Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900

dolognak tartották, hogy ha egy tekintélyes férfi szegényebb embertől pénzt fogadott el.«*)

Nem véve figyelembe azon komolynak alig tekinthető etymologiát, mely szerint a patronatus egy Evanderrel bejött Patronus nevű férfiúnak, a gyöngék gondozójának és segítőjének nevétől származik, Plutarehos is határozottan Romulusnak tulajdonítja tehát a clientela behozatalát Rómába és így ugyanazon bizonyítékok, melyeket Dionysius ellen felhoztunk, őt is czáfolják, nem is szólva arról, hogy mindaketten majdnem nyolcz századdal későbben írnak a város alapításánál s így mindenben feltétlenül hiteles forrásokúi annál kevébbé fogadhatók el, mert viszont az ö kútfőik se nyúlhattak vissza az 5-ik századnál korábbi időre.

Midőn azonban a clientela behozatalát Romulusnak tulajdonítják, legalább arra figyelmeztetnek bennünket, hogy azt az őskorban kell keresnünk. S csakugyan a clientela régibb, sokkal régibb, mint maga a római állam. Mutatja ezt azon körülmény is, hogy a clientela nem az államnak intézménye volt, a cliensek nem az államtól, hanem közvetlenül az egyes csalá dóktól, illetve gensektől függőitek. Mutatja továbbá az is, hogy a clientela nemcsak Rómában, hanem — úgy látszik — egész Itáliában megvolt- Megvolt a sabinoknál,**) a samnitáknál***) s még inkább az etruskok- nál,****) sőt, mint fentebb láttuk, Dionysius szerint a görögöknél is. Mutatja végül magának a clientelának jelleme, mely sokkal inkább megegyezik az ősi, patriarchalis viszonyokkal, mikor még a család, vagy legfellebb a nemzetség pótolta az államot, mint a rendezett állami élettel.

Míg a történelemben a hagyományos felfogás uralkodott, Dionysius nézete volt az elfogadott. Az újabb történeti kritika azonban, különösen Niebuhr óta, kinek végtelen sokat köszönhet, teljesen szakított e hagyományos felfogással.

Maga Niebuhr a clientelára vonatkozólag azt mondja: »hogy hogyan keletkezett e viszony, azt történetileg ép oly kevéssé adhatjuk elő, mint Róma eredetét,«*****) tehát csakis hypothesisek felállítására vagyunk utalva. S ilyenekre önként vezet rá a népek történeti fejlődésének vizsgálata. A történelem lapjait forgatva ugyanis mindenütt azt látjuk, hogy az alárendeltség, egyes törzseknek, vagy egész népeknek más népektől való függése hódítás útján keletkezett, az erősebb jogán alapszik. A hódító

*) Plutarehos: Vitae Parallelae. Carolus Sintenis. Lipsiae 1874.

**) Dionysius: II. 46, V. 40: X. 14; Livius: II. 16; Plutarehos: Poplienla 22.

***) Nonius Marcell: II. 1.

****) Dionysius: IX. 5; Livius: V. 1.

*****) jjiebuhr Komische Geschichte. Berlin 1828—1832.