Evangélikus líceum, gimnázium, Sopron, 1942
A március 15-i nemzeti ünnepet külön is és a soproni ifjúsággal közösen is megültük. Reggel iskolai ünnepélyre gyűltünk össze, s ennek a következő volt a műsora: 1. Szózat. 2. Petőfi: Nemzeti dal. Szavalta Loós Tibor VIII. o. t. 3. Magyar dalok. Énekelte az ifjúsági énekkar. 4. Ünnepi beszéd. Mondta Somos Gyula VIII. o. t., a Magyar Társaság főjegyzője. 5. Névtelen katonaköltő: Fiamnak. Szavalta Németh Győző VI. o. t. 6. Brahms: Magyar táncok. Előadta az ifjúsági zenekar. 7. Rozsondai Károly: A sátán körhintáján. Szavalta Fink Norbert VII. o. t. 8. Himnusz. — Az ünnepély után istentiszteleten, majd a soproni leventeifjúság közös ünnepségén és a Hűségzászló előtt tartott díszmenetén vettünk részt. Március 3-án, születésének háromszázadik évfordulója alkalmából egy tanítási órát szenteltünk Zrínyi Ilona, Munkács hőslelkű asz- szonya, április 3-án, születése kétszázadik évfordulója alkalmából pedig Tessedik Sámuel, a mezőgazdasági oktatás úttörője emlékének. Mindkét alkalommal dr. Kamondv Zoltán fejtette ki az ifjúság előtt történelmünk e két jeles alakjának érdemeit. A háborús viszonyok miatt nem rendeztük meg ezidén hagyományos farsangi hangversenyünket s vele kapcsolatos diákbálunkat, a tanév korai bezárása miatt pedig elmaradt.az Ének- és Zenekör szokásos évvégi hangversenye, valamint az ifjúság sportbemutatója iskolai sportpályánkon. Szerepelt azonban énekkarunk az Éneklő Ifjúság május 9-í szabadtéri hangversenyén és a Magyar Művelődés házában tartott nyilvános énekórákon, négy tanulónk pedig résztvett a Soproni Magyar Szövetség rendezésében lefolyt „szép magyar ejtés“ versenyén. Ezen Loós Tibor VIII, o. t. II. díjat nyert, 7, Oktatás. Az 1942—43. tanévben a VIII. osztályban is érvénybe lépett a gimnáziumi tanterv, úgyhogy most már nincs reálgim- náziumí osztálya iskolánknak. A rendes tantárgyakban elvégeztük ugyan az állami tantervben megszabott anyagot, a tanítási időnek ismételt megrövidítése s a 45, sőt 40 percre csökkentett órák azonban a tananyag egyes részeinek összevonására kényszerítettek. A miniszteri rendelet értelmében megtartottuk az őszi és a tavaszi hónapokban a mindennapi félórás testnevelést is. A tanulók Téby Mihály test- nevelési tanár, betegsége alatt pedig Nagy Endre tanár felügyelete alatt egy-egy felsőbbosztályos társuk vezényletére végezték az iskola udvarán gyakorlataikat. A szabadlevegőn Végzett mozgás felfrissítette testüket, a menetelés közben dalolt pattogó magyar nóták üdítőleg hatottak kedélyükre, az elméleti tanulmányokra szánt idő megrövidítése azonban nem maradhatott nyom nélkül előmenetelükben. Nehézségeket okozott a tanításban a tanárok katonai szolgálata és a mindennapi félórás testnevelési órák beiktatása miatt elkerülhetetlenné vált gyakorlati órarendváltozás is. Alig volt egy-egy órarend néhány hétig érvényben, máris meg kellett változtatni. Az olasz nyelvnek, mint második élő nyelvnek a tanítását ezidén már a hetedik osztályban is folytattuk, az V—VII. osztályban tehát az angol és az olasz nyelv közt választhattak tanulóink. Prőhle Jenő katonai szolgálata következtében vitéz Magassy Sándor tanította mind a három osztályban az olasz nyelvet. A görög nyelv tanítása a