Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1934

4

E költeményt Kr. e. 40-ben írta Horatius, de a következő évtizedben indul meg a változások és újítások kora, melyet Augustus nevével szoktak megjelölni. A római nép életében most érkezett el a korszak, melyben benneszunnyadó tehetségeit, lehetőségeit teljes mértékben kifejthette. Tehát nem az ősrómai egyszerű földmíves-államban, hanem Augustus birodalmának kultúrájában kell megpillantanunk Róma történetének nemcsak legfényesebb, de egyúttal legrómaibb korszakát is Ennek kifejlődését kétirányú elmélyülés tette lehetővé: a római hagyomány megértése és megbecsülése egyrészt, másrészt a klasszikus görög minta lényegének átélése, mely az előbbit nem akadályozta, sőt inkább elősegítette, hiszen önmagát csak az értheti meg, aki másnak a megértésére is képes. így lehetséges, hogy például az irodalom két nagyja: Horatius és Vergilius, nemcsak a leggörögebb, de a legrómaibb költő is. Az augustusi kor minden téren újított, de minden törekvése ezen kettős gyökérből táplálkozott.

Milyen helyet foglal el Horatius az átalakuló világban ? Az új világ először bensejében bontakozik. Derült égből villámcsapás — mondja jelképesen (carm. I. 34.) — kényszerí- tett, hogy elhagyjam az epikurosi bölcseség tévútjait és visszatérjek az ősi hithez. Új jelentőséget kapnak számára az addig megvetett római istenek, de új szempontból nézi az állami átalakulást is. Augustusban meglátja az embert, aki isteni küldetéssel hivatott a haza megmentésére. Ekkor írja a hat római ódát, melyekben hatalmas erővel hívja új utakra népét s íme, az új út is voltaképpen a régi erkölcs elhagyott útja. Regulusban, aki inkább visszatér az ellenséghez a biztos halálba, semhogy gyáva fogoly-honfitársait kiváltassa, a becsület mintaképét állítja az utódok elé (III. 5.). Az egész néphez intézi komor intelmeit: Elhagytátok a nemzet isteneit, ezért zúdulnak rátok a bajok, megmételyezte a bűn előbb a családokat és házakat, s ezekről terjedt romlás és gyalázat egész hazánkra. Más volt a régi, harcaiban győzelmes ifjúság, „mely vaskapával törte a rögöt“.

Amit Horatius népétől kíván, ugyanazt veszi uralkodói programmjába Augustus. Törekvéseik ezen párhuzamossága hamis színben tüntette fel az utókor előtt Horatiust, aki mint a császári akarat költői hirdetője és igazolója, sokszor megvető értelemben udvari poétaként szerepelt. Adatunk egészen más irányba utal. Az utolsó római óda így kezdődik:

Ártatlan' is bünhődöl, Róma népe,

Ősid bűnéért, míg az istenek Dőlt házai s füstbarnította képe

A régi fényben nem tündöklenek.

(Csengery ford.)

A gondolat és intés: helyre kell állítani a templomokat! Az egész óda hangja, különösen a végső sorok megrázó pesszimiz