Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937

29

a tannyelvre vonatkozókat is. Annál nagyobb meglepetéssel vette a fenntartó testület a minisztérium 1855. október 31-én kelt 9493. számú rendeletét, amely szerint négy év múlva a tannyelv a gimnázium felső osztályaiban túlnyomólag német legyen, — legfeljebb a vallás és a magyar nyelv tanítása történhetik magyarul. — A magyar evangélikus egyház sohasem vonta kétségbe a fejedelemnek legfelsőbb felügyeleti jogát, — hisz ez törvényekben gyökerezik, — de, ha a fentebbi rendelet csakugyan érvénybe lépne, akkor ez már nem felügyelet, hanem az iskolával való rendelkezés, az autonómiának teljes megszüntetése. Az iskolafenntartónak csak egy joga maradna: a gondoskodás az iskola fenntartásának anyagi eszközeiről. — Az említett miniszteri rendelet különösen azért keltett aggodalmat, mert a magyar nemzeti nyelvet az iskolából szinte teljesen száműzi, ezzel népünk tudományos képzését megakasztja, sőt nemzeti létünket megsemmisüléssel fenyegeti. Minden nemzeti élet alapja a nyelv, ezért ragaszkodik minden nép a maga nyelvéhez forró szeretettel, mint drága kincséhez, mert tudja, hogy nyelvének elvesztésével ő maga is elpusztulna.

De e mellett a természetes szeretet mellett pedagógiai s egyéb állami, egyházi okok is követelik, hogy magyar nemzeti nyelvünkhöz szilárdan ragaszkodjunk.

Pedagógiai szempontból vitathatatlan igazság, hogy a tudományokat olyan nyelven kell tanítani, amelyet a tanuló teljesen ért. A soproni líceum tanulóinak túlnyomó nagy száma magyar anyanyelvű s még a nem magyar anyanyelvűek is értik ezt a nyelvet. A magyar nyelv a tudományos használatra éppen olyan alkalmas, mint a német; magyar tankönyvek rendelkezésre állanak, vagy a hiányok könnyen pótolhatók.

Ha az állami és egyházi szempontból vizsgáljuk a nyelvi kérdést, úgy meg kell állapítanunk, hogy a magyar protestáns iskoláknak, különösképpen pedig a soproni evangélikus gimnáziumnak nem az a fő feladata, hogy állami hivatalnokokat neveljen, akiknek a német nyelvet természetesen alaposan ismerniük kell. A soproni iskolának ieg- fontosabb feladata, ami miatt az egyházkerület az iskolát oly nagy lelkesedéssel karolta fel; derék lelkipásztoroknak és tanítóknak nevelése. A soproni gimnáziumon kívül egész Magyarországon nincsen olyan iskola, amely inkább volna hivatva arra, hogy magyar iskola legyen. Ügy annyira, hogy ha ez az iskola nemzetünk számára veszendőbe menne, — az egyházkerületnek gondoskodnia kellene arról, hogy valahol máshol állítson fel olyan iskolát, ahol a dunántúli, legnagyobbrészt magyar gyülekezetek számára lelkészeket és tanítókat nevelhessen.

De mindezektől eltekintve, a kormánynak említett rendelete ellenkezik az országnak alaptörvényeivel s egyházunknak szent jogaival, amelyeket a Felség császári szavával biztosított. Ellenkezik a rendelet mindenekelőtt az 1791. te. 26. §. 5. pontjával. Már pedig ennek a törvénycikknek érvényességéről a Felség császári szava kezeskedik. Ellenkezik az 1851. dec. 31-i pátenssel, amely világosan kifejezte, hogy az egyházak ügyeinek, — s így kifejezetten iskola-