Evangélikus líceum, gimnázium, Sopron, 1942
14 zsébet: Aki helyett a Krisztus vérezett. Szavalta Farkas Elemér V. o. t. 4. W. Hayes: Húsvét szent ünnepén (hatszólamú kánon). Énekelte az ifjúsági énekkar. 5. Laborczi Zoltán diákotthoni nevelőlelkész böjti előadása. 6. Reményik Sándor: Pilátus. Szavalta Varjú Gyula VI. o. t. 7. Imádkozott Síkos Lajos. 8. Közének a 181. ének 6. verse. Október 31-én a reformáció emlékére rendeztünk ünnepélyt a következő műsorral: 1. Közének: „Erős vár a mi Istenünk" 1—3. verse. 2. A reformáció. írta és felolvasta Loós Tibor VIII. o. t. 3. Gárdonyi Zoltán: Adj nékünk békét kegyesen. Énekelte az ifjúsági gyermekkar. 4. A reformáció ünnepe és a magyar nemzeti egység. Ünnepi beszéd, mondta vitéz Magassy Sándor vallástanár. 5. Reményik Sándor: Az óriás. Szavalta Farkas Elemér V. o. t. 6. Közének: „Erős vár a mi Istenünk“ 4. verse. Mindhárom vallásos ünnepünkön sok szülő és érdeklődő vett részt. Ifjúságunk hazafias érzésének ápolására és fejlesztésére minden alkalmat felhasználunk oktató és nevelő munkánkban. A szokásos hazafias ünnepélyeken kívül résztvettünk Sopron magyar társadalmának alkalmi ünnepein is. Október 6-án az aradi vértanúk emlékére a Magyar Társaság rendezett ünnepélyt a következő műsorral: 1. Magyar Hiszekegy. 2. Tóth Kálmán: Az aradi gyásznap. Szavalta Farkas Elemér V. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta Somos Gyula VIII. o. t., a Magyar Társaság főjegyzője. 4. Lévay József: Jaj de szépen süt az őszi nap sugára .. . Énekelte az intézeti gyermekkar Fodor Otmár VII. o. t. vezényletével. 5. Petőfi: a) A bilincs, b) Véres napokról álmodom. Szavalta Fink Norbert VII. o. t. 6. Himnusz. — Az ünnepély után résztvettünk a Vértanúk emlékére tartott templomi istentiszteleten, majd a Soproni Magyar Szövetség rendezésében a Hűségzászló előtt tartott ünnepélyen. Itt Loós Tibor VIII. o. t. elszavalta Arany Jánosnak „Magányban" c. költeményét. Október 24. és 25. napján résztvettünk a Soproni Magyar Szövetség házavatásával kapcsolatos ünnepségeken. Tanulóifjúságunk felvonult a soproni ifiúság seregszemléjén, énekkarunk magyar dalokat énekelt az éneklő ifjúságnak a Magyar Művelődés Házában rendezett előadásán, ugvanott több tanulónk eljátszott egy íelenetet a Deákkúti Vármegye történetéből. Ennek keretében Loós Tibor VIII. o. t. elszavalta Vörösmarty: Pétiké c. költeményét, cserkészeink pedig bábjátékkal mulattatták a gyermeksereget. December 11-én megemlékeztünk a magyar katonának a limano- vai csatában tanúsított hősiességéről, december 14-én pedig a soproni népszavazás emlékére rendeztünk hazafias ünnepélyt a következő műsorral: 1. Magyar Hiszekegy. 2. Czuczor Gergely: Riadó. Szavalta Patyí Miklós III. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta Nagy Endre líc. tanár. 4. Bárdos Lajos: a) Szellő zúg távol... b) Arról alul... c) A jó lovas katonának . . . Énekelte az iskolai vegyeskar. 5. Petőfi: A ledőlt szobor. Szavalta Varjú Gyula VI. o. t. 6. Himnusz. — A Soproni Magyar Szövetség aznapi hűségünnepén ifjúsági énekkarunk is közreműködött énekszám előadásával.