Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1941

VII osztály. Osztályfőnök : Pólfi Lőrinc. is tud, de legalább szeretne az egyház törvényei szerint élni. Áll ez ifjú' kora huszártiszti éveire is. Vallási meggyőződését nem szégyeite kálvinista barátja, Wesselényi Miklós előtt sem megvallani. Esténként térdenállva „őszinte hódolattal hajolt meg a Mindenható előtt." Gyakran gyónt, de áldozni csak ritkán mert kétségekre hajló lelkiismerete miatt. Naplói elárulják, hogyan igyekezett a katolikus lelkiismeretvizsgálat könyörtelenségével hibáit naponként nyesegetni, magát az erkölcs uralmának egyre jobban alávetni. A felvilágosodás óta nincs világi magyar, aki oly szorosan a katolikus egyház erkölcsi elvei szerint irányítaná politikai, gazdasági, nagyvilági éleiét mint Széchenyi. Nála a politikai és társadalmi elvek nem a saját előjogaihoz, nem a rendiség által unalomig ismételt sarkalatos törvényekhez igazodnak, hanem egyházának erkölcsi törvényeihez. Politikai felfogásának kialakulása a középkor nagy állambölcselőjének Aquinói Szent Tamásnak és az újkor szociális pápáinak rendszeréhez hasonlít. „Istenre és a tőle megszabott erkölcsi törvényre függesztve szemüket, az ideálhoz mérik s annak hasonlatosságára törekszenek átalakítani a meglevő emberit." Igaz, Széchenyi nem volt szent, de legalább törekedett az erkölcs törvényei szerint berendezni először a maga, majd fiatal arisztokrata környezete és végül az egész nemzet életét. Mikor egyik alkalommal hallja, hogy barátja Wesselényi nem jól bánik az egyik jobbágyával, megszólal benne a krisztusi felebaráti szeretet parancsa : „Mi beszélünk az emberiség emancipálá sáról, szabadságról, liberalizmusról, keresztény filozófiáról. Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, nekünk először magunkat kell reformálnunk. Nekünk az alázatosság, az önmegtagadás iskolájába kell még járnunk. Én sokkal kevesebbet érő vagyok, mint Wesselényi. Mily szenvedélyes, igaztalan és szívtelen lehetek még én, tudtomon kívül is !" Aki másokat akar megjavítani, annak önmagán kell kezdenie. Széchenyi a jó lelküsmeret öntudatát, a Belső Csendet is politikai működésének gyümölcseként élvezi. Mindez ég és föld távolságában állott kora világi felfogásától, mely magát a közdolgaiban minden erkölcsi törvény uralmától felmentettnek hitte. Széchenyi viszont azt vallotta, „nekünk kötelességünk egymás felett őrködni, s egymást segíteni az erkölcsi művelődésben és tökéletesbülésben." Helyesen állapítja meg Szekfü : „A magyarságot Széchenyi gondolkodásában ismét megcsapta azon európai univerzálizmus egy szellője, mely Szent Istvántól kezdve művelődésünket irányította és ha időnként elernyedt, akkor megint csak ezt kellett segítségül hívnunk, hogy áitala az elhanyatlásból újra kiemelkedjünk. Széchenyi ilyen mélyponton találta nemzetét, amikor a jellegzetes magyar institúciók legfeljebb keleti és balkáni környezetben számíthattak korszerűeknek és emberieseknek, de nem Nyugattal kapcsolatban." Ez a keresztény szellem segíti abban, hogy elszakadjon végleg a rendi nacionalizmustól. Még a nemesek büszke alkotmánya sem tetszik neki. Mint fiatal huszártiszt Debrecenben el-