Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1928

8

sugalmazta. Ha hiányzott volna belőlük az összetartás, megbénult volna a haladás, mert nem lett volna sem protestáció, sem protestantizmus. Ebből megtanulhatja a világ, hogy az igazi protestáns ember sohasem a széthúzásnak, hanem az összetartásnak az embere.

Szinte magától oldódik meg az a kérdés: mit jelent protestánsnak lenni?

Fájdalom, ma olyan időket élünk, amikor azt kell először nyíltan megmondanunk, hogy mit nem jelent protestánsnak lenni. Azért tartom ezt fontosnak, mert sokan azt hiszik, hogy a protestantizmus nem egyéb, mint világfelforgatás; mintha mi csak azért élnénk és lennénk, hogy tiltakozzunk minden fönnálló rend ellen. Mintha a protestantizmus minden felekezeti, társadalmi és nemzeti békességnek megbontója volna. Aki azt hiszi, hogy ezt jelenti protestánsnak lenni, az önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Hiszen aki konkolyt hint, annak nincs bátorsága elveiért máglyára menni, nincs ereje az igazáért gályarab lenni és eltűrni évszázadok nyomorúságát. A protestáns mindenekelőtt hős és hősiességét türelmében manifesztálja. Tűr, ha kell a martiromságig is. De a protestáns ember olyan hős, akinek türelme sohasem jelent megalkuvó elvtagadást.

Panaszolják sokan, hogy a protestáns világnézet mindig forradalmi; hogy mi a technika, a tudomány, irodalom és művészet kitaposott útjait keveseljük, sohasem akarunk megállapodni régi keretek közt, hanem állandó újításainkkal nyugtalanítjuk a világot. Valamikor a farizeusoknak és szadduceusoknak is az fájt, hogy Jézus az új bort új tömlőkbe akarta önteni s így az ő régi életük tömlői idejüket múlták. Pedig mindenki tudja, hogy ez a krisztusi lélek-modernizálás mindenkor csak javára volt az egyetemes emberiségnek. Kérdem azért: jobb volna vájjon ma is a középkorban élni s homályban tapogatózni csak azért, mert bizonyos életberendezkedéseknek kellemetlen az igazság törvénye, a haladás ? Hát nem dicsősége és kitüntetése az emberiségnek az, hogy a lélekszabadság jogánál fogva eljuthattunk például a rádióig, a repülőgépig vagy a telehorikus csodákig ? Hol tartanánk ma, ha nem lenne a világon szabad a kutatásszomj, tudományos ambíció és szorgalom ? — Bizony úgy van, hogy csak a beteg szemnek fáj a világosság. Csak annak fáj az élet haladása, aki lassan lemarad s a múlté lesz, mert félti a régi élet megszokott kényelmét. Protestánsnak lenni annyit jelent, mint jézusí modernségben élni, haladni, dolgozni, fejlődni, hogy beteljesedjék a krisztusi parancs: „Legyetek tökéletesek!" (Mt. 5, 48.)

De jelent a protestantizmus tiltakozást is. Mi nem törődhetünk bele abba, hogy e világ ördögei szabadon garázdálkodhassanak ; hogy csalás, hazugság, szemérmetlenség és becstelenség piacot nyissanak a szívben. A protestáns ember, — legyen bár fiú vagy leány, inasgyerek vagy diák, fiatal, öreg, koldus vagy gazdag, — nem alkuszik meg semmivel sem, ami e világ