Sportkiadás, 1936/1-1

1936-2-14

Az erdőtörvény turistaszakasza előirja, hogy a földműve­lésügyi miniszter rendelettel gondoskodjak a turistahelyek és turista­utak nyilvántartásba vételéről és annak megállapításáról, hogy ezek milyen feltételek mellett használhatók. Azokat a helyeket és utakat, amelyeknek használata a törvény hatálybalépésekor szabad volt és ame­lyeket ennek megfelelően a foldmüvelésűgyi miniszter nyilvántartásba vett, a turistaforgalom elől a tulajdonos véglegesen csak a miniszter­nél legalább fél á.vvel előbb tett bejelentés utan zárhatja el. Egy mát­rai erdőbirtokostól a földművelésügyi miniszterhez most érkezett be je­lentés, amelynek értelmében a i T-\gybátonybcl a Szorospatak bányatelepen át a Mátrabérere vezető jelzett turistaút egyik szakaszát el akarja zár­ni. A földművelésügyi miniszter a bejelentést véleményezés céljából to­vábbította a Turista Szövetséghez, miután kétségtelen, hogy az erdőtör­vény életbelépésekor a kérdéses ut szabadon használható volt. A szövet­ság útjelző bizottsága ezzel kapcsolatosan ismételten fölkéri a turis­•taegyesületeüet, hogy munkaterületükről sürgősen készítsék el a turista­utak nyiIvántatt á sát * A Turista Szövetség a turavezotok kiképzésére rendezett gyakorlati tanfolyamokon kivül nagy súlyt helyez a turistáismorotek ma­radanao^mogrogzitésáre is s ezárt kézikönyveket ad ki a turavezotok szá­mara, iu se ue.r néhai Dalraady Zoltán dr. kitűnő egészségtani könyvecskéié jelent meg, ozt követte Dooiocki Sándor doktornak a turista fölszerelés­ről írott munkája. Legközelebb Zsembery Gyula dr. tollából a túrista-tár­kepismerot legfontosabb fojozetoi jolonnek meg, még pedig a hivatalos szövetségi ertosito mellékxötéként. A negyedik könyvecske három részből tog állni; az oiso harmad a szövetségi utjolzásokrol szól, - ozt Laknor Karoly irta, a ffl utjolző bizottságának elnöke, - a második harmad a turista Szövetség szervezetéről, a harmadik pedig a turistavonatkozásu jogszabályokról szól. Szakot Hahn Sándor dr. irja mo£. Az ötödik fűzőt már szintén előkészületben van - Barbie Lajos irja - s ez a barlangku­tatással foglalkozik. A közérdokü cél érdekében az ulőállitási költsé­get alig fedező összegért, 2o fillérárt árusitják a vezetőképző könyv­tár füzeteit. A turista és cserkész utazási iroda a jövő vasárnapra Esztergomba indit turistakocsit a Nyugati-pályaudvarról 6 óra 56'porc­kor induló vonattal. A kocsi Esztergomból 19 óra 35 porckor.indul visz­sza. Amennyiben nem jolantkőznék legalább 55 résztvovő,-amikor ugyanis a monottérti jegy 2.4o pengőbe körül - do négynél többen jo­lontkoznok, a túrát 3.4o pengős monottsrti fogy mellett kisárlotkápou óbbon az osotbon is mogtartjak. A Turista Szövetség vozotőképző tanfolyama a Doíojjzéshoz közeledik, k jövő héten köddon, február 18-án osto 7 órakor Papp László a szövetség könyvtárosa a turistakönyvtárakat ismerteti előadásban, utá­na Böhm Andor a szövetség pénztárosa a turistáskodással kapcsolatos gaz­dasági kérdésekről ad olo a vozotőjelöltüknek. A rákövotkjző hótou Vörös Tihamér alelnök a turistamuzeum ügyéről és az ozzol kapcsolatos kérdések­ről beszél, r.ajd Zsorabory Gyula dr. mint a vozotőképző ás a vizsgáztató bizottság elnök-, tartja meg a zárószót. Bro domo:A fonti hirokot a ITSz sajtóbizottsága bo­csátja a turistarovatok rendelkezésére.

Next

/
Thumbnails
Contents