Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901
A lyceum alkatrészei, A) Főgymnasium. l. Adatok a főgymnasium 1901/2-iki történetéhez a) A tanév megnyitása. Az iskolai év szeptember hó 1-én kezdődött; a hó 4 első napján voltak a beírások, javító-, pótló- és felvételi vizsgálatok ; 5-én a főiskolai isteni tisztelet után a törvények felolvasása és a tanév ünnepélyes megnyitása. b) Változás a tanári testületben. Az egyházkerületi főiskolai nagy- bizottság, az 1901. évi junius hó 12-én Sopronban tartott ülésében, a classica-philologiai tanszékre Nádassy Gyula tanárjelöltet választotta meg helyettes tanári minőségben. A megválasztott helyettes tanár állását október hó 6-án foglalta el. Ugyanazon bizottság Hollósy Kálmán és Králik Gusztáv eddigi helyettes tanárokat, kik az év folyamán a tanári oklevelet megszerezték, véglegesítette s a rendes tanárok közé sorozta. Egyik nevezetesebb mozzanata középiskolánk múlt évi történetének az államsegélyt szerződés revisiója és ezzel kapcsolatban az államsegélynek 32 ezer koronára való fokozatos felemelése, ami lehetővé tette, hogy az egyházkerület, múlt évi közgyűlésén, a tanárok fizetésének rendezését az eddiginél kedvezőbb módon oldhatta meg. c) A tanuló ifjúság. A fögymnasiumba az 1901/1902. tanév folyamán felvétetett 436 nyilvános és 3 magán, összesen 439 tanuló. A felvett tanulóknak az egyes osztályok szerint való megoszlását, valamint az ifjúság egyéb viszonyaira vonatkozó adatokat az alább közlött statisztikai táblázatos kimutatások tüntetik fel. Itt általánosságban csak annyit jegyzőnk meg, hogy a tanuló ifjúságnak úgy tanulmányi előmenetele, mint V.