Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1854
7 lelki működésekkel. Az érzés eltompulhat, p. o. heves szag, vagy nagy fény által; ellenben az ész, miután valami nehezet gondolt, a könnyebbet annál jobban fogja gondolni. Csak a gondolkodásban van tökéletes működés. Sem a teremtő, sem a cselekvő működés (az az: képzelet, akarat) nem tökéletes, mivel czélja mindkettőnek magán kívül van s ezért mindkettőnek anyagra van szüksége. E pontra vézve Aristotelesnek nincs igaza mert p. o. valamelly erénynek czélja benmaradó. Ettől azonban elvonva Aristot. igen szépen szól az erényről s Sokrates nyomán azt mondja hogy nem a külső tettet kell vennünk, hanem a lelkűiét a fő dolog. Azonban emberben ez ész soha nem áll elő tisztán; hanem miután a kifejlés törvényének van alávetve, benne is haladást kell felvennünk a tökéletlenebbtől a tökéletesebbhez, különbséget a lehető és tettleges között. Az ész először a gondolkodásnak csak képessége, ki nem fejlett elve — tabula rasa. — Aristoteles az üres lapot nem úgy értette, hogy azt a tárgyak Írják be, úgy, hogy a gondolkodás csak valami külső adomány és szenvedő működés volna. Azon összehasonlításnak itt csak azon értelme van, hogy az ész a valóság előtt csak lehetőség, mint a mag csak a lehetőség szerint növény. Minden lehető, egy ezt megelőző tettleges által emeltetik valóságra. A kettő tehát szükséges az emberi észben is. Ezért Aristoteles megkülönbözteti a szenvedő és cselekvő észt. Abból minden lesz; ennek jelleme, hogy mindent tesz, működik. Csak az utolsóról mondja, hogy egyáltalános működés, a testtől elszakítható, örökös, halhatatlan, általában véve oly folytonos gondolat működés, mint az isteni; idő szerint azonban a valóságos gondolkodást megelőzi a gondolkodás képessége (potentia). Azonban, hogyan kelljen e képességet gondolnunk s hogy lehet az ész, melly lényegénél fogva tiszta működés egyszersmind szenvedő is, az nem világos. A kettős ész tehát műszeres egészbe nem foly össze. Azonban az érzéki lélek működéseit igenis lényegesen vonatkoztatja az észre; először azért, mivel a gondolkodás kifejlése felteszi a szemléletet, képzetet mint feltételt. Képzelem magamnak, p. o. a kést, fejszét, fűrészt stb. s most ezeket az „eszköz« categoriája alá foglalom. A képzés különbfélesége az eszköz fogalmának egyszerűségében egészen elenyészett. Ama vonatkozás lényeges másodszor azért, mivel az ész működése elméleti tekintetben szerinte érzéki kép nélkül soha sincs; gyakorlati tekintetben pedig a kívánságot idézi elő. Amannak alapja az,hogy az általános fogalmak az érzéki, egyes tárgyaktól elszakítva nem léteznek. Ezért Aristoteles helyesen azt mondja, hogy a gondolatot egy kép (<púvrci<rfM) kiséri, p. o. ha az eszköz fogalmát gondolom^ ehez mint példa a kés, fejsze, fűrész stb. csatlakozik. Az ész, vagy a gondolkodás viszonyát az ér- zékihez és képhez Aristoteles tehát helyesen fogja fel. Meid igen természetes, hogy ugyan azon tartalom létezhetik épen úgy a szemlélet és kép, mint a tiszta gondolkodás formájában. A forma a tartalmon semmit sem változtat, a tartalomnak csak a megismerő egyénhez van más viszonya. Ez igen légyeges nevelési, politicai, vallási szempontból. Midőn Krisztus azt mondja: hol ketten, vagy hárman nevemben együtt vannak, ott én köztük jelen vagyok. Ezen kép „én köztük* épen szellemét fejezi ki. A népek a rosznak elvét Ahrimanban, ördögben, sátánban képzelik magoknak. Csaknem minden magyar népmesében szó van az ördögről; de az ördög mindenütt a rövidebbet húzza. E képben azon gondolat van kifejezve hogy a jó erősebb a rosznál hogy a rósz maga semmisíti meg magát. A közmondásokban és példabeszédekben, mellyek képiesek, mindig egy lapigazság rejlik. Minél közelebb állanak a népek a termézeti állapothoz, annál inkább túlnyomó nálok azon fonna, hogy a gondolatot csak a képben bírják. A sokaságot fölötte nehéz a tiszta gondolat szédítő magosságára emelni, A philosophusok sorsa üldöztetés szokott lenni, midőn az igazságot, melly már a nép öntudatában, a kép rámájába befoglalva él, a képtől elválasztva tisztán mondják ki. Ezért kellett Sokratesnek a méregpoharat kiüríteni. .
