Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857

B.

Főtanodai program m.

I.

A hellen nyelv tanításának szüksége a gymnasinmokban.

Azon nézet, hogy a classicus, kivált a hellen-classicus miveltség nem épen nélkülözhetlen, sőt sok tekintetben felesleges, vagy talán káros hatású is az embernek tudományos és általában szellemi kifejlődésére, — nem új, hanem régi nézet, mely már több nemzeteknél a legkomolyobban meg lett vitatva. Felmerült ezen nézet az Angoloknál, a Francziaknál, a Németeknél, Olaszoknál, és ismét visszatértek a régi gyakorlathoz; felmerült az a mi hazánkban is, különösen a mi időnkben, csak azon külömbséggel, hogy míg más országokban ezen nézet a tudósok között is a vita tárgyává tétetett, nálunk csak olyanok közt talált pártfogókra, kik a hellen classicusokat csak hallomásból vagy legfeljebb fordításokból ismerik. Nyilványosan legalább, úgy látszik, nem merték azt a mi tudósaink szőnyegre hozni s ha azon élénk mozgalmakra tekintünk, melyek hazánkban a hellen irodalom terén történnek, fel nem lehet tenni, hogy ezen más országokban eldöntött tárgyat ismét felelevenítsék ; mi mindig bizonyos pietásra mutat a régi elassicitas iránt.

így tehát tulajdonképen kérdés tárgya sem lehet, hogy hova fog még ezen nézet fejlődni, s a legüd- vösebb eredményeket annál kevesebbé lehet kétségbe vonni, minthogy a tudomány, úgy mint a vallás, mindig optimista, ha csak önnön magáról s alapelveiröl le mondani nem akar. Fontosabb azon kérdés: mi éleszti fel újra meg újra ezen tévnézetet egymásután a nemzeteknél? Oly nehéz e ezen kérdés megfejtése, hogy a teljes meggyőződés megszerzésére nem elég a múltnak, a történelemnek példája és tapasztalása? Egy részt azt fogjuk látni, hogy ez csak az embernek azon sajátságából származik, melynél fogva a legszentebb igazságokat is újra meg újra kétségbe vonja, ámbár a történelem azok megczáfolhatatlan erejét ezerszer bebizonyította, — és az embernek ezen természetét nem lehet egészen kárhoztatni, mert épen ez tanúsítja az emberi lélek legnemesebb önállóságát, melynél fogva a gondolkozás és kutatás térén még a történelemnek, ezen csalhatatlan tanítónak tekintélye előtt sem akar meghajolni, hanem saját vizsgálódására akarja meggyőződését alapítani; — más részt hason körülmények hason nézetet szoknak előidézni. Azon nézet, hogy a hellen irodalom ismérete az embernek tudományos s egész szellemi mivelödésére nem épen nélkülözhetlen, közönségesen az átalákulási időszakokban szokott felmerülni. Ezt mutatta különösen a franczia forradolom, mutatta a 48 előtti, és 48 utánni idő, kevés kivétellel, majd az egész miveit Európában, főleg azomban Némethonban.

Mely időszakokban az embert oly könnyen azon viszketegség ragadja meg szükség nélkül is változásokat tenni, s azt lerontani, a minek közvetlen szükségéről meggyőződve nincsen. Az egyház és tanodák átalakulási időszakában az említett nézetnek felmerülése még természetesebb; egyrészt mivel a hellen classicusok hasznát az emberek legkisseb része ismeri, ámbár mindenik Ítéletet hoz arról, hogy kell e azt ta- tanitani vagy sem; más részt mivel a tanintézetek szei vezésénél közönségesen azon gyarlóság által vezérel, tétünk, mely szerint azt kívánjuk, hogy a tanuló ifjúság minél többfélét tanuljon, úgy hogy már nagy hibának tekintenök, ha például az ifjú csak egy levélboriték készítését is meg nem tanulná, de hogy a tanulmányok száma még is minél szükebb körre szorittassék. Egy szóval, azt kívánjuk, hogy az ifjú a tanodából