Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900
11 elégtelenek. Mommsen a hospitium analógiájával akarja a viszony szentségét megvilágítani,*) de némely feltűnően hasonló vonások mellett is oly sok lényeges külömbség van a kettő között, hogy a kétségeket eloszlatni Cicerónak az applicatioról idézett helyével (Cic. De oratore I. 39. 187.) sem képes, annál kevésbbé, mert ott Cicero maga is obscurus-nak és igno- tus-nak mondja a ins applicationis-t. Hogy csak egy lényeges kiilömbségre mutassunk rá, megemlíthetjük, hogy a hospes önálló, a saját községében illetőséggel bíró férfiú, ki a hospítiumot csak rövid időre, illetve időkre veszi igénybe, ellenben a cliens semmiféle községhez nem tartozik s örökre le van kötve. Ami pedig a szabadonbocsátást illeti, ez bizonyára későbbi, mint a clientela s annak mintájára alakult a szabadonbocsátottak viszonya volt urukhoz. Mert abban az őskorban a szabadonbocsátás sokkal ritkább, lehetett és sokkal kevesebb jelentőséggel bírt, mint később, midőn a libertinust az állam vette pártfogásába. A család, a gens volt mindenható, rajta kívül semmi se lévén, nem igen kívánkoztak ki hatalmi köréből még a rabszolgák sem. A ins applicationis-nak szintén csak akkor van értelme, midőn már az állami élet létezik, midőn ennek jogait, habár csak közvetve, az applicatio útján akarja valaki élvezni. Tehát forrása lehet ugyan a clientelának az applicatio. de korántsem az eredeti. Általában a Mónimén említette források valójában olyan mellékfolyók, melyek egy főfolyamba ömölve gyarapítják ugyan annak vizét, de épen nem belőlük nyeri az egészet. A clientelának föképen családi s vallásos jellege marad itt is mindenütt homályban. Ezt tekintetbe vévén Lange újra visszatér Niebuhr álláspontjára s a clientelát a hódításból eredettnek mondja. De aztán egy hatalmas lépéssel tovább is megy hypothesisében, midőn azt mondja: »erklärt sich der familienreclnliche Charakter der Clientei sofort, wenn man die Niebuhr’sche Hypothese dahin erweitert, dass man annimmt, die unterjochten Landesein- wohner seien als Kriegsgefangene anfänglich in die förmliche servitus bestimmter einzelner patresfamilias gerathen und dadurch in die Familie selbst und deren Gottesschutz aufgenommen worden.«**) Tehát a meghódí- v tottak itt is, mint azt az ókorban általában mindenütt találjuk, rabszolgákká lettek, rabszolgáivá az egyes paterfamiliasoknak. Mint ilyenek, habár csak passive a családba s a családi istenek oltalmába is bejutottak. Ebből a rabszolgaságból fejlett aztán ki a clientela. E fejlődést Lange következőképen magyarázza meg. Abban a patriarchalis korban nem volt *) Theodor Mommsou: Das römische Gastrocht und die röm. Clieutel. Hamburg 1858. (Sybels Histor. Zeitschrift Bd. I. München. 1859. S. 332.) **) L. Lange: Komische Alterthümer. 2. Kiad. I. Köt. Berlin 1863.
