Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937
30 ügyeinek is, — önálló kormányzását meghagyja s megvédi. Ellenkezik az „Entwurf" 17. §. 4. pontjával, amely szerint a tannyelvet a fenntartó határozza meg. „Mindezek után nem tudjuk elfojtani jogos fájdalmunkat, amelyet a kormánynak egyházi autonómiánkat sértő rendeletéi bennünk fakasztottak; annál kevésbbé, mert mi a legnagyobb áldozatkészséggel igyekeztünk a soproni tanintézetet úgy berendezni, hogy a kor igényeinek megfeleljen s egyúttal a kormány óhajtásait kielégítse. Ez a fájdalom szolgáljon mentségül, hogy kényszerítve vagyunk ismételten megjelenni Eelséged trónja előtt. Hogyha tehát mi evangélikusok önként, a saját erőnkből, az állam minden hozzájárulása nélkül iskolákat tartunk fenn, — s ha a természet szava, a tudományos képzés parancsa, állami és egyházi érdek mi mellettünk szól, — s ha mellettünk szólnak az ország alaptörvényei s Felséged kegyes ígéretei, — úgy hódolattal kérjük Felségedet, hogy kötelező ígéretekkel biztosított autonómiánkat iskolaügyeinkben is fenntartani, — különösképpen pedig soproni iskolánkra vonatkozólag megengedni kegyeskedjék, hogy úgy mint eddig is, anyagi, szellemi tekintetben szabadon s akadály nélkül tehessük meg azokat az intézkedéseket, amelyek az oly sok áldozattal fenntartott iskolánkra vonatkoznak. Különösképpen is kérjük, hogy a tannyelv tekintetében legutóbb kibocsátott miniszteri rendeletek, amelyek ránk nézve éppen oly károsak, mint fájdalmasak, visszavétessenek!“ A felterjesztés 1856. május 28-ról, az egyházkerületi közgyűlés napjáról van keltezve. A közgyűlés határozata szerint a küldöttség személyesen vitte fel az iratot Bécsbe, a kultuszminiszterhez. Erre következtetünk nemcsak a közgyűlés határozatából, hanem abból a kedves anekdotából, amely ehhez a küldöttségj áráshoz fűződik.80) Radó Lajos vezette a küldöttséget gróf Thun Leó kultuszminiszterhez. Radó Lajos, jóllehet, jól tudott németül, mégis magyarul kezdette a miniszterhez intézett beszédet. Thun kétszer is félbeszakította s megjegyezte: „Ha az urak idegen nyelven akarnak velem beszélni, amelyet én nem értek, nem érhetik el a céljukat." Radó Lajos csak ezt várta. Most azután folyékony, jó németséggel folytatta beszédét: „Excellenciád neheztelve jegyzé meg az imént, hogy nem ért meg bennünket, ha idegen nyelven adjuk elő panaszunkat. És íme Excellenciád mégis a nem értett német nyelvet akarja ráerőszakolni Magyarország összes iskoláira, hogy a tanárok németül tanítsák a magyar ifjúságot." Radónak szellemes, bátor beszéde, a felirat megdönthetlennek látszó érvelése, sajnos, hiábavalónak bizonyult. A felterjesztésre körülbelül egy év múlva érkezett meg a válasz: 1857. márc. 17-ről keltezve.81) A válasz elutasító; határozottan kimondja, hogy a gimnázium négy felső osztályában tannyelvül általában a németet kell használni, ellenkező esetben az intézet elveszíti nyilvánossági jogát. Az egyházkerület az 1857. júl. 1-i közgyűlésében újólag megállapítja, 60 * 60) Luther-Naptár, 1932. 81. 1. el) Egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyve, 1857. júl. 1. 21. pont.
