Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

44 fegyelmi és egészségi állapota kielégítő volt. Haláleset, a múlt tanév végé­től számítva, kettő fordult elő; egy a megelőző szünidő alatt, egy pedig az idei tanév folyamán. Intézetünk mintkét esetben tehetséges és szép reményekre jogosító tanítványát veszítette el. A tanári testület különben a lefolyt tanévben is minden rendelkezé­sére álló eszközt felhasznált arra nézve, hogy az ifjúság valláserkölcsi érzületét ápolja és folyton ébren tartsa. Az osztályfők és a vallástanár, mint az ifjúság lelkipásztora, az egyes tanulókat lakásaikon gyakrabban felkeresték, hogy egyrészt lakásviszonyaikról szerezzenek maguknak tudomást, részint pedig, hogy otthoni foglalkozásukat s magukviseletét az iskolán kívül ellenőrizzék. Ugyanezen czél szolgálatában állottak a lefolyt tanév­ben is megtartott ifjúsági vallásos esték és felolvasások. Ebben a tanév­ben két ily estét, illetve felolvasást tartottunk u. m.: deczember hó 8-án és május hó 8-án. Az első tárgysorozata: 1. Istent dicsérni. Vulpiustól. Énekelte a főgymnasiumi vegyeskar Papp József tanár vezetése alatt, 2. Imádság. 3. A szeretet küzdelme az emberért. Felolvasás Hetvényi Lajos főgymnasiumi vallástanártól. 4. Apostolok. Költemény Lévay Józseftől. Szavalta Bohár László VI. osztályú tanuló. 5. Dicsérjük az urat. Crügertől. Énekelte a főgymnasiumi vegyeskar Papp József tanár veztése alatt; a másodiké: 1. Ének: Jövel Szent­lélek Ur Isten. 2. Imádság. 3. A külmi ssióról. Felolvasás Hetvényi Lajos fógymnásiumi vallástanártól. 4. Ének: Jézust el nem bocsátom. A jelzett egyházi énekeket a második osztály tanulói két- hangon énekelték Papp József tanár vezetése alatt. A »Karácsonyfaünnep«, melyen a karácsonyi ünnepeket itt töltő tanulók közt egyes csekélyebb értékű ajándékokat osztottunk ki, a szokott módon folyt le. Hetvényi Lajos vallástanár egyházi, az igazgató pedig, az ajándékok kiosztásakor, rövid alkalmi beszédet mondott. A confirinandusok oktatását, melyen a lefolyt tanévben 24 gymna- siumi tanuló vett részt, nagytiszteletü Zábrák Dénes lelkész ur végezte ; a confirmatiói ünnepély május hó 25-cn folyt le. A más vallásu tanulók saját hitoktatóik intézkedései szerint vettek részt vallási gyakorlataikban. d) Oktatás. Az oktatás anyagát és mértékét a végzett tananyag rovata alatt közöljük s eredményéről az alább látható statisztikai kimu­tatásban számolunk be, itt csak azt jegyezve meg, hogy a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi miniszternek 32818/99. számú rendeletével kiadott középiskolai uj tantervet folytatólagosan a lefolyt tanévben is életbe léptettük.

Next

/
Thumbnails
Contents