Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
15 Tiszteletben tartani az elökort, melynek vállain a jobb lét fokára felemelkedtünk, kegyeletesen visszaemlékezni őseinkre, kik a munkának fáradalmait és a szenvedéseket már azon vigasztaló gondolatnál fogva is békésebben tűrték, hogy a nyomukba lépendő nemzedék számára a boldogulás útját megkönnyítik, mindig nemes kebelnek bélyege. A múltból t. h. sok fényes érdem, sok tiszteletre méltó emlék sok nemes erény és üdvös munka világitának át a jelenbe; de ezek közül akár a cél szentségét, akár az eredmény üdvös hatását, akár az erőnek áldozatát tekintve az első sorokban azok állanak, mellyek a tanintézetekre s az ifjúság nevelésére vonatkoznak. Hogy tehát tanintézeteink elődeinek emlékét tiszteletben tartsuk, ezt tőlünk a tanintézetek természete és fogalma követeli, mert a tanintézet az embert neveli. A nevelés azon működés, midőn az ember öntudatosan és bizonyos módszer mellett hat az emberre, hogy szelleme kifejlődjék. T. h. az emberi életnek valamennyi működése tiszteletre méltó és egyenlő méltóságú, mert mindegyik az emberi nemzetre mint egészre nézve szükséges. De ha az életfoglalatosságot eredményének üdvös hatása és szépsége szerint tekintjük üdvösebbet és szebbet a nevelés munkájánál alig gondolhatunk. — A nevelés a megváltás dicső munkájának hasonképe; mert megszabaditja az értelmet a tudatlanság homályától, a kedélyt a kívánság nyerseségétől, az akaratot az önkény durvaságától. — Az emberi szellemben már az élet első per- czében benrejlik szabad működésének és minden tehetségeinek lehetősége. De ha ápoló kéz nem járul, hogy a szellemi erőknek lehetősége valóságra kifejtessék; úgy a tehetség elásott kincs s az embernek értelmi és erkölcsi szabadsága el van veszve. — Azonban a nevelés épen a szellemi tehetségek szunnyadó csiráit fejti ki s igy az embert valóságos emberré képezi. És ebben fekszik a nevelés magas jelentősége, és egyáltalá- nos becse. — A tanintézetek tehát, — mert csak a nyilvános nevelés valódi, — az emberiség veteményes kertjei s kik e kertekben az ifjú nemzedék kimivelése és nemes irányadása körül a buzgalom szent hevével fáradoztak, s nekünk utódoknak a nevelés mezején utat törtek, azoknak emlékére ünnepélyt szentelni nem üres szertartás hanem az érdemelismerésnek kegyeletes cselekedete. És a magyarhoni protestáns fötanodák hogyan valósították a nevelés fogalmát, hogyan oldották meg annak nehéz feladatát? A nevelés tartalma és feladata mindig ugyanaz, örök s változhatatlan ugyan, t. i. az ifjú szellemet kiképezni; de azon elvek, módok és irányok, mint lehet ezt valósítani csak lassan, sok kísérlet és hosszas gyakorlat után az idők folyamán áthaladva tisztulnak meg a kezdetben hozzájok tapadt hiányoktól. És a protestáns tanintézetek a kisebb erő mellett is mindig megoldották a korszellemtől irányoztatott nevelésnek feladatát s az egyház, haza és világ miveltségének, mint azt a főtanodák fogalma kívánja, színvonalán állottak. A magyarhoni protestánsok mindjárt a hitujitás hajnalán mélyen érezték az iskoláknak elkerülhetlen szükségét és nagy fontosságát, egy ösztön sugalta nekik, hogy iskolák hiányában a protestantismus megszilárdítva soha sem lesz, hogy azok nélkül az uj hit nem egyéb mint leszakasztott virág, mely elhervad és gyümölcsöt nem hozhat. És ez óhajtott célnak a hit megújításának a vallásos érzés terjedésének fötanodáink mindig megfeleltek. De azok az értelmiségnek a tudománynak is virágzó kertjei voltak s tanáraink névsorában mindig szép számmal oly férfiak nevei tündököltek, kik a haza legelső tudósaival egy fokon állottak. — Az értelmiségnek és tudományosságnak, melyet tanodáink árasztottak, fölötte kedvezett a protestantismus sarkelve, mely a gondolkodás szabad kutatását mondta ki. Epen a protestáns elv szabadította fel a tudományokat a tekintély gyámsága alól s azokat a nagykorúság jogainak szabad élvezetére bocsátotta. És a nevelési elvek mezején irányt adni, a haladás zászlóját elöl vinni, ki fogná tagadni, hogy ez érdemekben a protestáns tanintézetek nagy mértékben nem részesültek volna ? Azon korban, midőn a nemzeti szellem hosszú álom után uj életre ébredett, midőn a nemzet felismerni kezdte, hogy csak nyelvének kimivelésében rejlik nemcsak nemesebb életének, de egész jövőjének is alapja, termeikbe a nemzeti nyelvet először a protestáns tanodák fogadták be, felismertették az ifjúsággal a magyar irodalomnak termékeit s ez által nem egy elmét élesztettek fel, mely később a magyar irodalomnak mezejét szép virágokkal ültette be. És ha a protestáns fötanodák a miveltség körül szerzett érdemekre egyenlő mértékben büszkék; úgy közöttük a nemzeti I.
