Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
18 vagy — az esetet lehetőnek gondolva—az álladalomtól nyujtandott segedelem folytán annak magokat lekötelezvén, intézeteiket egészen sajátjuknak ne mondhassák. Tiszt, halig. ! csak azt mondhatjuk igazán sajátunknak, tulajdonunknak, mit mi magunk, senkire nem szorulva, senkitől semmit el nem fogadva, önerőnk, szorgalmunk és buzgóságunk által szereztünk és emeltünk. Az igy szerzett kincs magában hordja az elidegeníthetetlenség biztositékát s azt csak az erőszak képes elrabolni. És annak gondolata, hogy a magyarhoni protestáns saját szorgalmának és buzgóságának erkölcsi erejéből emelte a tudományos intézetek templomait, öt a büszke önérzetre méltán feljogosítja. S a mily szép ezen háromszázados tény az egész magyarhoni protestan- tismusra nézve, ép oly szép az adakozás egyesekre nézve is, mert a léleknek nem csekély felemelkedése kívántatik, midőn a gond, munka, és arczunk verejtéke után szerzett vagyonúnkból a közczélra önzéstelenül áldozunk. S minél szebb a czél, melyre áldozunk, annál becsesebb a mi erényünk. De a protestánsok azon tette, hogy mindig önerejük által tartották fel tanintézeteiket, azon lelki megnyugtatásul is szolgálhat nekik, hogy tanintézeteikben ez által óvták meg azon szellemet, melly vallásuknak legjobban felelt meg. Pedig azon szellemet, mellyben az igazság szikráját látjuk csillámlani, megőrizni tudni, ez oly előny, melyért nem százakat, nem ezreket, hanem szivünk vérét bizvást oda áldozhatjuk. Szép t. h. visszavarázsolni oly ősök emlékét, kik áldozatképen állották körül a tudományok oltárát, kik a miveltség ápolásától kezeiket soha vissza nem húzták; de bizonyosan szebb oda törekedni, hogy elődeinket buzgalomban és tettekben meghaladva, a nevelés oltárára olly áldozatokat vigyünk, melyekért a késő utódok hamvainkat is megáldják, — Főtanodánk a szervezés uj korszakába lépett. A fötiszteletü egyházkerület szép áldozatot tett, hogy azt, mint gyümöl- mölcsös kertet az egyháznak megtartsa. Felhívta annak gyámolitására a népet is, igénybe vevőn annak fil- éreit. És ezen tény a mint egyrészről üdvös, úgy másrészről haladási csirát is rejt magában, mert igy a nép is fötanodáink iránt több érdekkel fog viseltetni. De tagadni nem lehet, hogy tanodánkban még igen sok van, mi ápolást igényel. A nemes soproni egyház csaknem háromszáz éven át egy maga fedezte az iskolának minden szükségleteit, egy maga viselte a fentartásnak nehéz gondjait. E szép tett által, melyet nem lehet elegendőképen méltánylani, maga szebb dicséretet írt magának, mint azt a legragyogóbb beszéd képes volna kifejezni. De én úgy vagyok meggyőződve, hogy a nemes soproni egyház, melynek úgy hasznára mint díszére válik, hogy a fötanodát kebelében bírja, jövendőben is úgy fogja gyámolitani főtanodánkat hogy buzgalom tekintetében elődeinek nyomdokiba lépjen, s ily nézetektől és a miveltség iránti szeretettől vezéreltetve a szerződésnek holt betűiben kifejezett kötelezettségek által az áldozattételre magának határt sza- batni nem fog. 111. Azonban t. h. a protestáns tanintézeteknél nem volt elegendő azokat anyagi tekintetben biztosítani sem nem voltak elegendők a tanitók azon fáradalmai, melyek nyomán egyházunkban a hit szilárdúlt, az erkölcsi jólét gyarapodott, s a lelki és értelmi erő nem csak egyházunkra, de a hazára is kifolyt. Sőt inkább intézeteink történetének lefolyása mutatja, hogy épen lételüket, fenmáradásukat súlyos és hosszas harcz, tűrés és szenvedés által kellett megoltalmazná azon veszélyk ellen, melyek azokat oly sokszor enyészettel fenyegették. Megzavarnám e szép örömnap tiszta érzeteit, vétkezném az emberiség ellen, melynek nemes vonása a fájdalmas múltakra fátyolt vetni, ha ezeket azon indokból hoznám fel, hogy a múlt idők sebeinek felemlitése által a gyülölség tüzét, melyet az engeszteltebb kor lassankint kioltott, felszítsam. De a kiállott küzdelmeket a szenvedett csapásokat mint olly történeti tényt, mellytöl egyházunk, tanodáink létele feltételeztetett, felemliteni a dolog érdeménei fogva elkerülhetetlenül szükséges. Azon veszélyek, melyek főtanodáinkat halállal fenyegették, azon harcok mellyeket lételökért, fenmaradásukért vívniok kellett nem pusztán főtanodáink, hanem az egész protestáns testület ellen voltak irányozva. De egyiknek halála a másiknak halálát fogta volna maga után vonni, s egynek élete a másiknak is biztosította életét. A magyarhoni protestantismusnak, t. h. mint új elvnek új egyháznak élet és halálharcot kellett küzdenie a régi egyházzal, hogy elismertetését és függetlenségét kivívja, hogy tettek által megmutassa, miszerint igazságaiban olly üdv és szentség rejlik, melyért fáradalmat, vagyont felaján
