Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1895
35 rázatai tették tanulságossá. Herz az egyiptomi kormány részéről az arab emlékek restaurálásának felügyeletével és keresztülvitelével van megbízva. A régi mohamedán templom-emlékek mellett méltán tarthat számot a figyelemre a koptkeresztényeknek O-Kairóban fekvő tisztes kom imahelye, az »Abu-Serge« templom. Ez a régi egyipt.-bizanczi basilikák alaptypusának tekinthető. A kairói művelődési intézetek megtekintésének a sorát a legrégibbel és bátran mondhatjuk, a még most is legfontosabbal, az e 1-A z h ár-e g y e t e m-mecsettel kezdtük meg. Az egész mozlim világ tudományos életének ezen góczpontját Muiz szultán hadvezére, Dsohár alapította, K. u 973-ban. A »borbélyok kapuján« belépve s azon áthaladva, a mecset magas fallal köritett udvarában találjuk magunkat, a hol a rituális mosdásra szánt medenczék láthatók. Innen a szentély belsejébe, a tulajdonképeni tanterembe lépünk. Ennek 3000 négyzetméter felületű padozata gyékénynyel van borítva. A tetőzetet 140 márványoszlop tartja. A tanárok az oszlopok tövében guggolnak — tehát igazi oszlopos férfiak — s a tanítványaik nagy karélyban ülik őket körül s figyelmes áhítattal hallgatják beszédüket. A tanárok összefüggő előadásokat nem tartanak, hanem pusztán szövegmagyarázatra szorítkoznak. Csodálatos, hogy az annyira türelmetlenséggel vádolt mozlimek valójában mégis mennyire összetörök. A múzsák ezen óriási csarnokában az orthodox szunnitavallás négy különböző felekezete békésen megfér egymás mellett. — Egy és ugyanazon oszlop tövében gyakran két különböző felekezethez tartozó tanár magyarázza a kánon-jog ugyanazon fejezetét, ellenkező nézet szerint. Az előadás körülbelül két óráig tart. A tanítás befejezése után ifjú- és férfikoní tanítvány tanárjához járul és kézcsókkal búcsúzik el tőle. A szünet alatt a tanítványok a mecset csarnokában és udvarán sétálnak. A déli ima után ismét tovább folyik a tanítás. Mi délután látogattuk meg az intézetet, a mikor gyengébben látogatott volt s így a tanárok s tanítványok óriási számát nem láthattuk. Még nem régen körülbelül 300 tanára s majdnem tizezeret meghaladó hallgatója volt a Kelet ezen alma-materjének. Az angol okkupáczió s a nemrégiben felállított modern felső-tanintézetek meghonosítása óta azonban a tanárok s tanulók száma tetemesen megfogyott.