Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
25 kevés fáradság mellett mint hőmmé accompli lépjen ki. így aztán igen könnyen hajiunk arra, hogy a tanintézetekből némely tudományokat vagy egészen száműzzünk, vagy azokat oly szűk körre szorítsuk, hogy csak nevök maradjon fen. Ehhez járul még azon törekvés, önálló, sajátságos nemzeti typust adni a tanintézetnek, a mely törekvés nem csak hogy üdvös, hanem szükséges is; mert azon tanintézet, melynek szervezete nem azon népnek vallási, nemzeti, erkölcsi, miveltségi s éghajlati szükségére van alapítva, a melynek kebléből a tanulók teremnek, csak tengődik s lehetetlen, hogy előbb utóbb az ifjúság szellemi kifejlődésére, erkölcsi jellemére veszedelmesen ne hasson; de ha ezen törekvés valamely magasabb erkölcsi elvtől nem vezéreltetik, akkor az szinte oly veszedelmes, mint az előbbinek tengödése. Ezen törekvés tehát igen könnyen arra bírhatja az embert, hogy azon tanulmányokat végképen kitörülje, melyeknek közvetlen hasznát venni nem lehet. Hanem mind ezen jelenségek csak arra mutatnak, hogy a classicus miveltségtöli idegenkedésnek általános kútforrása azon anyagiság, melynek korszakunk majd nem egészen martalékul esik. Mert mindhogy korunkban minden azon egy pontra szoríttatik összve, hogy anyagi létünket fentartsuk, azért csak erre gondoljuk boldogságunkat építhetni, s azért a tudományt is csak annyiban kezdjük becsülni, a mennyiben az kenyeret, kincset, rangot szerez. Minthogy pedig a classicus miveltség, különösen a hellen irodalom ismérete, ezek közül egyikre sem segít, azért nem csudálkozhatunk, ha az emberek nagy része s utóbb némely tudósok is, a hellen miveltség szüksége felett pálczát törnek. De hogy ezen fontos kérdés megoldásánál ily szempontból kiindulnunk nem szabad, mutatja azon körülmény, hogy így a tudományosságot a humanitás szempontjából már ajánlani sem lehetne, s belső értéke nem volna nagyobb bármely közönséges kézi mesterségénél. Hogy pedig a kérdés megfejtésénél a humanitás szempontját eltévezteni nem lehet, mutatja épen azoknak eljárása, kik a classicus nyelvészetet szükségtelennek tartják; mert midőn ezek csak azon elv követését sürgetik: azt tanulni, a minek az életben közvetlen hasznát lehet venni — gyermekeikkel még is nem azon nyelveket ta- nultatják, melyek a hazában mind használatban vannak, — pedig következetesen ezt kellene tenniök, — hanem a külföld azon nyelveit, melyek mint legmíveltebbek divatban vannak. S miért ezeket? Azt mondják, hogy épen ezeknek lehet az életben közvetlen hasznát venni. Igen, lehet, de nem veszik; mert mely kevesen viszik annyira, hogy azoknak csak ugyan valóságos hasznát vehetnék. A kik pedig még is annyira viszik, azok között ismét még kevesebben vannak, a kik azon mívelt nyelveknek valóban más hasznát vennék, mint hogy a társas körökben a míveltségnek valamely színével diszelghessenek. Mert más haszon hazánkon belül nem is képzelhető; miután nem látni által, hogy miért kellene a mívelt körökben a miveltség bebizonyítására nem anyanyelvűnkön, hanem külföldin társalogni. Hogy néha külföldiekkel találkozunk, a kikkel azok nyelvén értekezhetünk, az oly csekély haszon, hogy annál többet hazánknak bármely míveletlen nyelvének tanulása is nyújt. S igy tehát a classicus miveltség ellenei magok czáfolják meg magokat, tettleg bizonyítván, hogy nem azon elvet követik, mely szerint csak azt kell tanulni, minek közvetlen hasznát venni lehet, hanem azt, mi az embert az úgynevezett míveltek sorába helyezi. Ha pedig ez minden tanulmánynak legnemesebb czélja, akkor a hellen nyelvnek e tekíntetbeni előnyét az értelem, a szív, a jó Ízlés kimívelésére, a humanitás előmozdítására, még az sem fogja kétségbe vonhatni, a ki a hellen irodalmat csak hallomás után isméri. Ezen magasabb szempont tehát az, melyből kiindulnunk kell e fontos kérdés tárgyalásánál annyiban, a menynyiben ez hazánk tanodáinak jelen átalakulására vonatkozik. Mert midőn oly tanintézet szervezéséről van szó, melyben annyi a teendő, hogy attól kell tartanunk, miszerint a sokféle tanulmányok felvétele által a tanuló ifjúság túlterheltetik, legkevesebbé sem lehet arról a szó, hasznos e a hellen nyelvnek ismérete, — mert a puszta haszon, a mint az előre bocsátott elvekből láttuk, még nem jogosít fel bennünket arra, hogy azt a gymnasiumi tanulmányok közzé sorozzuk, hanem inkább arról: szükséges e annyira a hellen nyelv ismérete, hogy azt tetemes szellemi veszteség nélkül a gymnasiumi tanulmányok sorából kitörülni nem lehet? szükséges e annyira, hogy annak veszteségét a többi tanulmányok által kipótolni nem lehet? Ezen kérdés megfejtésére mindenek előtt szükséges tudnunk, hogy mi a Gymnasium és mi annak czélja? — A Gymnasium nem Reáltanoda, az az: a Gymnasium czélja, nem az ismeretek halmazát a tanítvá- ványok elméjébe, mint valami raktárba lerakni, hogy azokat az illető birtokos annak idejében a körülmények szüksége szerint előszedhesse, sem azon tudományokkal az ifjakat kimerítöleg megismertetni, melyeknek az 4
