Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937
•26 számának anyanyelvét a tanításban mindenesetre mindaddig meg kell tartani, amíg csak e,zen a nyelven lehet alapos tudást közvetíteni; az anyanyelv a tanításban később is alkalmazható, amennyiben az előbbi pontok előírásával összeegyeztethető.“ ... A 7. pont szerint nem lehet érett az a tanuló, aki mindkét nyelvet ( t. i. a németet és az anyanyelvet) írásban és szóban nyelvtanilag helyesen használni nem tudja. A német tannyelvnek ilyen nagymértékű kiterjesztése természetesen szükségessé tette, hogy a tanárok tudjanak németül. All. pont ezért így intézkedik: „A jövőben a gimnáziumokban csak olyan tanárokat lehet alkalmazni, akik törvényes módon bizonyságot tesznek arról, hogy az illető gimnáziumokban használt tannyelvben jártasak, — és az általuk választott tantárgyak közül legalább egyikre vonatkozólag a német nyelvben és irodalomban elegendő ismereteik vannak.“ A minisztérium jónak látta, körülbelül egy évvel e rendelet megjelenése után, a gimnáziumok tannyelvi viszonyait az 1856. október 31-én kelt 9493. számú rendelettel még pontosabban szabályozni. E szerint az októberi rendelet szerint az alsó osztályokban a tannyelv túlnyomólag a magyar ugyan, de már itt is tekintetbe kell venni a mennyiségtanban, a történelemben, a természettudományokban a német terminológiát. A főgimnáziumban minden tárgyra nézve túlnyomólag a német a tannyelv, kivéve a vallást és a magyar nyelvet. A görög és latin klasszikusok magyarázatánál a magyar nyelvet is (!) lehet használni, különösen ott, ahol a klasszikus nyelveknek és a magyar nyelvnek szelleme analóg. Egyes tárgyakra vonatkozólag rendeli, hogy a IV. osztályban a népszerű honismeretet (populäre Vaterlandskunde,) német tankönyv alapján németül kell tanítani. Ugyanígy kell tanítani az 1556/57. tanévtől kezdve a főgimnázium minden osztályában a történelmet, a földrajzot és a természettudományokat. Világos, hogy ezek a rendeletek ellentétben állottak az „Entwurf“ nyelvi rendelkezéseivel — a fennen hangoztatott nemzeti egyenjogúsággal — s ellentétben állottak a fenntartó egyházkerület és a kormány között létrejött megállapodással is. De a kormány most már ledobta az eddig viselt — különben is átlátszó álarcát — s nyílt kíméletlenséggel támadt az iskolákra. Megint a protestáns iskolák álltak ellen s az egyházi autonómia még megmaradt bástyái mögé vonulva, tiltakozással, felterjesztésekkel igyekeztek a veszedelmet elhárítani. A protestánsok közül kevesen osztották Hornyánszky Viktor nézetét, aki „Zeitfragen" cím alatt tette közzé az 1855. jan. 1-i miniszteri rendelettel kapcsolatos megjegyzéseit.51) Szerinte a rendelet a tudományos képzést csak elősegíti, mert azokon az egyetemeken, amelyekre atyáink is jártak, s amelyek látogatása nélkül teológusaink tudományos képzése el sem képzelhető, a tannyelv német. Egyházi érdeket a rendelkezés nem veszélyeztet, különösen az evangélikus egyház szempontjából nem, hiszen az evangélikusok közül 435.268 szláv, 201.598 német és csak 183.028 a magyar, őseink az iskolákat azért alapították, hogy derék tanítókat és lelkészeket neveljenek az egyháznak, s ezért megengedhetlen, hogy a nyelvkérdés 51) Protestantische Jahrbücher für Oesterreich, 1855. I. Hälfte, 321. 1.
