Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
26 életben közvetlen hasznát venni lehet — ez czélja nem lehet a Gymnasiumnak, mert ezen kívánatnak még az Egyetem sem felelhet meg;— hanem czélja a Gymnasiumnak, a mint maga a név mutatja: gyakorolni az észt, az elmét, a szívet az önálló gondolkozásban, a nemesebb érzésekben a tudományoknak, mint egy édes anyának, vezérlése alatt, hogy a gondolkozásban és érzésben olly ügyességet és gyakorlottságot nyerjenek, minél fogva későbben képes lehet az ifjú a választandó életpályán, minden egyéb vezérlet nélkül, mint a melyet önnön magában talál, megindulni és az élet külömbféle örvényein és szirtein, a mennyiben az emberi hatalomban áll, szerencsésen keresztül vergődni. Legvilágosabban fogjuk a gymnasium czélját megismerni, ha azt a Reáltanodákkal ellentétbe tesszük és azt mondjuk: a Reáltanodákban a tanuló ifjúság ismereteket szerez — a Gymnasiumokban isméreteket önállólag szerezni tanul. Amott csak annyit tanul, a mennyit ott hall, és későbben is csak annyit fog abból megtarthatni, a mennyit szerencsés emlénye híven megőriz, — itt talán kevesebb isméretekkel meggazdagítva lép ki az intézetből, de azon tehetséggel bírand, hogy azokat az élet külömbféle viszontagságainak szüksége szerint magától bővíthesse és szaporíthassa. Ott egy kis kincstárt nyer az ifjú, melynek javaiból előbb utóbb kifogy, minthogy épen a reálismeretek azok, a melyek részint elavulnak, részint emlényünkböl kitörlödnek, és az ifjú emberkorában oly szegénnyé lehet, mint volt, — itt egy arany bányát nyer az ifjú, melyet előbb ugyan ki kell aknáznia, de aztán azon képességre tesz szert, hogy abból magát olyan s annyi kincsekkel későbben is elláthassa, a mennyire egész életén keresztül szüksége van. Ha ez a Gymnasium valóságos czélja, a mint más nem is lehet, akkor magától értetik, hogy ezen ez élt nem a reáltudományok által lehet elérni, hanem azok által, melyeknél fogva formális képzettségre lehet szert tenni. Ezek között pedig legelső helyen állanak a classicusok, és ezek között ismét első helyen a hellen nyelv és irodalom. Miből önkint értetődik, hogy a Gymnasiumban sokkal több időt kell a formális képzettségre s különösen a nyelvészetre fordítani, mint a reáltudományokra, ha csak a tulajdonképeni Gymnasiumok helyett inkább Reáltanodákat nem akarunk szervezni. Mert, ha általában véve, oly szükséges a nyelvészetben! formális képzettség, hogy e nélkül, mint a tapasztalás mutatja, a reáltudományok tanításában sem lehet igen boldogulni; akkor a hellen nyelv, melynek szerkezete oly tökéletes, oly logicai, melynek Írói oly dicső míveket Írtak, hogy azokat azon tárgyakban, melyekről Írtak, mind eddig még egy nemzet sem múlta felül, sőt meg sem közelítette, — akkor ezen nyelv és irodalmának ismerete annyi képző erővel bír, hogy annak végetlen hatását semmi sem éri fel. Es innen magyarázható azon örvendetes tapasztalás, hogy a hányán csak a Gym- nasiumból valamely magasabb real- vagy összmüvészeti tanodába kerülnek, ha ott a középszerűségen csak valamennyire is felül emelkedtek, itt a kitűnők közé soroztainak és nagyobb részben később mint jeles honpolgárok működnek. De a gymnasiumi formális képzettség nélkül a természettől ugyan jeles tehetségekkel kell annak meg áldva lennie, ki a realtudományokban csak valamennyire is kitűnőségre akar emelkedni. Hanem levilágosabban mutatja a hellen nyelv képző erejének nélktilözhetlenségét maga a történelem és azon hatás, melyet a hellen irodalom ismérete mind ott előidézett, a hol azt elfogadták. Nem ok nélkül volt a hellen nép egykor a legmíveltebb, minden parányisága mellett a leghatalmasabb; azon szellem, mely azon népet oly nagy dicsőségre emelte, nem halt ki, hanem él és hat éltetöleg és ifjítólag azon mívek által, melyekbe lángeszű férfiak halhatatlan lelkűket mintegy át lehelték, hogy mind azoknak a magok halhatatlan szelleméből életerőt kölcsönözzenek, a kik az ő gondolkozásuk és életük gyümölcsét magokévá teszik. Ezt tették a Romaiak, és csak azóta bírtak ezek míveltséggel, mióta amazoktól nem csak törvényeket kértek, hanem nyelvök szerint a magokét is kéképezték, azoknak tudományosságát magoknak elsajátították. Tanulmányozták a hellen nyelvet nem csak szónokaik, kik a hellen ékesszólás nyomán akarták magokat képezni, mint Cicero, Atticus, Cato, Julius Caesar; hanem több római császárok is tökéletesen beszélték azt és nagy előszeretettel viseltettek iránta, mint: Augustus, Nero, Hadrian, Alexander Severus. Azonban noha annyira szerették és szükségesnek tartották, hogy még nők is találkoztak, kik azon beszéltek; de azért még is a valóságos miveltség jelének nem annyira a hellen nyelv tanulmányozását, mint inkább irodalmának isméretét tekintették. Mert az elsőt sokszor a rabszolgáknál és más közönséges embereknél is lehetett feltalálni, de az utóbbit csak azoknál, a kik Hellasban is megfordultak a bölcsészekkel társalogván és az irodalom szellemével megismerkedvén. Hogy pedig helyesen okoskodtak, mutatta a következés; mert mikor ezen népek a hatal
