Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1899

12

ják. Itt épüljön igazában az ifjúság, izmosodjék ítélete és vizsgáló ereje, melyet majdan komoly férfi munkájában érvényesítenie kell.

Ilyen neveléshez azonban csak oly tanítás képes hozzájárulni, mely a modern tudománynyal élénk kölcsönös vonatkozásban áll. Ezen érintkezési kapcsot annak minden ágazatában fon kell tartanunk. Hogy hogyan járjunk el minden egyes esetben, nevezetesen hogyan érvényesüljön az újabb kutatások álladéka a görög-római történet tárgyalásánál, a régiek irodalmi termékeinek magyarázatánál, az Írók jellemzésénél s végül a régi culturállapotok fejtegetésénél, azt külön-külön gyakorlatilag kellene kimu latnunk. Itt csak rámutatni szándékom arra a csendes természetű, minden szenvedélytől ment, de egymagában véve oly értékes anyagra, még pedig a régiek classikus formáival teljesen kialakult nyelvére, mely különösen alkalmas arra, hogy az ifjúság rajta egy, a szellemi életben nyilvánuló organikus fejlődésnek a menetét, irányát- és alaptételeit megismerje s elméjét művelje. A nyelv fejlődésének e megfigyelése különösen emeli a szemlélő tehetséget; itt bő alkalom nyílik annak fölismerésére, hogy logikai és nyelvi formák még ott is, a hol meg vannak, csak látszólag kész rendszernek a képét viselik, de eredetileg távolról sem gondolták olyannak, idővel azonban több felöl egy egységes egészszé olvadtak össze. Mindenütt a világon hasonlót van alkalma az iQunak tapasztalnia. A közgazdasági, politikai viszonyoknál, a vallás és jog formáinál hasonlót kell vele megértetnünk. Ezen éltető erőt, melynek positiv nevelő hatása van, a tanításnak a nyelv történeti megfigyelési módja adja. S bár nem egyenes czéljául állítom oda a nyelvtanításnak, mégis kétségtelen, hogy a nyelvi szemléltetés annak egyik lényeges oldala és kelléke. A sokféle reformtörekvések mellett a tanító nem fog megfeledkezni arról, hogy a nyelv a gondolatközlés egyik legfőbb eszköze, mely a cultural állapotok ismeret körébe vezet, de olyan eszköze a melynek története is érdekli annyira, a mennyire a nyelvnek a culturai fejlődéssel való összefüggésére tekintettel kell lennie. A szemmel láthatóság erejéig felderített tényekből, melyeket a tudomány nyújt, tanulságot vesz, hogy milyen nyomokon haladjon és hogyan igazítsa útba tanítványait a nyelvtani anyagban, hogy azt elmemüvelö eszközül minél jobban értékesítse tanítványai érdekében. Igaz ugyan, hogy ilyenkor a nyelv anyagában felmerülő egyik vagy másik jelenség, annak bármely fordulata nem önkény vagy véletlenség kifolyásának fog neki föltűnni, hanem olyas valaminek, a mi egy müremekileg alkotott akkordhoz áll közel, melyben az ember tagolt hangjait lelki ösztöne által kifejezésre hozza, vagy olyannak, a mi szabályszerű kristályformátióhoz hasonlít, melyben a népiélek értékes porszemei szabályos alakká idomultak. Hasonlóan a ze-