Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1932

5 pedig, ki 1712—/740-ig volt az iskola igazgatója, a reális tár­gyakra terelte az iskola figyelmét. Utódai közül különösen Haj­nóczy Dániel (1718—1758), Ribini János (1747 — 1758) váltak ki A tanítást Comenius nyomán reálisabb szellem hatotta át, az idegen nyelvek tanítását, a latinét is a magyarral kötötték össze Gazdag alapítványok segítségével szilárd alapra fektet­ték az alumneumvt, amelynek nyomai már a XVI. században kimutathatók. Az alapítók, jóltevők emlékezetére ez időtől fogva tartják a hálaünnepélyt (évzáró ünnepéllyel kapcsolatban). Az iskolának 6 osztálya, 260 - 3Öo tanulója van. A felső osz­tályban filozófiai és theoiógiai tárgyakat is tanítanak, bár ezek tilosak, mert a kormány a prot. iskolákat a grammatikai fokig igyekszik leszorítani. Az ellenőrzést a tanítás felett a jezsuiták gyakorolják. A felvilágosodás korában a Ratio educationis és a türelmi rendelet következtében még inkább kialakul az intézetnek líceumi jellege az 1785-ben készült tantervvel, mely a gimnázium két felső osztályából fa prímából és a secundábólj három évfolyamú líceumot alkot, melyben a filozófiának, theológiának és a jog­tudománynak külön szaktanára van. 1793-ban pedig az ú név retorika osztály is kétévfolyainú lesz, úgy, hogy a tulajdon­képpeni gimnázium 5 osztályából (donatus. grammatika, syn taxis és a kétévfolyamú retorika), a hozzácsatlakozó líceumi kurzus 3 osztályból, az egész intézet tehát 8 osztályból áll. A fenmartó gyülekezettel a szükséges érintkezést az ezidőb n alkotott állandó iskolai bizo tság tartja fenn. Az ifjúság öntevékenysége a magyar nyelv mellett az idegen nyelvek (német, olasz, angol, francia) tanulásában és hazánkban az első önképzőkörnek, a jelentőségével egy iskolai önképzőkör határán messze túllépő „Magyar Társaság"-nak megalapításában (1790) jut kifejezésre. Ennek évenként tartott „Ürömünnep"-ei abban az időben valóságos országos hatású irodalmi esemény számba mentek. 1825-ben az iskola épületét újra építették és ebben az alak­jában állott fenn 1893-ig. Akkori homlokköve „Aedes Musis Erectae 1825.“ felirattal most is meg van az udvar felőli be­járat fölé a falba illesztve. 1829-ben a líceum keretében megkezdi a gyülekezet a külön tanítóképzést is Szabó József liceűmi tanár vezetése mel­lett. 1836-ban pedig kétoszlályos külön reáliskolát állít fel, mely 1868-ig fennállott. Ennek Lähne Frigyes és Ulber Mátyás voltak jeles tanárai, míg a líceumban ez időszakban Raits Péter (1799—1824) Seybold Pál és Hetyésy László működtek nagy sikerrel. A líceum virágzását mutatja az, hogy 1827-ben 408 tanulója van, köztük 96 alumnista. Az alumneum fenntartására 1810-től fogva kivetés szerint külön adóznak az egyházkerület gyülekezetéi Az 1825—27-iki országgyűlés szülte nemzeti ébre­dés hívta életre a „Deákkúti vármegye"-t, melyben az intézet

Next

/
Thumbnails
Contents