Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1916
21 is csak az lehet az első és leglényegesebb dolog, hogy minő életfelfogás, minő szellem hajlékának akarjuk azt mi építeni? Mindenek előtt hangsúlyoznunk kell tehát, hogy líceumunk kebelében s azzal kapcsolatban csak olyan intézmény létjogosultságát ismerjük el, mely bensőleg és külsőleg azt a jelleget viseli magán, amit a soproni evang. líceum nevében, múltjában s ezek által meghatározott feladatában képvisel. Olyan bel- missziói jellegű intézmény lebeg tehát szemeink előtt, aminek alapja, forrása és felvirágzásának biztosítéka csak az a szeretet lehet, mely egyedül a tiszta és igaz vallásosságból ered. De midőn a vallásos alapot s a vallásosságra, egyháziasságra való nevelés fontosságát hangsúlyozzuk, nem azt a vallásosságot értjük, mely puszta mez, külsőség és forma, mely elválaszt és türelmetlenségnek, gyűlölködésnek a forrásává lesz, hanem a vallás az legyen a „Diákotthoniban, ami a fény és meleg a napsugárban, az illat a virágban, az íz a gyümölcsben, az életnek ereje a magban, az energia a mozgó testben; hassa át az „Otthoninak egész életét; legyen forrása a nagy emberszeretetnek, testvériességnek, nemes tetteknek, elsősorban is a haza ügyét szolgáló kötelességteljesítésnek, hogy a „Diákotthon“ méltán választhassa ezt a jeligét: „Istennel a hazáért!“ Midőn az alapítandó „Diákotthoninak határozott evangélikus jellegét hangsúlyozzuk, ebből magától következik az, hogy a tervezett „Diákotthon“ is — épen olyan korrekt eljárással, mint maga az intézet — kebelébe fogadja és egyenlő szeretettel karolja fel a nem evangélikus vallásu líceumi tanulók közül is azokat, kik ama szeretetintézmény áldásaiban kívánnak részesülni. A „Diákotthon“ rendszerére, szervezetére vonatkozóan is csak a főbb elveket közlöm. E tekintetben az irányt is a háború utáni nagy feladatok szolgálatában álló nevelési eszmény szabja meg. A diplomaták már most biztosítékokat keresnek arra, hogy egy ilyen háború soha többé meg ne ismétlődjék. Az igazi biztosíték azonban csak az lesz, ha a sok millió és millió ember megtanulja az életnek azt a művészetét, amelynek birtokában az egyéni érdekeket összhangzásba tudja hozni a közösség hasznával, saját boldogulását szolgálni képes, úgy, hogy az másoknak ne rovására, hanem hasznára legyen. A
