Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857

17

De a szabad nevelés soha nem fogja a fenyíték elvéül a rémrendszert elismerni, nem fogja a gyenge szívből az önbecsülést kiirtani, nem fogja a serdülőt féreggé jealacsonyitani; hanem a helyes szigort a szeretetből fogja meríteni s a növendék körül nyájasan de egyszersmind szent komolysággal eljárni, mert benne is ezen kiskorú de hajlékony teremtésben azon emberi szellem lakozik, mi bennünk, noha fejletlenül. És ime t. h. ezek azon elvek s utak, melyeken a felsőbb nevelés mintegy háromszáz év óta áthaladt, mig a szabad nevelés fogalmának világához eljuthatott, ezen nevelési elvek szolgáltak zsinórmértékül főtanodáinknak. És midőn ezeket az emlékezetes napon mondom, szeretett tiszttársak! örömtől dagadó kebellel fordulok felétek azon boldogító érzés öntudatában hogy számunkra a tanítás pálya olly korban nyilt meg, midőn a szabad nevelési eszmék fájának gyümölcseivel mi is táplálkozhatunk hogy szabad embereket nevelhessünk. Vétkeznénk az emberi szellem ellen, ha a haladás szózata keblünkben viszhangra nem találna. És ezen örömünk szeretett tiszttársak! annál nagyobb és tisztább lehet, mivel a szabad nevelésnek és oktatásnak elveit ő Felsége is legmagasabb figyelmére méltatván, az oktatást úgy az egyetemeken, mint a középtanodákban szabadabbá tenni és sok eddigi korlátáit eltávolítani atyailag kegyeskedett. A magas oktatási kormánynak mély bölcsességgel kidolgozott gymnasiumi tantervében a szabadabb tanításnak mily üdvös azon elve, hogy a szakrendszer behozatalával a tanár ereje a sokféle tudomány által el nem daraboltatván a kevesebb tárgy lényegébe mélyebben behathat s igy képzeteinek gépleges összefüggését műszeres egységgé teheti. Csak ki gondolatainak és tanítási módszerének egyöntetűséget tud adni, csak az képes szabadon és sikeresen tanítani.

II.

De midőn t. h. ez örömnapon a múltak emlékeit felkeressük, midőn elődeink azon működéseit, melyeken tanodáink élete jelenleg nyugszik, képzeletünkben felelevenítjük a protestáns tanintézetek történeténél fogva a tisztán nevelési jellemű érdemeknél meg nem állapodhatunk. Sőt inkább tanintézeteink azon elődeiről is, kik iskoláink állását anyagi tekintetben biztosították s ez által virágzásukat közvetve előmozdították, tisztelettel megemlékezni hálás érzelmünk kötelez. Mert ha nagy érdem a nevelés mezején, hol ritkán virít az elismerés virága, fáradozni s a hazának, az egyháznak s az életnek jeles polgárokat nevelni; úgy nem kisebb érdem ezen szent célt a segedelem utján előmozdítani, a nevelés korlátáit azon eszközök előteremtése által, mellyeket az kíván előmozditani s így a miveltséget ápolni. De ezen ápolás épen az eszközök birtokától függ s a vagyonnak mértéke szerint határoztatik meg. Minél nagyobbak az eszközök, melyeket egy tanintézet a miveltség oltárára letehet, annál nagyobb azon előny, mely a növendékek mive- lődésére kifolyhat. Csak az erkölcsi kiképzés magosán fentlebeg ezen függés fölött. És a protestáns tanintézetek egyházunk megalakulásának első pillanata óta c8aknem egészen a legújabb időkig honnan merítették a miveltség ápolásához szükséges eszközöket ? Tán azt várták, hogy az államnak kincstára fog számunkra megnyittatni, vagy hogy a külföld lelkesebbjeinek adakozó szelleme fogja nyújtani a szükséges segedelmet ? Távolról sem. Az első fonás megnyílását protestáns egyházunk múltjának viszonyai egészen lehetetlenné tették, a másikra csak gondolni is őseink érzülete, büszkesége meg nem engedte. A protestáns tanintézetek egyedül és tisztán csak az egyes protestáns egyházak és magánosok buzgóságának, áldozatkészségének és erejének köszönik alapításukat, fentartásukat és gyámolításukat. Ők emeltek a tudományoknak épületeket, megszerezték a szükséges tanszereket, a tanárok fizetésének terhe rájok nehezedett és hogy a szegény sorsban született ifjú se legyen a tudományok templomából kizárva, oly alapítványokat tettek, mellyeknek gyümölcsei felszámithatatlanok. És ezen meleg részvét, áldozatkészség és buzgalom dicsősége tanintézeteinek kegyes pártolásában a legújabb időkig kizárólagosán a protestáns magyarhoni nemességet és a polgárságot illeti. Sokkal szebb jótéteményeket adni, mint elfogadni, azt mondá már Epikur. És a protestánsoktól is ide gondolva azok szegénységét nem e szebb volt, hogy saját erejök s adakozásuk által megalapitották s fentartották tanintézeteiket, mint hogy vagy a koldus alamizsnanyerés sovány reményében azok sorsát a kétes jövőre bizzák;

%