Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900

13

mert a clientela fő jelleme, az, hogy a római családdal állott szoros összeköttetésben, csakis így érthető meg igazán. Tekintetbe kell ugyanis vennünk, hogy abban a patriarchalis korban a rabszolga korántsem részesült oly emberietlen bánásmódban, mint később a köztársaság vége felé. Ellenkezőleg a családhoz tartozónak tekintették s mint ilyen részt vett a család áldozataiban s így ő is a család isteneinek oltalma alatt állott. S íme ugyanezt találjuk a clientelánál is. Igaz ugyan, hogy még így is könnyen támadhat ellenvetésül az a gondolat, hogy miért nem fejlődött hát ki a clientela Thessaliáhan és Laconiában is úgy, mint Rómában. Hisz ott is árják a hódítók s ott is rabszolgákká tették a talált lakosokat. Úgy látszik erre a nehézségre gondol Hertzberg,*) midőn a meghódított itáliai bennlakókat a hódítókkal törzsrokonnak mondja, így akarván érthetővé tenni a szelidebb bánásmódot.

Még határozottabban kifejti e nézetet Ribáry Ferencz egyik értekezésében.**) »Kétségtelennek látszik, — úgymond — hogy ha a clientela hódítás utján eredt, a cliensek nem az ős barlanglakók közül vétettek, hanem vagy már eredetileg az itáliai fajhoz tartoztak, együtt köllözvén a félszigetre, vagy midőn az itáliai faj más népekbe ütközött a félszigeten, e népek csak az itáliai faj korábbi hullámai lehettek.« Mert »erőszakkal meghódított idegen fajú nép sem ily viszonyba nem lépett volna uraival, sem a sacra kban nem részesülhetett volna, melyből még a szabad plebs is ki vala zárva.« Ámde a történelem tanúsága szerint a helléneknél is rokon fajú nép a hódító és a meghódított s itt történetileg ismerjük a hódítást s az eredmény mégis más, mint Rómában. »E külömbözós — Ribáry szerint — nem fejthető meg másképen, mintha felteszszük, hogy a római cliensek sokkal közelebbi rokonságban állottak a hódító patríciusokhoz, mint akár a penesták a thessalokhoz, vagy a helóták a dórokhoz.« E sokkal közelebbi rokonság már alig lehet más, mint az azonosság, vagyis az, hogy a meghódítottak is ugyanazon itáliai fajhoz tartoztak, melyhez a hódítók. Nem is szólva azonban arról, hogy ezt épen nem bizonyíthatjuk — hiszen a pelargkérdés felett is napirendre tér már a tudomány — s hogy az egész okoskodás nem egyéb a bebizonyítás végett felállított hypothesisből visszafelé következtetett új hypothesisnél, nem is viszi előbbre a clientela eredetének kérdését. Hogy Görögországban, jóllehet meg volt a rokonság, nem fejlődött ki a clientela, ebből nem az következik,

*) Hertzberg: Römische Geschichte.

**) Ribáry F.: A pelasgkérdés mai állása s a jobbágyság a helléneknél s rómaiaknál. (Értekezések a tört. tudom, köréből 1875, IV. köt.