Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1914
14. Saly József úr (Martonvásár) ugyanezen célra szintén 20 K-t; 15. A Soproni Korcsolyázó Egyesület, mint már a múltban úgy ez évben is 5 tanulónknak (Balogh Gyula IV. osztálybeli, Ágh János V. osztálybeli, Nagy Jenő VI. osztálybeli, Horváth Sándor VII. osztálybeli, és Remport Elek Vili. osztálybeli) az egész évadra ingyen jegyet ajándékozott. 16. A Győr-Sopron-Ebenfurti vaspálya részvénytársaság üzletigazgatóságának hálás köszönetre kötelező intézkedése folytán a szünidőkre hazautazó szegény tanulóifjaink abban a kedvezményben részesültek, hogy a vasút vonalain menet s jövet féláron utazhattak. Midőn az összes adományokért és jótéteményekért az intézet nevében hálás köszönetét mondok, nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem egyúttal magának a tanuló ifjúságnak a közügyek és humánus intézmények iránt tanúsított érdeklődéséről s ez irányban mutatkozó áldozatkészségéről is. Mint a megfelelő helyen közlött kimutatásokból kitűnik a líceumi ifjúság a lefolyt évben is tetemes összeggel járult az Ifj. Belmissiói Egyesület és Gyámintézet magasztos céljainak megvalósításához. Ezenkívül több nemes hazafias és iskolai célra adakozott. Nevezetesen a harctéren küzdő katonák karácsonyára rendezett gyűjtés eredménye 250 K volt (I. o. 13 70; II. o. 1514; III. o. 23-52; IV. o. 14'20 ; V. o. 23 60; VI. o. 50'- VII. o. 33-40; VIII. o. 35'— = 208'56; a tanári kar a rend. alapból 41-44 = 250 K. Ez összeget 1914. december 4-én juttattuk a m. kir. honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatalához. Az adományokért a tanulók emléklapot kaptak. A háborúban megvakult katonák javára rendezett gyűjtés 160 K-át eredményezett. (I. o. 10'40; II. o 17’06 ; III. o. 12'40 ; IV. o. 17-04; V. o. 11-90; VI. o. 10 — ; VII. o. 24'20 ; VEI. o. 41:— = 144 K; a tanári kar rend. alapból: 16 K — 160 K). Ezenkívül a VII. osztály erre a célra adta az általa gyűjtött összegből jegyzett 100 K hadikölcsönkötvényt is május 1 én esedékes szelvényével együtt. A Vörös Kereszt számára készült jótékonysági bélyegek elárúsitásából befolyt 50 K. Elküldetett a Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesületnek. A hadsegélyezés célját szolgálta az ifjúság a Hadsegélyző