Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1932
6 ifjúsága az autonom prot. egyházkerület vonásaival színezett magyar vármegye formájában alakult egyesületté a magyar viselet, magyar zene, magyar tánc és a magyar nyelv ápolása céljából s különösen évenként tartott majálisával tett igen nagy s zolgálatot Sopron megmagyarosodása ügyének. Ezenkívül ifjúsági torn egyesületével a rendszeres testgyakorlásának, a Deákkút és a hozzávezető erdei út gondozásával a ma virágzó Városszépitö Egyesületnek, szegény tanulók segélyezésével a ma is működő Diáksegélyző egyesületnek, a gyorsírás felkarolásával a máig is virágz' gyorsíró körnek lett úttörőjévé. 1868-ban készült selyem zászlaját ma is kegyelettel őrzi és ünnepélyeken használja az intézet ifjúsága. Az 1841-ben megállapított zay-ugróci tantervet, melynek minden eddigivel szemben előnye volt, hogy a tanítás egységessé tétele által lehetővé tette az átlépést egyik intézetből a másikba, a reális tantárgyaknak is kellő teret engedett, meghonosította a szakrendszert és kötelezővé tette a magyar nyelvet, — 1842-ban léptette életbe az intézet. A teljes gimnázium. eszerint 6 osztályú lett s hozzájárul a líceum 2 bölcsészeti, 2 theológiai és jogi évfolyama A tantervkészítő bizottság jegyzője Király József Pál soproni líceumi tanár volt, aki 1853—61-ig igazgató volt és még 80-as évek legelején is tanított. Tanártársai közül különösen Müllner Mátyás (igazgató 1861—69-ig és 1877—89-ig) Tatay István, Petrik Ján, Jak. (igazgató 1869— 76-íg!, Pálfy József, Domanovszky Endre, Lehr András tűntek ki. A szabadságharc után bekövetkezett abszolutizmus a Thun-féle Organisationsentwurf-ot erőszakolta prot. iskoláinkra is és azzal a középiskolának 8 osztályúvá való fejlesztését követelte 12 tanárral, megfelelő múzeumi és szertári felszereléssel. A gyülekezet az ezzel járó terheket nem bírta volna el, azért az 1851-ben kötött megeggyezéssel az intézetet (épületet, könyvtárt, tanszereket, gvüjteményeket a tulajdonjog fenntartásával) átadta a dunántúli ág. h ev. egyházkerületnek. Mig azonban egyház- község és egyházkerület megegyeztek egymással, letelt az új tanterv elfogadására kitűzött határidő és az abszolút, kormány az iskolától megvon'a a nyilvánossági jogot. Csak 1855-ben adta azt vissza, mikor kemény küzdelem után az egyházkerületet rá tudta kényszeríteni annak a feltételnek elfogadására, hogy néhány tantárgyat németül fognak tanítani Valójában azonban egyetlen tantárgy tanítása se történt német nyelven, csak annyi, hogy iskolavizsgálat alkalmával a németül is tudó soproni fiuk feleltek. 1853-ban lépett életbe a megegyezés s így ez időtől fogva a dunántúli evang. egyházkerület az iskolafenntartó. Az Organisationsentwurf csak 186 l-ig maradt érvényben, a nyolc osztályt és érettségi vizsgálatot azonban továbbra is fenntartotta az egyházkerület. Viszont a Thun-féle tanterv által elválasztott theo- lógiát újra szorosan egyesítette a gimnáziummal közös líceumi