Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

17

faját különbözteti meg, ú. m.: a történetit, nyelvjárásit és írásbelit. Ez utóbbin azt érti, »ha ugyanazon szó az Írói nyelvben is több egymás mellett egyaránt használatban levő hangalakkal bir, p. o. bék és béke.« Ez a felosztás nem akar egyebet jelenteni, minthogy a nyelv folytonosan változik, még pedig nemcsak idő múltán, hanem ugyanabban a korban is a különböző egyéneknél. A jó szó nemcsak a HB. idejében hangzott másképen, hanem különbözően hangzik ma is a különféle nyelvjárásokban.

Több figyelmet érdemel a hangváltozások osztályozása. Riedl a hangváltozásokat általában két csoportra osztja : 1. hangcsere, a mikor a szó anyaga sem nem bővül, sem nem fogy; 2. hangváltozás, »melynek következtében a szó anyaga vagy bővül, vagy kisebbedik.« (88.1.) A hangcsere lehet ismét: a) önálló hangcsere, b) hanghasonftás, c) hangiiasonta- lanítás, d) hangáttétel. A szorosabb értelemben vett hangváltozásnak szintén négy faját különbözteti meg: a) hangbővülés, b) hangelvetés, c) hang- erösités, d) hanggyengités. Igaz, hogy ez az osztályozás minden lehető hangváltozást magában foglal, de az is világos, hogy pusztán külsőségen alapul s a hangváltozásoknak sem okáról, sem módjáról semmiféle képet nem nyűj t.

A részekhez is nozzáfér egy-két szó. Az önálló hangcserét tisztán állítja elibénk; olyan hangváltozás ez, a mely a szomszéd hangok és minden külső tényező befolyása nélkül ment végbe. Ma független (isolált) hangváltozásnak nevezzük (kedeg: pedig). Már az assimilatio okát a mai hangtan nem abban a vonzóerőben találja, »mely a nyelvben, és pedig annak mind hangtani, mind értelmi részében általánosan el van terjedve«, hanem az ember kényelmességében, a mely igyekszik a kiejtést lehetőleg megkönnyíteni.

Az egymás mellé került kemény és lágy hangzók illeszkedésénél említés nélkül marad a zs: s, z: sz, s: zs változás.

A hangbővülésnél felhozza például azt az esetet, midőn a magyar kiejtés a hiatust igyekszik eltüntetni, még pedig legtöbbnyire v, j hangok közbeszűrásával. Például az övé, levék, tevés, tevékeny, vevés, vevém szókat említi fel; azt mondja: e szó-alakokban »a v közbeszűrt, s eredetileg sem a törzshöz, sem pedig a raghoz nem tartozó hang.« (93. 1.) Ez állítása téves, mert a felhozott példák mind ú. n. s^-hanggal bővülő v-tövek [TMNy. 258, 326], e szókban tehát a v-i nem szabad puszta hiatus tölteléknek venni. Hangerösítésnek tekinti a tőhangzó nyíltabbá válását, gyengítésnek azt, ha a rag magánhangzója zártabbá válik. Ez esetben a szó anyaga tényleg sein nem bővül, sem nem kisebbedik; azért nem is érthető, miért sorolja ezeket a változásokat a 2-ik kategóriába. ___