Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
Magyar beszéd Ámbár oly szép emlékünnepély;, minőt ma megülni dicső osztályrészül az ég nekünk juttatott, elég bő anyagot nyújthat mind a szóláshoz, mind a lelkesedéshez; mindazáltal t. h! épen az ünnepély nagyszerűsége és fontossága, a ti fényes összejöveteletek, járatlanságom a nyilvános szólásban keblemet az aggodalom azon nemével töltik el, mellyet a parányi erőnek, midőn egy nagy feladat megoldása tűzetik ki munkájául, okvetlenül éreznie kell. Háromszáz év már magában véve is nagy gondolat; mert mennyi kifejlésnek, haladásnak és változásnak lehetőségét hordja méhében! Isten előtt, ki a történetek változatain, az idők (folyásán és az évek múlandóságán lényegének örök változhatatlanságában túl van, háromszáz év semmi. De a világtörténetre nézve háromszáz év nagy időszak s mennyivel inkább azon háromszáz év, melyekkel jelenleg a mi emlékezetünk foglalkozik. Mert hol van a történetben időszak, mely eseményekben gazdagabb, mozgalmakban változatosabb , eszmékben teremtöbb lett volna, mint azon háromszáz esztendő, melyek folyamába tanodánk élete is beleesik ? És egy főtanoda életére nézve háromszáz év még több mint a világtörténetre nézve. Mert a világtörténet óriási folyama, ha lassan is, de bizton fut le medrében s midőn rázkódások által folyásának irányát megváltoztatja, ez csak annak jelensége, hogy egy uj világ elv merült fel s ez az uj korszellem. De azért a világtörténet a különböző korszellemeken csendesen áthalad, mint a balesetek csapásai ráltal meg nem rendíthető tiszta kebel az élet utjain. Ellenben egy főtanoda közvetlenül megérzi az események által okozott rázkódásokat, a történetek változatait s a szerint a mint ezek kedvezők vagy nem, — kedvezők vagy az erösbü- lés vagy az elgyengülés vagy, ha az életigazságnak ép magvát nem hordja magában, az enyészet sorsának néz elibe. Egy fötanoda életére nézve oly események is, melyek irányában a világtörténet közönyös, jelentőséggel birnak. És ime! a soproni iskola háromszáz viharos évek után is fenáll és ^virágzik, mi életerejének elvitázhatlan bizonysága. Élete tehát csaknem oly régi, mint a magyarhoni protestantismus élete; története pedig ugyanaz kicsinyben, mi a magyarhoni protestantismus története nagyban. A mi tanodánk is értelmi és erkölcsi erőt fejte magából a mint örvendett azon tiszta és fellegtelen napoknak, midőn a magyarhoni protestáns egyházban a lelkiismeret szabadsága követve annak minden áldásaitól, vagy a hívek nagy számának biztosítéka mellett, vagy a törvények pajzsa alatt virágzott; úgy megérezte mindazon hatalmas rázkódásokat, melyek a magyarhoni protestantismus életét fenyegették, de ezzel együtt és csak ennek anyai oltalma alatt emelkedett ki sziklaképen a vészhullámokból, hogy bizonyságot tegyen azon igazságról, miszerint az Isten áldása csak arra száll, a ki igazság, a jog, a jó ügy mellett a küzdelmek és szenvedések között is ingathatlanúi megmarad. És én kérdezlek titeket t. h. nem e méltó nem e szellemnek tiszteletét tanúsító érzület megünnepelni egy olly szellemi intézet múltjának emlékét, melyet százados viharok elsülyeszteni képesek nem voltak, mely intézet a protestantismusnak egyik hü dajkája, a miveltségnek terjesztője, a tudományosságnak ápolója, a jognak védelme zöje, a nemzetiségnek élesztője és gyarapítója volt? De közületek sokat még egy közelebbi érdek is buzdithat- ez ünnep örömteljes megölésére. Mert sokan ez intézetben nyertetek nevelést, itt jutottatok el a szellemi gyarapodás azon fokozatára, melynek alapján hirt, nevet, polgári állást, működési tért és az élet örömeit biztosítottatok magatok számára. T. h. alig van szebb, szivet emelőbb ünnepély, mint az évek hosszú sorát átélt főtanodának örömünnepe, mert ez nem a hiú fénynek, nem a ráfogott érdemnek, hanem a szellemnek, a nevelésben tett haladásnak, a nevelésből kifolyt áldásoknak emlékünnepe, s midőn mi ezt megüljük, a kegyelet és hála kötelességeit teljesítjük, az érdemekből kiemelkedő emlékek oltárára lerakjuk a tisztelt adóját. S ezen ünnepélyes órában miről szólhatnék hozzátok az ünnep érdemének megfelelőbben, mint azon egyszerű tárgyról: méltó megemlékezni tanintézetünk elődeiről.
