Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1914
24 hivataltól rendelt jelvényekkel is (Szövetségi Hűségjelvény 60 drb ; ifjúsági hadsegélyző jelvény 140 drb.) A tanári kar az ily célokra szabad rendelkezésére álló alapból, a már fentebb említett összegeken kívül 50 K-át utalt ki a harctéren küzdő katonák karácsonyfájára, 20 K-át a Hadi foglyokat gyámolító hivatal javára, 10 K-át a Bosznia és Hercegovinái segély akció javára, 41 K 44 fillért az itt maradt líceumi tanulók karácsonyfájára, illetve karácsonyi ajándékaira. Természetesen ezenkívül is igyekezett a maga részét kivenni minden humanitárius és kulturális mozgalomból úgy anyagi, mint szellemi téren egyaránt. Itt emlékszem meg arról is, hogy a tanári kar határozata értelmében az első hadikölcsön kibocsátásakor a szabadrendelkezési alap terhére és javára 1000 K, a kirándulási alapéra szintén 1000 K névértékű hadikölcsönkötvényt jegyeztünk. Az Ifjúsági Belmissió Egylet ugyancsak 1000 K-t. a Tornakor 300 K-t, a Gyorsírókor 100 K-t, a IV. V. VII. és VIII. osztály egyenként 100 — 100 K-t jegyzett. i) Ifjúsági kirándulások. Az ifjúsági tanulmányi kirándulások ez évben a helybeli gázgyár megtekintésén kívül csak arra szorítkoztak, hogy a természetrajz tanára ebben az isko lai évben is ősszel és tavasszal az I. II. és IV. osztály növendékeivel többször kirándult Sopron környékére botanizálni s bogarakat gyűjteni, hogy a tanulók természetrajzi ismereteit a szabadtermészet szemlélése útján is bővítse a helyes megfigyeléshez hozzászoktassa. j) A tanév bezárása. A tanév bezárása a nagymélt. m. kir. vallás-és közokt. miniszter úrnak 44618/1915. sz. rendelete alapján május hó 22-én történt ünnepélyes istentisztelettel ugyanott, ahol a tanévet megnyitottuk, a templomban. Az istentiszteletet Hetvényi Lajos intézeti vallástanár tartotta emlékeztetvén a tanulókat Isten, szüleik s az intézet jóltevői iránt tartozó hálaadásra, a magukba szállásra és számadásra, m ely- bői újabb nemes elhatározásoknak kell fakadniok. A közénekkel kezdődő istentisztelet a Hymnus eléneklésével végződött.