Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900
7 patríciusokká s patronusokká, másokat plebeiusokká s cliensekké és igy a plebeiusok s cliensek nem kiilömböznek egymástól. Ugyanazok az érvek, melyekkel a történelmi kritika Romulusnak személyiségét támadja, a Róma alapításáról s az asylumról szóló elbeszélést megdönti, megczáfolják Dionysiusnak ezen a clientela eredetére vonatkozó egész okoskodását is. De nem szükséges, hogy érveinket máshonnét merítsük. Maga a clientela intézménye is kizárja annak a lehetőségét, hogy egy egyén, legyen az bárki, létrehozhatta volna. Az a benső, kegyeleti s vallásos viszony, a milyen a clientela volt, nem jöhetett létre úgy egyszerre parancsszóra. Csakis hosszabb fejlődésnek eredménye lehetett. Figyelemre méltó, hogy Dionysius régi görög intézménynek mondja a clientelát s utal a thessaliai penestákra s az athenei thetekre. Pedig ha találunk is némi hasonlóságot ezek közt s a római cliensek közt, azért korántsem azonosíthatjuk őket, mert másrészt oly igen nagy s lényeges a kiilömbség a penesták mint valóságos szolgák s a thetek, mint szabademberek s a sem teljesen szolga, sem teljesen szabad római cliensek közt, hogy még ha ki tudnánk is mutatni a görögökkel való érintkezést, akkor se tudnánk a clientelát egyszerűen ama görög viszonyokból megmagyarázni. Hogy a plebejusok s cliensek kezdetben azonosak, annak ellentmond Livius több helyen,*) sőt maga Dionysius is,**) midőn a clienseket még a köztársaság korában is a plebstöl különválva, egyenesen ellene szerepelteti. Mindezen okokból Dionysius előadását a clientela eredetéről még csak mint valószínűt se fogadhatjuk el. Plutarchos, bár sokkal szűkszavúbb, ugyanazon állásponton van, mint Dionysius. Romulus életrajzának 13. fejezetében igy szól: * ... a befolyásosakat a sokaságtól elkülönítette patronusoknak nevezvén, azaz védőuraknak, amazokat pedig clienseknek, azaz védetteknek; egyúttal egymás- iránt csodálatos jóakaratot keltett bennük, mi a méltányos bánásmódnak alapja lett. Az előkelők ugyanis ajánlkoztak a törvények magyarázóinak, védőknek azoknál, kik ügyüket a törvényszék elé vitték, minden dologban tanácsadóik és felügyelőik lévén. Amazok meg ezeket szolgálták, nemcsak tiszteletben tartván őket, hanem ha elszegényedtek segítették kiházasítani leányaikat és fizetni adósságaikat is. Tanúskodni a cliens ellen a védőt, vagy a védő ellen dienst sem a törvény sem az archon nem kényszerít- hette. Később pedig, míg a jog és igazság fennállott, csúf és nemtelen *) Livius: II. 64, 2; II. 56, 3; III. 14, 4. stb. **) Dionysius: VI. 45; IX. 41; XI. 22.
