Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1941

Mire tanít a Nagy Parlag művelője? Nemzeti létünk több mint ezer éves történelmünk folyamán nem egyszer jutott válságos helyzetbe, amikor magának a létnek a kérdése forgott kockán. Éppen a legválságosab pillanatban azonban Szent Istvántól, a keresztény magyar állam megalapítójától kezdve mindig akadt gondviselésszerűleg egy tüzes fajszeretettől áthatott, de egyben az európai gondolkodás magaslatain járó magyar, aki a vallásos hitből táplálkozó rendíthetetlen bizalommal látott hozzá a nemzet léiét fenyegető veszély elhárításához és biztos kézzel megjelölte a jövendő haladás útját is. Elég IV. Bélára, a Hunyadiakra és a vészes török időkben a nemzet lekiismeretét ébresztő Zrínyire gondolnunk. Ezek fajtájához tartozik és köztük nem utolsó helyet foglal el Széchenyi István. Ő a XIX. század fordulóján haldoklásnak indult nemzet feltámasztója, az új Magyarország megálmodója és megteremtője. Európa történetében a XIX. század a nemzeti eszme beköszöntésének az ideje. A müveit nyugat nagy nemzetei ekkor két évszázados nemzeti abszolutizmus után, mely megteremtette a nemzeti állam lényeges előzményeit, maguk kezébe veszik sorsuk irányítását. Az abszolutizmus nálunk nem a nemzeti gondolat szolgálatában állott, nem a nemzeti egységnek lett a megteremtője, hanem, mint jól tudjuk, a nemzeti önállóságunktól megfosztva, a nagy ausztriai német egységbe akart beolvasztani bennünket. Nálunk nem volt magyar kultúrát árasztó nemzeti udvar, hiányzott a nemzeti hadsereg, a nemzeti központból szerteágazó állami közigazgatás, merkantil szellemtől táplálkozó nemzetgazdaság, így „nemcsak a török kor másfélszázadával maradtunk el a nyugati fejlődéstől : a XVIII. század rendezettebb viszonyai közt bárrcennyire pótoltuk is az elmulasztottakat, az idegen központból működő királyság nem teljesítette a nemzeti dinasztiák akkori feladatait és nem készítette elő a nemzeti kor számára, hogy úgy mondjuk, a közigazgatási, társadalmi és technikai előzményeket." A magyar élet továbbra is a rendi intézmények partikuláris keretei közt folyt tovább A nemzeti gondolat nálunk rendi színezetet öltött. Ez a rendi nacionalizmus a kimerült és túlfinomult barokkformában élte a maga erősen formaliszti kus, belső tartalom nélküli életét. A másik sorsdöntő tényező, mely bénítólag hatott nemcsak hazánkra, hanem az egész Habsburg-birodalomra, a Ferenc-féle maradi abszo-