Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1921

imára vezényelt soroknak látása, a Himnusz fenséges akkordjai valami oly varázslatos hatással voltak a lelkekre, hogy azt szóval kifejezni nem, de elfelejteni sem lehet. Mintha a régi daliás idők regéi támadtak volna életre; Sopront mintha kicserélték volna. Az arcokról eloszlott a bánat, a szemekbe visszatért a tűz. Az emberek boldogan mondogatták egymásnak, hogy nem lesz „átadás“ s mi úgy éreztük, hogy nemcsak ma, de egyáltalában nem lesz már átadás. Sopron nem a régi Sopron volt többé. Az Ostenburg zenekarának naponként tartott térzenéinél valamely ünnepi díszbe öltözött alföldi városnak képét nyújtotta az utca.

Mi pedig harmadnap, augusztus 31-én, mentünk Győrbe a beiratást végezni, javító-, felvételi- s pótlóvizsgálatokat tartani, miután a soproniakkal s közelben lakókkal a javitóvizsgálatokat már előbb, augusztus 25-én és 26-án itt Sopronban megtartottuk. Az igazgató, kinek kis irodahelyisége a Szeretetházban egyúttal lakó- és hálószobája is volt, továbbá Szabó Kálmán tanár mint tandijkezelő a beiratások alatt állandóan Győrött tartózkodtak, a többi tanárok a szükséghez képest reggel mentek s este visszatértek Sopronba. — Szeptember 1. - ?-ig megtörténtek a beiratásolc s a pótló érettségi vizsgálatod is a győri egyházközség elemi iskolai helyiségeiben és konventtermében. Felvettünk összesen 145 tanulót. A tanév megnyitását október 1-ére tűztük ki, mert a helyiségek átadását a lakáshivatal csak szeptember 15-ére Ígérte. Kaptunk volna négy tanteremnek való helyiséget, egy szuterénhelyiséget — esetleg görögpótlónak —, tanári szobát, igazgatói irodát, a tápintézetnek éttermet, konyhát s éléskamrát s pár kicsi szobát lakószobának. Úgy terveztük, hogy a négy teremben, az osztályokat felváltva, délelőtt és délután tanítunk. Csak mikor szeptember 18 án elmentünk a helyiségeket berendezni, akkor láttuk, hogy milyen* nehézségekkel kell majd meg- küzdenünk. Pedig az igazi nehézségeket csak a tanítás megkezdése mutatta volna meg. Tanáraink vagy egyáltalán nem, vagy lehetetlen lakásokat tudtak csak szerezni, hasonlóképen tanulóink is. Hogy a családok odaköltözzenek, arról szó sem lehetett. Borzadva gondoltunk arra, mi lesz, ha köztünk és családaink között a csak „visum“-okkal s egyéb tortúrákkal átléphető, vagy egyáltalában át sem léphető trianoni határ emel kínai falat. Szerencsére ennyire nem jutott a dolog.

A felkelők nemcsak a „B“-zónát védték meg, hanem az „A“-zónát is rövid idő alatt megtisztították az osztrákoktól. Szeptember 8-ának hajnalán úgy 80-an megtámadták Ágfalvát és kiverték onnan az 500 főnyi osztrák csendőrséget, miközben néhányan meg is sebesültek, ketten pedig, a Felsőmagyarország- ból való Szechányi Elemér tart. alhadnagy és Machatsek Gyula soproni ifjú, önkéntes őrmester, intézetünk 1919-ben végzett növendéke, hősi halált haltak. Temetésük, az ugyanakkor elesett Pehm Ferenc osztrák önkéntes csendőrszakaszvezetőével együtt szeptember 19-én a Ferenc József-laktanya udvaráról nagy,