Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnásium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1902
18 a dal és óda közt foglal helyet, másrészt, mert ez a legelső költeménye, a melyben a hazaszeretet szólal meg. A nemzet figyelmét egy időre lekötik s a politikától elvonják a franczia háborúk. Meg nem is tanácsos a politikával foglalkozni, emberi és nemzeti követeléseket az irodalomban hirdetni. Martinovicsnak és a politikailag gyanúsaknak büntetése elriaszt, a censura szigora meg amugyis híjába valóvá tesz minden e nemű követelést. De azért a hazaszeretetnek lángját semmi ki nem olthatja annak a lelkes csapatnak kebeléből, a melyet az írók alkotnak, tartozzanak bár akármelyik irányhoz. A régi erkölcsök megveszése, a magyar nyelvnek az aristokracia és az előkelőbb nemesek társaságából való kiszorulása miatt egyiránt kesereg Dugonics és Gvadányi, a klasszikus Baróti Szabó, Virág és Berzsenyi, valamint a Kazinczy nyomdokin haladó Kis és Kölcsey. Első, e csoportba vágó költeménye Az elhagyatott magyar nelv. 1806-ban irta Nagy József szombathelyi nagy préposthoz. Kérdéssel kezdi: Meddig gyászol Pannónia s micsoda bűnért lakói, hogy a magyar nappal is sötétben jár? A történelem tanúsága szerint egyetlen egy »nyelvét megtapodó« nép sem nyert halhatatlanságot. A magyar a magáét meggyalázva, idegent emelt főméltóságra, azt tartván, hogy az az »ész Dunája, Az folyjon sebes árjával S kik közel laknak hozzája, Csak azok teljenek becses aranyával«. Pedig kiváló férfiaink a törvényhozásban is megillető helyet akarnak neki biztosítani; de híjába, »mert magyarul olvasni s szólni nem módi már*. Mit nyernek nagy nevűkkel a »hires ősök maradéki«, ha nem futnak versenyt más népekkel anyanyelvűk szere- tetében? Tudatlanok és ép ennek következtében' szolgák maradnak. Ter- jeszsze tehát nyelvét a magyar is, »ne korcs, ép nemzet« legyen. „Ha mint Kassandra szavára, Enyémre is megvetés vár, Nemzetünk sír oszlopára Ezt írják nem soká: Volt magyar, de nincs már.“ A befejezésben visszatér Nagy Józsefhez, a magyar nyelv felesküdt hívéhez, védőjéhez, a magyar Pindus díszéhez s így kiált fel: „Óh, ha szent tüzed láugjai KroezusiDkban lobognának, Énekem gyászos hangjai Vígan zengedező Paeánná válnának.“ A magyart tehát pusztulás fenyegeti, ha nyelvét nem terjeszti és nem műveli. Ezt pedig elsősorban a förangúaktól várja, mint a nemzet
