Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1942
15 nevelő, akiben megvan az Önfegyelem. Egyedül ő fegyelmezi a gyermekeket. A büntetésben inkább a lelki hasznot, mint a megtorlást tartsa szem előtt, általában a büntetésben mérséklet vezérelje. Étellel, ruhával jol el kell látni őket. ,,A törékeny természetünkre való tekintettel" vigye a nevelő tanítványait egy órára a szabadba játszani. Kedves, bájos kép ez, mely a benedeki szigorúságot a gyermekek részére bölcs mérséklettel alkalmazza. Már az első bencés nevelők nagy gondot fordítottak nyilvános szereplések alkalmával tanítványaik külső viselkedésére is. (Butler: Benediktinisches Mönchtum. 328. sk.) Meg kell tehát állapítanunk, hogy a bencés szellemű nevelés nem képzelhető el tekintély és tisztelet nélkül. A mai koreszmék vándorlása idején is ki kell szilárdan e mellett tartanunk. így azonban az elején mondottak alapján vagy korszerűtlenek leszünk, vagy szélmalom harcot vívunk. Nem kell megijednünk. Alkalmazhatjuk azt az aranyszabályt, amit Szent Benedek a ruhanemüekre vonatkozólag mond : Ruhaneműeket a rendtagok lakóhelyüknek és az éghajlat hőmérsékletének megfelelően kapjanak, mivel a hideg vidéken többre van szükség, a meleg vidéken kevesebbre. Ennek megállapítása az apátra tartozik. (LV. f.) A korok szelleme szerint, hogy a szabadságra, vagy a tekintélyre van-e több szükség, aszerint hangsúlyozhatjuk a tekintélyt vagy a szabadságot. Szent Benedek szellemében csak arra kell ügyelnük, hogy az egyiket teljesen fel ne adjuk, hanem ha az idők követelményének megfelelően az egyiket erősebben is hangsúlyozzuk, mégis mindig mindkettőnek helyet adjunk. Tekintélyt és tiszteletet kell követelnünk az ifjútól, de felvetődik a kérdés, hogyan? A középiskolás ideje alatt az ifjú, mint azt a lélektanból jól tudjuk, fejlődésének három fontosabb szakaszán esik keresztül. Az I. és II.-as és III. osztályos tanuló is részben még a boldog gyermekkorban él. A IV—VI. osztályos diák a serdülő kor viharai közt vergődik. A VII—VIII. osztályos tanuló már ifjúvá serdült. Mindhárom szakaszban sajátos állásfoglalás van a tekintély és a szabadság elvével szemben. A kis diák boldogan hajtja meg magát a jóságot sugárzó tekintély előtt. Tanárában, nevelőjében szinte felsőbbrendű lényt, tekintélyt lát. Boldog, ha vele lehet, hangját hallja, neki szolgálatot tehet. Nézzük csak, milyen boldogság sugárzik arcán, ha ő viheti a tanár lakására a dolgozatokat. Mit ki nem talál, hogy tanárával érintkezzék? Itt elég egy kis adag az isteni jóságból és minden nehézség eltűnik a tekintély útjából. Igaz, hogy a jóság mellől nem szabad elhagyni az igazságot sem, mert a gyermekben megvan még az önzés, és így hajlamos a maga számára igazságtalan előnyöket is kieszközölni. A kamasz ébredő öntudatának védelmében a gyermekkel szemben a teljes szabadság álláspontjára helyezkedik. Nemcsak elfordul a tekintélytől, hanem egyenesen szembehelyezkedik vele. Boldogok, az ő kifejezésükkel élve, ha „kitolnak" a tanárral. Ébredő tudásvágyból kifolyólag legtöbbre az igazságot értékelik. Kritikai érzékük lassan kialakul. Észreve-