Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
28 a franczia tudományosság megalapítója, s utána következett azon tudósok hosszú sora, kik azzal szakmányo- san foglalkoztak; de általánosan oly kiterjedésben, mint Angoihonban, nem foglalkoztak azzal. Tapasztalhatni ugyan nálok is, hogy a kik nemesebb Ízlés és szabadabb gondolkozás által magokat kitüntették, azok a hellen irodalom szorgalmas tanalmányozása által képezték magokat; de különösen a későbbi időkben még is csak inkább önállólag, sajátságos nemzeti typust fejlesztve, képződött náluk az irodalom, valamint állam fér- fxaik. De azért nem is találjuk nálok azon mélységet, azon egyöntetű szépséget és tömöttséget, azon természetes Ízlést, rendet és logikát, mit az Angolok a hellen írókból magoknak elsajátítottak. Ezt látjuk, ha például azon jeles szónokukra, Mirabeau-ra tekintünk, ki minden nagysága mellett is a legnagyobb mondat mellé a leg jelentéktelenebb gondolatokat tudta állítani. De leginkább mutatja nálok a hellen irodalom utánzásának hiányát azon hatás, melyet a francziák irodalma a németekére tett. Mely dicső, minden népektől bámult virágzásra emelkedett irodalmuk, míg Winckelmann, Lessing, Herder, Klopstock, Wolf, Schiller, Goethe, működött. S ha ezek munkáit olvassuk lehetlen észre nem venni azon bájoló eszmeképet, mely szerint mindnyájan magokat képezték. De utánok következett irodalmuknak oly korszaka, melyről nem lehet ugyan mondani, hogy hanyatlásnak indult; de az előbbeni typustól, noha nem előnyére, nagyon eltért. Nem lehet mondani, hogy azóta nem ismerik tudósaink a hellen nyelvet; nem, hogy azóta nincsenek remek íróik, — mert ki nem tudná, hogy mennyire kell Jean Pault, Heinet, Börnet, magasztalni, kik ezen utóbbi időszak szellemét talán legjobban jellemzik —; hanem irányuk már nem az előbbenieké ; az ö korszakokra már nagy befolyást gyakorolt a finnyás ízlésű franczia irodalom, mely a természetes, ép erőt majd nem végképen elnyomta. Azért ezen irók minden kiképzett és bámult ész és költői tehetségeik mellett is messzié elmaradtak Schiller vagy Goethének azon egyszerű szépségétől, hogy munkáik, egy német írónak véleménye szerint, drágakövek befoglalás nélkül, melyek a kellő mértéket nélkülözve a szeszély és szabálytalanság kifejezései. Ez a hellen typust nélkülöző franczia irodalomnak befolyása a némethonira. S mit mondunk hazánkról? kérdezzük nevezetesebb tudósainkat, költőinket, kik anyanyelvűnk kifejlesztésében oly szerencsésen működtek, hogy mi azon eszmekép, melyet fáradozásaikban követtek? Kérdezzük Zrínyit, Telekit, Péczelit, Révayt, Csokonait, Kazinczyt, Kis Jánost, Kölcseyt, Pulszkyt, Vörösmartyt, Székácsot, Szalayt, Tompát, Aranyt, Toldyt s a t. s ha magok nem vallanák, Írásaik mutatják, hogy épen az, a mit legjobban bámulunk bennök, a hellen irodalom isméretének gyümölcse. Ha pedig egyet vagy kettőt nevezni tudunk, akik e nélkül is kitűnőségre emelkedtek, azok a legnagyobb fájdalommal magok is bevallották, mennyire sajnálják, hogy ifjú korukban ezen nyelvnek tanulását elhanyagolták, vagy arra alkalmat és buzditást nem nyertek. Ugyan ezt mondhatjuk múltúnknak szónokjairól is, kik ha oly jelesek voltak, hogy Európa legkitűnőbb férfiai között sem kellett volna pirulniok; mit nem várhattunk volna tőlük, ha nem csak Cicerót, hanem Demosthenest is tanulmányozták volna ? így tehát bármely oldalról vizsgáljuk meg a hellen irodalomnak a nemzetek és ezek irodalmukrai hatását, melyet a történelem vezérfonalán megismerni lehet, mindenütt csak azt látjuk, hogy a hellen nyelv tanítását a gymnasiumi tanulmányok sorából kitörülni annyit tenne, mint — egy hazánkfia kifejezése szerint — a napot az égről levenni. A történelemnek mind ezen tanúsága mellett is még is úgy látszik, mintha még nem éreznök magunkat a hellen nyelv tanulásának nélkülözhetlensége felöl egészen meggyőződve; van bizonyos érzés bennünk, a mely nem akar ezen szükség előtt meghajolni. Úgy látszik, mintha mind az, a mit felhoztunk, jó és czélszerü vagy szükséges lehet a külföldi nyelvek és azon nemzetek jellemének kifejlődésére nézve; de nem a magyar hazára. Mert magyar nyelvünk sajátságos, eredeti nyelv, mely az utánzást, a külföldi elemek beolvasztását nem igen tűri, s külömben is ennek belső szerkezete a legnagyobb tökéletesedési képességre mutat. Úgy látszik, ha valamely nyelv, a mienk az, mely eredeti önállóságra van rendelve; szerezzünk tehát eredeti typust nyelvünknek, a mi a Helléneknek lehetséges volt, az nekünk különösen lehetséges. Mert mi által jutott a hellen nemzet azon míveltségre, nyelvének azon szépségéhez, irodalmának azon jelességéhez ? Nem utánzott az senkit; önállólag vergődött arra, épen mivel nem utánzott és nem majmolt. Az utánzás mindig csak árnyéka az eredetiségnek. Lépjünk ki tehát a nevelés eddigi kerék vágásából; lépjünk ki épen most, mikor nyelvünk legjobb kifejlödési csírájában van; lépjünk ki s mutassuk meg Európának a jobb utat!
