Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
16 nyelv iránti érdekeltség felgerjesztésének, a nemzeti nyelv ápolásának, a nemzeti érzület szilárdításának legnagyobb dicsősége Kis János gyújtván meg a szövétneket, tanodánkat illeti. Szóval vallásosság, tudomány, erkölcs, hazafiság, nemzetiség s az összes mivel ödés tekintetében fötanodáink aránylag tettek annyit, mint bármely más vallásu tanintézetek, s jó polgárokat, lelkes hazafiakat, jeles embereket oly mértékben adtak a hazának mint bármely más felekezetek tanodái. S azon férfiainkról, kiknek az ily érdemek koszorújáról a fény egyházunkra és hazánkra átsugárzott hálásan megemlékezni t. h. annál inkább kötelességünk, mert ha kérdjük, hogy mi vala a mi tanáraink fáradozásainak jutalma? kénytelenek vagyunk megvallani, hogy oly dij, mely őket a nélkülözés és inség sorvasztó súlya alól ki nem vette, sem munkáikkal, sem érdemeikkel arányban nem állott. Nekik a világ jutalmat nem adott, ők csak egy jutalmat ismertek s ezt kebelökben azon édes öntudatban találták, hogy ők a szellem országát terjesztik. Lemondani tudó nemes keblű embernek ez legszebb jutalma. De hogy fötanodáink múltjának szellemét még világosabban megérthessük s tanáraink érdemeit jobban méltányolhassuk, célszerű lesz emlékezetünk elibe vezetni azon nevelési irányokat és elveket, melyeken a főtanodai oktatás háromszáz év lefolyása alatt áthaladva a fejlettségnek mostani fokára emelkedett. Való, hogy ezen elveket magyarhoni protestáns főtanodáink részint mint a protestantismus elvének folyományát részint mint az egyetemes miveltség közös nyereményét a külföldről vették át; de azokat oly önállón sajátították el, oly önállón idomitótták viszonyainkhoz miszerint azt lehet mondani, hogy idegen kézből csak a magot vették át, ellenben abból viszonyainknak megfelelő növényt kifejteni egészen az ő érde- mök. Magyarhoni protestáns főtanodáinkban a hitjavitás kezdetén a nevelés mind tartalomra mind formára nézve egészen vallási volt. Egy uj egyház keletkezésének korszakában, midőn az öntudat minden kielégítését, megnyugvását és érdekét az uj elvben, mellyet legfőbbnek tekintett, találta s annak szentségétől áthatva minden más érdeket elfelejtett, ez máskép nem lehetett. A vallási irányú nevelési rendszer a protestáns hit lényegéből indult ki, t. i. az embernek a hit általi igazolásának elvéből, tehát figyelmét belsejére irányozta. De az elv kivitelében és alkalmazásában azon egyoldalúságba esett, hogy az embert a világtól egészen elidegenitette és semmiségének érzetével töltötte el. Az irány egyoldalúsága ellen lépett fel ahumanisticai rendszer, mely a latin és görög nyelvek tanulását célképen állította fel s ezektől várta a tiszta emberi érzületnek kifejlését. A humanisticai nevelési rendszer, uj lendületet adott ugyan az emberi szellemnek, mert a holt nyelvek formáinak tanulmányozása öt a halhatatlan tartalom felfogásához vezette. De midőn az embert egészen akihalt népek múltjába tette át s a közvetlen jelenből kiragadta, ez által elölte benne a jelen élet iránti eleven érdeket s az ifjú saját honát, nyelvét, nemzetiségét nem ismerve lépett ki a világba. A philanthropiai rendszer a reáltanok elsajátítatása által az embert a világ érdekeihez, folyásához közelebbi viszonyba hozta ugyan, de midőn az emberben tisztán csak az emberit akarta nevelni a nemzetiségi vallástételi s egyéb oly lényeges életelemekre, melyeknek elhanyagolása büntetlenül embernek nem adatott, semmi tekintettel se volt. Hazánkban a philanthropiai rendszernek ezen egyoldalúsága nemzetünknek sajátságaihoz ragaszkodó jelleménél fogva termékeny mezőre soha nem talált, de a két nevelési irány egyesittetett úgy azonban, hogy a humani- smus mindig megtartotta a túlsúlyt s a latinos iskolák nem régen enyésztek el végképen hazánk földjéről. Miután a két rendszer is egyoldalú volt, az emberi szellem a nevelési elvek ezen fokain sem állapodhatott meg, hanem mint a növény, mely fejlésében folytonosan működik mig a virágkelyhet magából ki nem tárja, addig haladott, mig lassankint a szabad nevelés eszméjének fokozatára emelkedett. A szabad nevelés elismeri a családi, nemzetiségi, hitbeli különbségeket, de ezeket mind a tiszta humanitás tisztitó tüze által megdicsöiti. A szabad nevelési oktatás kívánja ugyan az élet hivatásának megfelelő szakpályákat de ezeket az egyetemes emberi miveltség alapjára fekteti. Az oktatásnak helyes módszerét pedig nem a sok tudásnak terjedelmességében, hanem a tárgy fogalmának tiszta és egyszerű kifejtésében s lényeges mozzanatainak előadásában keresi. — A szabad nevelés eszméje minden tudományban, még a reáltanokban is csak a tárgy igazsága és szépsége nem pedig a puszta haszon szempontjából indúl ki. Kitárja ugyan a tárgy hasznos oldalát de soha nem úgy mint azon egyedüli czélt, mellyben a tudománynak minden becse határozódnék. Az ifjúnál fontos dolog a fenyíték vagyis a nevelésnek azon hatása az akaratra, hogy a jót megszokja. A roszat minden esetre meg kell büntetni, az akaratosságot meg kell törni, az elbizakodást gőgöt meg kell alázni.
