Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1929
13 tember hó 21. és 22-én tartott diákkonferenciáról részletesebben ugyancsak a Lie. If j- Diáik szövetség jelentése szól. Az intézetünkben tartott ünnepélyeken az intézet tanári karán és ifjúságán kívül részt vett az érdeklődő közönség is. A vallásos és erkölcsi érzés ápolása és ébrentartása céljából ifjúságunk a tanári karral együtt testületileg vett részt a vasárnapi, valamint az október 6-iki és március 15-iki istentiszteleteken, úgyszintén a december 6-án és június 18-án, a Kormányzó neve- és születése napján tartott könyörgéseken. Iskolai munkánkat naponként az első tanítási óra elején és az utolsónak végén imádsággal kezdtük és végeztük1, szokott imádságunk után a Magyar Hiszekegyet is elmondva. Az Úrvacsorához két ízben, november 9-én és május 10-én járultunk, ezt mindkét alkalommal bűnbánati előkészülés (deprekáció) előzte meg. A Hanzmann Károly lelkész úr általi május 29-én (áldozócsütörtökön) tartott konfirmációban 16 tanulónk vett részt. A konfirmáción a tanári karral együtt egész evangélikus ifjúságunk jelen volt. A vallásos és erkölcsi élét ápolásában kifejtett munkálkodásunkat a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség mint ifjúsági bel missziói egyesület is támogatta vitéz Magassy Sándor vall ás tan ár vezetése alatt hetenként tartott összejöveteleivel. 5 Oktatás, rendkívüli tantárgyak. Az intézetnek reálgimnáziummá való átalakulása az új taníerv fokozatos életbeléptetésével tovább haladt. Ez évben az új tanterv a VI. osztályban teljesen életbe lépett, az angol nyelv tanítása pedig folytatódott a görög és a görögpótló helyett. Tekintettel azonban arra, hogy a pécsi m. kir. Erzséfoet-tudományegyettem evang. hittudományi kara Sopronban nyert elhelyezést, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1929. évi március hó 7-én kelt 550—05/ 29—929. sz. rendeletével megadta az engedélyt, hogy „a soproni evang. theol. fakultás rendkívüli hallgatói görög nyelvi kiegészítő érettségi vizsgájukat a soproni ev. reálgimnáziumban letehessék“, azok t. 1, akik vagy reáliskolát, vagy gimnáziumban görögpótlót Végeztek és így görög nyelvet egyik esetben sem tanultak. A rendes kötelező rajzórák mellett a szabadkézi rajzot mint fakultativ tantárgyat az V—VIII. osztályban folytatólag ez évben is tanítottuk azoknak, akik önként vállalkoztak, hogy e tárgyban több tudásra, behatóbb ismeretekre tehessenek szert. A heti 3-ik tornaórát a hétfői napokon 40 perces órabeosztással ebben az évben is megtartottuk, illetőleg folytattuk Téby Mihály testnevelési tanár vezetésével, aiki e célból részt vett az Orsz. Testnevelési Tanács által 1929. évi augusztus hó 21-től szemtember 5-ig Tápiósülgben rendezett tanfolyamon, melynek célja volt, hogy a testnevelési tanárok a múlt tanév elején életbe léptetett harmadik testnevelési óra anyagát gyakorlatilag elsajátítsák. Ugyancsak Téby Mihály vezette a tavaszi