Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1929
12 tanárnak sírjára az Ifjúsági Gyorsíró Kör tagjai helyeztek koszorút. Az önálló Erdély legkiválóbb uralkodójáról, Bethlen Gáborról, halálának 300 éves fordulója alkalmából november 30-án emlékeztünk, amely napon 290 évvel ezelőtt Bethlen Gábor a neki kaput tárt Sopronba bevonult s itt a városi polgárság hódolatált fogadta. A tornacsarnokban a tanári karral élén összegyűlt ifjúságnak Dr. Kamondy Zóltán tanár tartott emlékbeszédet, Páli Kálmán VIII. o. t- Vályi Nagy Gézának „Bethlen“ c. költeményét szavalta el. Az ünnepélyt Gusztáv Adolf éneke : „Ne csüggedj el kicsiny sereg“, vezette be és a Himnusz fejezte be. Március 1-én nagybányai vitéz Horthy Miklósnak Magyar- ország kormányzójának tíz éves kormányzati jubileumán ugyancsak az intézeti tornacsarnokban összegyűlt tanári testület és ifjúság előtt vitéz Magassy Sándor tanár tartott megemlékező beszédet, melynek végeztével a Himnusz eléneklése után az ifjúság a tanári karral együtt a templomiba vonult az ott tartott ünnepi istentiszteletre. Okóber 21-én az elektromos világítás feltalálásának 50 éves fordulója alkalmából a fizika tanárai néhány percet szenteltek a nagy feltalálóról, Edisonról való megemlékezésnek. Október 30-iikának első órájában az egyes osztályokban a tanárok a takarékosságra buzdították a tanulókat, december 11-én pedig ugyancsak az egyes osztályokban a limanovai csatáról, annak önfeláldozó hőseiről történt megemlékézés. Két vallásos estét is tartott intézetünk a tanév folyamán a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség rendezésében, egyelt az adventi időszakban, december 15-én és egyelt a böjtben április hó 6-án. Mindkét ünnepélyről részletesebben az ifjúsági Diák- szövetségnek' alább közölt évi jelentése emlékezik megJunius 4-én délelőtt 11 órakor a 10 éves gyászos évforduló alkalmából mindegyik osztályban a hazánk testét megcsonkító, nemzetünket békóba verő trianoni békéről emlékeztek meg a tanárok. Ezenkívül intézetünk természetesen belekapcsolódott Sopron város közönségének június hó 8-án tartott egyetemes nagy tiltakozásába is. Az ágostai hitvallás négyszázéves jubileumát, melynek gyülekezeti emlékünnepéül evang. egyházunk püspöki kara június hó 22-ét állapította meg, intézetünk egy nappal előbb az évzáró ünnepéllyel kapcsolatban ünnepelte meg. Isten dicsőségét zengő ünnepi karének után vitéz Magassy Sándor tanár tartott emlékbeszédet és méltatta a hitvallás nagy jelentőségét. Az ágostai hitvalláshoz való hűséges ragaszkodásról tett vallástételéhez bizonyára szívvel-lélekkel csatlakozott a jelen volt szépszámú közönség. A Magyar Evangéliomi Keresztyén Diákszövetség kiküldöttei is felkeresték ez évben is intézetünket. Az általuk szép-