Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900
9 nép vagy kiirtja a legyőzőiteket, vagy adófizetőkké teszi, meghagyván teljesen intézményeiket, vagy letelepszik közéjük, hatalma alá vetve s bizonyos szolgálatokra kényszerítve őket. Az alárendeltség majd súlyosabb, majd kevésbbé terhes. Néha rabszolgaság, máskor jobbágyság. így találjuk ezt különösen a vándorló népeknél. A thessalok midőn Thessaliát meghódítják, a régi lakókat jobbágyokká teszik; a dórok, midőn az Eurotas völgyét elfoglalják, a lakosokat rabszolgaságba süiyesztik. Sőt hasonló dolgot látunk a középkori népvándorlásnál, pl. nálunk Magyar- országon is. Mivel pedig a clientelanak is egyik lényeges jellemvonása a függés, nagyon könnyen jutunk arra a gondolatra, hogy az is ily hódítás következménye. Igen közel járt e gondolathoz Dionysius is, midőn a clienseket a thessaliai penestákhoz s az athéni thetekhez hasonlította. De útjában állott a Romulus-féle hagyomány, melytől szabadúlni nem tudott. Niebuhr, ki a hagyománynyal szakított, már a hódításban keresi a clientele eredetét. Azt a hypothes'st állítja fel, hogy a cliensek azok az öslakók s utódaik, kiket az itáliai faj bevándorlásakor ott talált Italia földjén s legyőzvén szolgai állapotra juttatott. Földjük birtokában meghagyta ugyan őket, de ezért bizonyos szolgálatok teljesítésére kötelezte, így lettek a hódítók jobbágyai, cliensei.*) E nézet csakhamar meglehetősen általánossá lett. Pedig a clientela eredetét éppen nem teszi érthetővé s így a próbát nem állja ki. Nem értjük meg nevezetesen azt, hogy a hódítás miért hozott létre csak a rómaiaknál, illetve a latinoknál ily sajátságos intézményt, holott a szintén árja dóroknál s -thessaloknál, tehát épen akikre Dionysius hivatkozik, a hódítás eredménye a legyőzőitekre nézve sokkal súlyosabb, úgyszólván a teljes rabszolgaság. Honnan van az, hogy Rómában, a latinoknál a meghódítottak a családnak, a gensnek tagjaivá lettek, hogy részt vettek a család cultusában, hogy a vallásnak oly erős védelme alatt állottak, mint még a sógorsági rokonok sem? Honnan van az a kegyeleti, patriarchalis viszony, mely a clienseket a patronushoz fűzte, ha a clientela pusztán az erősebbnek jogán alapszik? Hogy a meghódítottak a hódítóknak szolgálni tartoznak, hogy munkájuk gyümölcsének egy része uruké, hogy az rendelkezik még életükkel is, mindezt megmagyarázza a hódítás, de nem a clientela igazi jellemét. Épen ezért sokan vannak, kik más módon próbálják a clientela eredetét megfejteni, sőt már maga Niebuhr is utal a kérdésnek az említetten kívül egyéb megoldására is. Azt mondja ugyanis, hogy »a rómaiak és azon helyek polgárai, melyekkel Róma szövetséges viszonyban volt, jogo*) Niebuhr: id. müve.
