Evangélikus líceum, gimnázium, Sopron, 1943
25 Dániel VII., titkár Varjú Gyula VII., pénztáros Leitner Endre VII., szertáros Molnár Ernő VII. o. tanuló. A kör tagjai szorgalmasan igyekeztek kihasználni a rövid tanév lehetőségeit. Az országos sí szövetség februári jelvényszerző versenyén vasjelvényt szereztek: Greilinger Mihály VIII,, Ajkay Péter, Németh Győző és Salamon Lajos VII., Farkas Elemér VI., Kiss Zoltán és Mennyes Pál V., Siftár Károly III. o. tanulók. Az orsz. tornaszövetség februári jelvényszerző versenyén ezüst jelvényt szerzett Gross András VI. o. tanuló, vas- jelvényt Fülöp Árpád VI. és Wölfel Gyula VII. o. tanulók. Sajnálattal kell megemlékeznünk azon körülményről, hogy sportpályánkat ifjúságunk csak korlátozott mértékben használhatta. Az építési és karbantartási segély ellenében, továbbá a súlyosan érezhető fenntartási költségek egy részének fedezése céljából a hét több napján rendelkezésére kellett bocsátanunk a pályát a műegyetemi ifjúság sportkörének, továbbá a Selyemipari és Vasárugyári sportegyleteknek. f) Az Ifj. Ének- és Zenekör ez évben a következő tisztikar irányítása mellett végezte munkáját: Ifjúsági elnök: Fodor Ottmár Vili. o. t., helyettese: Varjú Gyula VII. o. t., főpénztáros: vitéz Elefánty György VIII. o. t., szertáros: Torkos Elek VIII. o. t., könyv- és kottatáros: Hirschler Károly VII. o. t. Az alakuló gyűléssel együtt a kör három összejövetelt tartott. Egy ülést a népdalnak szentelt, melyen vitéz Elefánty György főpénztáros olvasta fel nagysikerű előadását a népdalról, míg az egyes dalokat a felolvasás közben Fodor Ottmár és Fodor Csongor mutatták be. Tanulságos és sikerült dolgozatott nyújtott be és olvasott fel Szalay László III. o. t., ugyancsak a népdalról, címe: A népdalról általában. Sikeresen szerepeltek még: Botvay Henrik VI., Botvay Károly I. és Steiner Ferenc II. o. tanulók. A szertáros és kottatáros vezetésével új leltár készült a kör felszereléséről. A tanév váratlan bezárása miatt a szorgalmas előkészületek dacára sem volt megtartható a kör fennállásának 75 éves évfordulójára tervezett hangverseny, A kör vagyona ez évben nem gyarapodott. g) A Berzsenyi Kör (régi nevén Kegyeleti Kör) az alsó négy osztály tanulóinak önképző köre, ebben az iskolai évben megalakult, négy gyűlést tartott, amelynek keretében előadások, versek és felolvasások hangzottak el. Egyik gyűlésünket Berzsenyi emlékének szenteltük és ugyancsak megemlékeztünk Kossuth Lajosról halálának 50 éves évfordulóján. A kör volt tagjai, a mostani ötödik osztályosokba kör kezdeményezésére a líceumi folyosó falára Kossuíh-képet helyeztek el és azt nemzetiszínű szalaggal feldíszítették. Kossuth emlékünnepén az alsó osztályok is feldíszítették az osztálytermeket. A kör a hősi emléktábla díszítéséről is gondoskodott. A Berzsenyi Kör ebben az évben Magassy Lajos IV. o. tanulót választotta ifjúsági elnökké, a tanárelnök: Csaba József. h) A Nyugati Őrszem a háborús viszonyok miatt ebben az iskolai évben nem jelenhetett meg.