Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1928
7 fekszik, mindenkor készségesen és hűséggel alávetették magukat s erre életük végéig ezután is hajlandók lesznek. De azokban a dolgokban, amik Istennek tiszteletére és a lélek üdvére vonatkoznak és amikben Isten parancsolata és lelkiismeretük szerint egyedül Istent tekinthetik a keresztség és az Isten Igéje alapján minden urak Urának és a szent keresztyén hit fenntartójának, — ezekben a dolgokban sem a királyi felségnek, sem a többségnek nem engedelmeskedhetnek. Azt a határozatot tehát úgy magukra, mint utódaikra nézve érvénytelennek kell nyilvánítaniok. Protestálunk és bizonyságot teszünk nyilvánosan Isten előtt, hogy mi mindabba, ami Isten, az 0 Szent Igéje, mindnyájunknak lelki üdve, jó lelkiismerete s a korábbi speyeri birodalmi végzés ellen határoztatnék, bele nem egyezünk, hanem azt semmisnek és érvénytelennek tartjuk.“ Ez történt 400 évvel ezelőtt Speyerben. És most véssük a szívünkbe azt is, hogy miben állt őseink tiltakozása. Fölemelt fővel és büszkén kimondjuk, hogy a protestáció nem volt semmiféle fékevesztett forradalmi berzenkedés az uralkodóval és az állammal szemben, hiszen az irat már az elején is hűségnyilatkozattal kezdődött. Őseink jól tudták, hogy az uralkodó és a birodalom sorsa az ő sorsuk is. De határozottan megkülönböztették az uralkodó és az állam jogkörét a hitbeli dolgoktól és a lelkiismereti szabadságtól, mert világos, hogy a lélek üdvösségét sem az uralkodó, sem a birodalom nem garantálhatják, hanem csak egyedül az Isten. Amikor tehát őseink protestáltak, annak az evangéliumi igazságnak tettek eleget, hogy „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek“. Az ő tiltakozásuk a lelkiismereti szabadság manifesztálása volt. De világosan megmondották azt is, hogy a lelkiismereti szabadság nem szabadosság, nem is valami korlátlan, csapongó tulajdona az embernek, hanem ez az Isten Igéjéhez van kötve. Csak annak van joga szabad lelki fejlődéshez, aki aláveti magát az Isten Igéjének. Lehet valaki király, államférfi vagy tudós, — de ha nem ismer maga fölött Istent, nincsen sem lelki, sem erkölcsi nagykorúsága. Aki nem hajol meg Isten előtt, az feltétlenül a világnak szolgál, — ez pedig erkölcsi koldusság. De elfogadják őseink a birodalmi gyűlés azon határozatát, mely szerint senkit sem szabad a vallásáért háborgatni. Ebből meg kitűnik, hogy a protestantizmus nem megrontója a felekezeti békességnek, hanem inkább azt proklamálja. Őseink ezzel is evangéliumi igazságot szolgáltak, mert szemük előtt tartották az írás szavát: „A jövendő a békesség emberéé.“ (37. zsolt. 37.) Akik ilyen nyilatkozatot tettek, azok jól ismerték a saját hitüket s ezért tudták tiszteletben tartani mások hitbeli meggyőződését is. Mert csak azok szítanak vallási békétlenséget, akik a saját hitüket sem élik igazán. Figyelemreméltó még az is, hogy a protestációt nem egy, sem két ember írta, hanem hat fejedelemség és 14 város népe
