Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900

sultak voltak lakóhelyeiket kölcsönösen felcserélni, talán azon kötelezettséggel, legalább is azon joggal, hogy egy patronushoz csatlakozzanak, így kell érteni az ius applicationis-t.*) Eszerint tehát nem a hódítás' hanem az önkéntes csatlakozás magyarázza meg a clientela eredetét. Azok, kik egy más, bár szövetséges államból bármi okból Rómába mentek, hogy ott védelemben részesüljenek, egy tekintélyes emberhez csatlakoztak, ki képes volt őket megoltalmazni. E nézetet vallja Carl Peter is »Geschichte Roms« ez. művében, midőn azt mondja: »A patríciusok és rabszolgák mellett volt még más népesség, az u. n. cliensek, idegenből betelepülök, kik polgárjog nélkül telepedtek le Rómában s azért védelmükre kénytelenek voltak az egyes patríciusokhoz csatlakozni s mivel birtokot nem szerezhettek, rendszerint a patronustól kaptak egy darab földet művelésre, de a jövedelem egy részét neki kellett adniok s más szolgálatokra is kötelezve voltak.«**) Itt tehát egy szóval sem említi a hódítást.

Mommsen Tivadar lényegileg szintén e nézethez csatlakozik a »Rómaiak Történetéiben. »Az egy élő ur hatalma alatt álló nemzetiségi egységhez tartoznak — ügy mond — a védenczek (clientes — innen cluere), vagyis azok, kik anélkül, hogy valamely község szabad polgárai volnának, mégis egy ilyenben a védett szabadság állapotában élnek. Ezek közé tartoztak részint azon földönfutók, kik idegen védúr által befogadtattak, részint azon szolgák, kikkel szemben az úr úri jogai gyakorlásáról egyelőre lemondott, nekik a tényleges szabadságot megadta.«***) Míg itt két »Römisches Staatsrecht«-jében négy, illetve öt forrását említi a clientelá- nak, midőn azt mondja: »a félszabadság származási okai: a születés, a deditio, az applicatio, a szabadonbocsátás néphatározatból s a szabadon- bocsátás privát actus folytán.****)

Kétségtelen, hogy így fogva fel a clientela eredetét, első pillanatra úgy találjuk, hogy sokkal könnyebben megtudjuk érteni annak egyes jellemvonásait, mintha egyszerűen a régi lakók legyőzésére gondolunk. Mert a clientela nemcsak kötelességeket szab meg, hanem jogokat is biztosít, már pedig jogokat meghagyni inkább szokás és érthető a deditiónál, jogokat adni a születésnél, applicationál s felszabadításnál, mint a teljes legyőzésnél. De ha e jogok s kötelességek természetét veszszük figyelembe, nevezetesen azok családias, s vallásos vonásait, ismét odajutunk, hogy a Mommsen említette források a clientela megmagyarázására, annak megértésére, hogy miképen lehettek a cliensek a »sacra«-k részesei, szintén

*) Niebuhr id. müve.

**) Carl Peter: Geschichte Roms I. köt. Halle 1870.

***) Mommsen Tivadar: A Rómaiak Története V. Kiad. 1. köt.

****; Marquardt-Mommsen: Handbuch dor Römischen Altorthümer. Lipcse. III. Köt. 1. Rész.