Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901

20

Az értelemben találja továbbá azon változások alapját is, a melyeket nézete szerint a hangsúly idéz elő. — Megjegyeztük már fentebb, hogy a hangsúlyt a hangképzés physiologiai oldalához kell számítani s a hangsúly előidézte változásokat a függő physiologiai változásokhoz. A hangra nézve t. i. nemcsak az a fontos, hogy milyen hangok veszik körül, hanem az is, milyen hangsúlya van annak a szótagnak, a melyben helyet foglal. A hangsúly hozzá taztozik a környezethez, a mely a változást előidézni szokta. Azért nem helyes, ha Riedl a hangsúlyt az értelmi alaphoz foglalja, csak magyarázható annyiban, a mennyiben a hangsúly a magyarban a töszótagra esik, s az az értelmi alap — mint láttuk — a tőszótag és a suffixumok közötti egyensúly megőrzésében áll.

Az első nevezetes hangváltozás, amelyet Ríedl a hangsúlylyal magyaráz, a magánhangzók nyiitsági fokának a változása. 0 volt az első, a ki a nyelvemlékek alapján arra a tapasztalatra jutott, hogy magánhangzóink a nyelvfejlődés folyamán hangsúlyos szótagokban nyíltabbakká (v. is szerinte nehezebbekké), hangsúlytalan szótagokban pedig zártabbakká (= könnyebbekké) váltak. Bizonyító példákat részint a rokounyelvekböl hoz fel, részint a nyelvemlékekből, különösen a HB-ből, Jászay codexből és a bibliafordításokból. De ugyancsak a nyelvemlékekből vett példákkal könnyű kimutatni, hogy nyíltabbá válás — ha ugyan hangváltozással állunk itt szemben — nemcsak hangsúlyos szótagban történt, hanem hangsúlytalanban is. Hogy a régi okiratokból vegyünk példát : Orod(1214) ma: Arad; Musun: Moson; Timis (1238) ma: Temes stb. Több példa a mellett szól, hogy ugyanezen a változáson mentek át a tővégi magánhangzók is, pedig azok nem voltak hangsúlyos szótagbau. Zártabbá pedig a rövidmagánhangzók többnyire csak n előtt váltak; Riedl is nagyrészt csak ilyen példákat tud felhozni: vagyonk-vagyunk. Másfelől ugyancsak a nyelvemlékek nyújtanak példát arra is, hogy a hosszú magánhangzók nemcsak ragokban, hanem a hangsúlyos szótagokban is zártabbá váltak; a régi kéván, kénoz ma: kíván, kinoz. Már ebből következik egyszersmind az is, hogy a nyiitsági fok változását a hangsúlylyal magyarázni nem lehet. De erről tanúskodnak mai nyelvjárásaink is. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy míg a nyugati nyelvjárásterület hangsúlyos és kevésbbé hangsúlyos szótagokban egyaránt a zártabb hangokat kedveli, addig az északkeleti és királyhágóntúli nyelvjárásterületek általában a nyíltabb kiejtés felé hajlanak.

Ha okát keresnők a nyiitsági fok változásának, egyes esetekben megtalálnék azt az illető hang környezetében; p. o. sok esetben a v, l, r