mp, 6. Franciaország 2 óra 40 p 56 mp, 7. Svág; 2 óra 43 p 39 mp,x&& 8. Csehország 2 óra 50 perc .08 mp, 9. Lengyelország 2 óra 52 p 27 mp. • A versenyt 25 km-es távon futották. Helyreigazitás. Mai 13. kiadásunk hirében /olympiai férfi műkorcsolyázó verseny hivatalos eredménye/ a következő változás van: 1 ' .... 16. Yates Anglia 110-.348.7. 17. Büeler Svájc 119-342.6, 18. Lorenz Németország 119-343.5, A többi változatlan, •

Next

/
Thumbnails
Contents