Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

18

A hangváltozások osztályozása után a hangváltozás alapját fejtegeti Riedl; hangtanának ez a szakasza különösen figyelemre méltó. Két körülményt vesz fel a hangváltozások megmagyarázására. Az egyik a kellemes hangzás utáni törekvés; a széphangzás — »alanyilag véve kényelmes hangzás.« (95. 1.) Tudja azonban jól, hogy minden hangváltozást ez egy alapra vissza vinni nem lehet. Vannak olyan változások, melyek a széphangzással egyenesen ellenkeznek. Ezeknek »sokkal mélyebb alapon kell nyugodniok és bizonyos értelmi jelentőséggel birniok.« (96. 1.) Szóval a hangváltozásoknak másik alapja »az értelemben keresendő.« További fejtegetései szerint ez az értelmi alap abban határozódik, hogy »a nyelv a gyökszótagot, melyen az egész szónak alapjelentése nyugszik, hang- tanilag is kiemeli s a ragok irányában különösen megbélyegzi.« (97, 98. 1.)

Nem lehet megtagadni Riedltöl, hogy ez utóbbi alapon, — mint később látjuk majd — sok szellemességgel igyekezett magyarázni egyes fontosabb hangváltozásokat; azonban egész felfogása alig egyeztethető össze a mai nyelvészet alapelveivel. A hangváltozások főoka mai felfogás szerint a nyelvnek uj egyénekre átvitelében, az individuumok kölcsönhatásában rejlik. Egy nemzedéken belül nem igen történik változás; de a nyelvet a nemzedékek egész sora beszéli, a mely nemzedékek különféle hatások alá kerülnek, más-más körülmények között élnek. A kiejtésnek ezek hatása alatt létrejövő változósága érteti meg velünk azt, hogyan vál- tozhatik idővel a nyelv. A változás azonban igen lassan, fokozatosan megy végbe és mindig öntudatlanul; az embernek soha sincs tudomása a változtatásról. E szerint a nyelvi változásban czéltudatosságról szó nem lehet.

Főleg ez a pont az, a inelylyel Riedl felfogása ellenkezik. Azt mondja, a magyar nyelv igyekszik a gyököt a ragokkal szemben az el- ' homályosodástól megóvni s a szótagokat egyensúlyban tartani. Ha súlyosabb képző járul a szóhoz, akkor a tő megerősbül, még pedig vagy hangzó nyújtással, vagy kötőhangzóval. »Ha a rag hanganyaga egy mássalhangzóval bővül, ugyanazon arányban egy fokkal gyöngül annak hangzója.« Mindez azt jelentené, hogy az a »félreismerhetetlen ösztön« a nyelvi változás közben etimologizál, analizál. Egyébként a magyarázat mesterkéltsógéről elég alkalmunk lesz meggyőződni alább a részleteknél.

A változást létrehozó okok szerint ismét két csoportra osztja a hangváltozásokat. Először is azokkal foglalkozik, melyeknek alapja az értelemben keresendő; aztán pedig a beszédszervek alapján fejlődő változásokkal. Ha ezt az osztályozást szembeállítjuk a maival [TMNy. 46], azt látjuk, hogy Riedl második csoportja nem más, mint a physiologiai változások csoportja;